Hét év után elköltözött Angliából Sántha Xénia csíkszeredai születésű hegymászó. A Manaszlu-expedíciójáról ismert sportoló a Maszolnak arról beszélt, hogy a döntés ugyan nehéz volt, de egyáltalán nem bánta meg. Ma közelebb érzi magát ahhoz az élethez, amelyre mindig is vágyott. Közben már a következő nagy kihívásra készül, amelynek fő célja a Himalája egyik legnehezebb nyolcezresének számító Dhaulagiri megmászása.

Xéniával a váltást követően, a Csíkszeredában töltött napjai során ültünk le beszélgetni. Mint érdeklődésünkre elmondta: a költözés gondolata már egy ideje foglalkoztatta őket párjával. Bár Angliában biztos megélhetésük volt, egyre inkább úgy érezték, hogy a mindennapjaikat teljesen kitölti a munka. A döntést végül az is felgyorsította, hogy párja vízuma lejárt, és annak meghosszabbítására nem volt lehetőség. „Az ember csak dolgozik és dolgozik, viszont nincs élete. Jó munkahelyem volt, lakásom, biztonságom, de hét év alatt soha nem éreztem magam igazán boldognak” – fogalmazott.

A váltás ugyanakkor nem volt könnyű, hiszen felnőtt életének szinte teljes egészét Angliában töltötte. Ennek ellenére úgy érzi, az első pillanattól kezdve jó döntést hozott. „Amikor felszálltam a repülőre és hazajöttem Erdélybe, már jobban éreztem magam. Furcsa, hogy hónap végén már nem érkezik meg automatikusan a fizetés, de sokkal több időm van magamra és azokra a dolgokra, amelyeket szeretek csinálni” – mondta.

Jelenleg Románia és Magyarország között tölti az idejét, de hosszabb távon olyan helyet keresne, amely közelebb van a hegyekhez. Mint mondja, szeretne visszatalálni azokhoz az alapokhoz, amelyek miatt annak idején a hegymászás megszerettette vele ezt az életformát.

A sportoló az elmúlt hónapokban több közönségtalálkozón is részt vett Erdélyben. Tapasztalatai szerint az emberek továbbra is nagy érdeklődéssel követik expedícióit, és különösen értékeli azt a szeretetet, amelyet itthon kap. A közönségtalálkozók számára azért is fontosak, mert személyesebb kapcsolatot teremtenek a követőkkel, mint a közösségi média. Az érdeklődők nemcsak kérdezhetnek tőle, hanem megismerhetik és akár kézbe is vehetik azokat a felszereléseket, amelyeket a magashegyi expedíciókon használ.

A leggyakoribb kérdések között rendre szerepel, hogy látott-e holttesteket a hegyen, mit esznek több ezer méteres magasságban, illetve, hogy nőként milyen kihívásokkal szembesül egy olyan sportágban, amelyet sokan még mindig inkább férfias terepnek tartanak.

Brazil párja számára az erdélyi látogatás különösen emlékezetes volt. Xénia szerint már a brassói repülőtéren „elbűvölődött”, hamar lenyűgözték a tájak, a hegyek, a fenyvesek és az emberek közvetlensége. „Azt mondja, legszívesebben ide költözne. Nagyon fontos volt számomra, hogy megmutassam neki, honnan jöttem és hol van az otthonom” – mesélte.

A pihenés azonban nem tart sokáig. A hegymászó már egy új, három hónapos expedíciósorozatra készül. A fő cél a 8167 méter magas Dhaulagiri megmászása, amelyet társával, Paul Clarke-kal oxigénpalack és külső segítség nélkül szeretnének teljesíteni. Ezt első magyar nőként teljesítené a csíkszeredai származású Xénia. A nyolcezres előtt egy hétezres csúcs megmászása is szerepel a tervek között, ennek részleteit azonban egyelőre nem hozta nyilvánosságra.

Sántha Xénia szerint az angliai évek legfontosabb tanulsága az volt, hogy a jólét önmagában nem jelent boldogságot. „Néha hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy időt kell szánnunk magunkra és azokra a dolgokra, amelyeket szeretünk. Hálás vagyok azért, hogy Angliában élhettem, mert enélkül nem jutottam volna el oda, ahol most tartok. De annak is örülök, hogy most más utakat járhatok” – fogalmazott.

Azoknak, akik hasonlóan nagy döntés előtt állnak, azt üzeni: a legnehezebb utak gyakran a legjobb helyekre vezetnek. „Lehet, hogy ijesztőnek tűnik belevágni valami újba, de a nagy és pozitív változások ritkán születnek könnyű döntésekből. Néha megéri vállalni a kockázatot és beleugrani az ismeretlenbe” – mondta Xénia. Hozzátette: a legnehezebb helyzetekben nem a bizonyítási vágy hajtja, hanem az a belső motiváció, hogy ott lehet a hegyek között, ahol a leginkább otthon érzi magát. Úgy véli, egy expedíció értékét nem kizárólag a csúcs elérése adja, hiszen a kudarcokból és a nehézségekből is lehet tanulni. „Minden percét élvezem: akár a hegyen vagyok, akár a csúcs alatt, igyekszem értékelni a pillanatot” – fogalmazott.