Választások Szerbiában is: a vajdasági magyarság számára nagy a tét

Megnyíltak a szavazóhelyiségek vasárnap hét órakor Szerbiában, ezzel megkezdődött az elnökválasztás és az előrehozott parlamenti választás a nyugat-balkáni országban.

A szavazójoggal rendelkező, valamivel több mint 6,5 millió szerb állampolgár 19 lista közül választhat a parlamenti választáson, és nyolc jelölt közül választhatja ki, hogy ki legyen Szerbia következő köztársasági elnöke.

A többpártrendszer szerbiai bevezetése óta ez a tizenharmadik parlamenti választás. 2912 képviselőjelölt indult a 250 tagú parlamentbe történő bejutásért, ami azt jelenti, hogy egy parlamenti helyért 11-en szálltak versenybe.

Fotó forrása: Cdm.me

A közvélemény-kutatások eredményei alapján biztosra vehető a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) fölényes győzelme, a felmérések szerint a párt támogatottsága meghaladja az 50 százalékot. Azt azonban nem lehet még tudni, hogy Ana Brnabic marad-e a kormányfő, Ivica Dacic korábbi házelnök korábban arról beszélt, hogy 2012 után ismét szeretne a miniszterelnöki székbe ülni.

A felmérések szerint az induló 19 lista közül legfeljebb hét szerb pártnak van esélye arra, hogy a 3 százalékos küszöb átlépésével bejusson a belgrádi törvényhozásba, emellett a magyar, a bosnyák, a horvát és az albán kisebbségnek lesz még a várakozások szerint parlamenti képviselete.

A választópolgárok 20 óráig adhatják le voksaikat, az első, nem hivatalos eredmények késő este várhatók, a végleges eredményeket pedig a legkésőbb a jövő csütörtökig közzéteszik, ha nem kell, sehol sem megismételni a voksolást.

Az alkotmány értelmében a választási eredmények kihirdetését követő 30 napon belül meg kell tartani az első parlamenti ülést, az új összetételű törvényhozásnak pedig 90 napja van a kormány kinevezésére, különben új választásokat kell kiírni.

A vajdasági magyarság számára nagy a tét

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke reméli, hogy a vajdasági magyarság hozzá tud járulni ahhoz, hogy a szerbiai és a magyarországi választások alkalmával is olyan eredmény szülessen, amely a mostani magyar és szerb kormány munkájának folytatását teszi lehetővé. A legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke csütörtökön a szabadkai Pannon RTV-ben beszélt a választási várakozásairól. Mint mondta, a VMSZ-nek az a célja, hogy körülbelül 70 ezer szavazatot szerezzen meg a vasárnapi szerbiai parlamenti választás alkalmával, és ezzel megerősítse a legitimitását.

Emellett reményei szerint ugyanennyi vajdasági magyar szavaz majd arra, hogy Aleksandar Vucic maradjon a szerb köztársasági elnök, és már az első választási körben győzni tudjon. Pásztor István ugyanakkor hozzátette, ezen felül azt reméli, a vajdasági magyar közösség közel 60 ezer szavazattal ahhoz is hozzájárul, hogy a magyar kormánypárti szövetség folytathassa munkáját.

Pásztor István kiemelte, hogy a várakozások szerint a VMSZ továbbra is a szerbiai kormánykoalíció része marad, és a korábbi évekhez hasonlóan államtitkári szinten vesz részt a kormány munkájában. Kiemelte, hogy a gazdasági és infrastrukturális fejlesztéseken keresztül látszik az, miért is kell folytatnia a kormányzást ugyanazoknak, akik eddig is Szerbiát, illetve Magyarországot vezették.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?