A víz az élet legfontosabb része, lehet romboló vagy alkotó, pozitív vagy negatív, elválasztó vagy egyesítő. A Szilágyságban élő varsolciak sokszor tapasztalták erejét a falut átszelő Kraszna patak vagy a községhez tartozó 1976–1979 között épült víztározó révén. A községközponton áthaladók évtizedek óta érdeklődve csodálják a házak udvarán lévő kerekeskútra elhelyezett virágkoszorút, de nem ismerik annak jelentését.

Bartus Éva helyi tanítónő büszkén mesélt a Maszolnak az évtizedekre visszanyúló hagyományról. A rendszerváltás előtt a fiatalok rendszeresen besegítettek az otthoni munkálatokba, sőt kalákába jártak másoknak is segíteni. Esténként fonóba mentek, számukra ez volt a szórakozás. Az ünnepi szokásokat mindig megtartották, és a kerekeskutak díszítése is már-már ünnepi szokássá vált. Olyan volt ez számukra, mint húsvétkor a tojásfestés.

Az idősek elmondása alapján lányos háznál szégyen volt, ha valakinek a kútján újév hajnalán nem díszelgett koszorú, mint ahogy az is, ha valakinek karácsonyfa híján nem volt az ablakba kihelyezve vagy a mennyezetre felakasztva egy díszes fenyőfaág. Azt is megszólták, aki húsvétra nem festett pirostojást, függetlenül attól, hogy volt-e lánygyermeke vagy sem.

A helybéliek úgy vélték, falun mindenkinek van tyúkja és egy kis vöröshagymája, ezért egy házból sem hiányozhat a pirostojás. Hasonlóan vélekedtek a színes, virágos koszorúról is, amelyet december 31-én készítettek a nagylányok, asszonyok, mogyoró- vagy fűzfaágból. Több évtizede ronggyal, majd fehér, rózsaszín, piros vagy kék színű papírral díszítették, később krepp papírral, tollakkal és virággal.

„Ha nem volt élővirág, színes papírból készítettünk művirágot, és arra törekedtünk, hogy az minél szebb és mutatósabb legyen, hogy mindenki megcsodálhassa. Újév hajnalán, miután a gazdák hazamentek a bálból, a ház feje kimerte a kútból az aranyvizet (az első kimert víz), amelynek gyógyítóerőt tulajdonítottak. Mindenki ivott belőle, az állatokat is megitatták, ugyanis azt hitték, hogy a betegség messzire elkerüli őket. Amíg a férfiak az aranyvizet merték, az asszonyok felkötötték a kútra a koszorút .Az öregek azt mondták, mindig legyen a kúton kis virágkoszorú, hogy egész évben iható legyen annak vize. A gazdátlan, de sokak által használt kutakra is helyeztek koszorút” – mesélte a tanítónő.

Ma már egyre kevesebben éltetik ezt a hagyományt. Vannak, akik készen megvásárolják a koszorút, azt helyezik a kerekeskútra. Anno a szülők azzal biztatták a lánygyermekeket, minél szebb koszorút készítenek, annál hamarabb mennek férjhez, mert a fiúk a szorgalmas, ügyes lányokat kedvelik. Sok átutazó ma is azt hiszi, azért van koszorú a kúton, mert ott „eladó” leány lakik.

A helybéli tanítónő elmesélte, a koszorúnak több jelentést is tulajdonítanak. Az egyik a víz iránti tisztelet jele, mintegy megköszönték a kútnak a vizet, a másik, hogy megmutassa az arra járóknak, hogy ügyes nagylány van a háznál, mert a koszorú elkészítése a nagylány feladata volt. Akinek van kútja még ma is helyez el koszorút, általában ott, ahol „férjhezmenendő” lány van, és a koszorú a lány kreativitását, kézügyességét mutatja.

A tanítónők minden karácsony előtt, a hagyományőrző órán koszorúkat készítenek a gyermekekkel, hogy a szokást átadják a következő generációnak, hogy a jövőben is virágkoszorú díszelegjen a varsolci kutakon, jelezve, a településen ügyes, szorgalmas lánygyermekek laknak.