Van, akiért dolgozni Szilágynagyfaluban – több mint kétszáz gyermek született öt év alatt

Kevés az olyan szilágysági magyar település, ahol évente a születések száma eléri a 40-50-et. Az elmúlt öt évben, több mint 200 gyermekkel gazdagodott Szilágynagyfalu, az idén eddig 35 gyermek született, ebből a helyi református lelkész, Szőnyi Levente 25-öt keresztelt.

Fórizs László alpolgármester elmondta, a fiatalok többnyire itthon maradnak, itt kezdenek el építkezni, vállalkozni, és a helyi két nagy cég, a gombászat és a Hanna Instruments nem csak a szilágynagyfalusiaknak, hanem a környező településen élőknek is biztosít munkahelyet.

Az egyre nagyobb gyermeklétszám arra sarkallta a helyi tanácsot, hogy a faluban lévő két játszótér mellé egy harmadikat is építsen, ezúttal a Kiss utcában, a szeméttároló helyén. Azóta a gyermekpark, főleg napsütéses időben mindig élettel teli.Elkészült az új játszótér | Fotó: Kulcsár Mária

„A nagyobb infrastrukturális beruházás mellett a fiatalokra, a kisgyermekes szülőkre is kell gondolnunk, ezért hoztuk létre a játszóteret. Mindemellett az Anghel Saligny programon keresztül a kimaradt és az új lakónegyedekbe is bevezetjük a víz- és szennyvízhálózatot. Néhány hete Nagybányáról pályázatokkal foglalkozó cég érkezett, feltérképezték azt a hat utcát, ahol még nem épült ki a hálózat, abban bízunk, hogy jövőre itt is elhelyezhetjük a vezetékeket” – mondta az alpolgármester, aki a település fejlődését az épülő autópályában is látja, amely területükön halad át, külön feljáróval.

Mind a gazdaság, mind a turizmus szempontjából ez újabb előrelépés lesz – tette hozzá az alpolgármester. Rámutatott, a település nyitott az új beruházásokra, turizmus szempontjából van, mivel büszkélkedniük, elég, ha csak a nemrég felfedezett középkori templommaradványra, a Bánffy családra, a kastélyra, Arany Toldijára, vagy a település határában lévő „halmokra”, szláv vagy avar temetkezési helyekre gondolunk.

„Hogy ne csak a múltat említsem, Szilágynagyfaluban van a legnagyobb gombatermesztő cég, településünkön éttermek, panziók épülnek, a községet folyamatosan fejlesztjük, és mivel Nagyfalu eddig is tranzittelepülés volt, ezután is jó megálló-, pihenőhely lesz, mind a határon belüli, mind a határon kívüliek számára. Itt barátságos, vendégszerető emberek laknak, és aki egyszer ide eljön, nem fog csalódni, sőt máskor is meglátogat minket” – emelte ki az alpolgármester.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?