Összehangolják négy település fejlesztését – a szilágysági Baksa községben jártunk

A Szilágy megyei Baksa községhez négy település tartozik: Szilágyballa, Ökörító, Hosszúmező és a községközpont, Baksa. A rendszerváltást követően román polgármesterei voltak a községnek, bár a román–magyar arányt figyelembe véve mindössze egy-két százalékkal kevesebb a magyar lakosság. 2016-ban sarkalatos fordulat történt, a fiatal, lendületes, egykori történelem tanár, Demyen István, kiérdemelte a lakosság bizalmát, és megnyerte a választást.

Az új polgármester csapatával szinte az alapoktól kezdte községszinten az építkezést, fejlesztést, infrastruktúra-építést. A kezdet kicsit nehézkes volt, de négy év alatt olyan kimagasló eredményeket értek el, ami által a tavalyi választásokon újabb megbízatást kapott.

A község dinamikusan fejlődik, folyamatosan, sőt párhuzamosan zajlanak a munkálatok, mert van, mit bepótolni. A legfontosabb feladataik közé tartozik a még 2008-ban elkezdett, de abbamaradt szennyvízhálózat kiépítése, amit a következő hetekben folytatnak. A rendszert az előző községvezetés 14 éven keresztül nem tudta működésbe helyezni, bár a vezetékek nagy részét már lefektették.

Amíg zajlanak a hivatal felújítási munkálatai, addig a turisztikai központba költöztek az ügyek intézésével | A szerző felvételei

A 80-as években épült, tömbházlakásból lett polgármesteri hivatal teljes átalakítás alatt áll az Országos Vidékfejlesztési Programon elnyert pályázatnak köszönhetően, előreláthatóan nyár végére visszaköltözhetnek az eredeti épületbe. Kicserélték a villany- és fűtéshálózatot, irodákká alakították az egykori szobákat, és használhatóvá tették az addig ki nem használt kis helyiségeket. Szintén az Országos Vidékfejlesztési Programon keresztül a hivatalhoz tartozó melléképületeket, valamint az orvosi rendelőt is korszerűsítik. Ez utóbbi esetében a munkálatokat a tavaly kezdték, és már az utolsó simításoknál tartanak. A kétszintes, tágas épületben korszerű eszközökkel ellátott háziorvosi rendelő, gyógyszertár és fogorvosi rendelő működik majd.

Ugyancsak a községközpontban, önköltségből korszerűsítik a 60-70-es években közfürdőként működő épületet, kicserélik ennek tetőszerkezetét, és hőszigetelik az ingatlant, ezáltal új külsőt adva nemcsak az épületnek, hanem a központnak is, ami rendre leveti szürkeségét, és új köntöst ölt magára. A korszerűsített épületek közé sorolható az egykori mezőgazdasági központ, amely olyannyira romos volt, hogy használhatatlanul állt Baksa főterén, most viszont a tervek szerint új rendeltetése lesz, a nagy helyiséget átalakítják házasságkötő teremmé, a kisebbeket a vállalkozók bérelhetik.

Figyelnek a gyermekek igényeire

,,Amikor átvettem a mandátumot, csak egy játszótér volt a községben, a községközpontban, most viszont mind a négy településen egy-két játszótér található. Egy régi vágyuk teljesült a szilágyballai lakosoknak, főként a gyerekeknek, mert végre már nem kell más településre utazniuk egy játszótéri élményért” – mondta Demyen István polgármester, aki kiemelte, ugyanazt érdemli a falun nevelkedő gyerek is, mint a városi környezetben élő.

A szilágyballai játszótér

Nekik is kijár az önfeledt játszás, ezáltal is kicsalogatva őket a telefon, televízió, számítógép világából – vallják. Szintén a gyermekek érdekeit helyezve előtérbe, felújították a községben lévő két iskolát és a négy óvodát, nemrég pedig megnyerték az okos eszközök beszerzésére kiírt pályázatot, ezáltal intelligens táblákkal, kivetítővel bővül az oktatási eszközök tára.

A tavaly Szilágyballán lebontották az óvoda elavult épületét, helyére egy új, hosszított programmal működő óvodát építenek, hiszen van rá igény – mondta a polgármester, aki kiemelte, színvonalas oktatás nélkül nincs jövő, a négy év alatt megpróbáltak jó viszonyt ápolni mindkét oktatási intézménnyel, és lehetőségeik szerint támogatták őket: kazánt cseréltek, óvodai termet újítottak fel, minden tanintézménynél játszóteret hoztak létre.

A közművek és az úthálózat is korszerű lesz

Az ivóvízhálózatot még 2003–2004-ben kiépítették, azzal nincs gond, sőt a rendszerükre rácsatlakozott a Sarmaság községhez tartozó Szilágylompért és Selymesilosva is.

Nem volt elfogadható, hogy az előző vezetés alatt a megtakarítás jegyében éjszaka csak egy bizonyos időintervallumban volt közvilágítás, ezért az összes lámpatestet kicserélték, takarékos égőkkel látták el, sőt bővítették is a hálózatot. Ezáltal az olyan utcákban, ahol nemrég épültek házak és eddig nem volt közvilágítás, oda is eljutnak. A községben 21 térfigyelő kamerát szereltek fel, amelyek a fontosabb útkereszteződéseket pásztázzák.

Községszinten aszfaltozott utcák vannak, mindössze nyolc kilométernyi utcavégeket kell felújítani, erre is pályáztak, és remélhetőleg a közeljövőben ezt is kiépítik.

Az új buszmegállók

A községben három törvénytelenül kihelyezett buszmegálló volt, nemrég mindegyik település számára két-két új, sajátos motívumokkal ellátott buszmegállót vásároltak, amelyek már a községközpontban várnak a felállításra. A polgármester elmondta, szinte teljesen hiányoztak a közlekedési táblák, ezért több mint 80 közlekedési táblát engedélyeztettek és helyeztek ki mindannyiuk biztonsága érdekében.

A tavaly elkezdték a kultúrotthonok felújítását. A baksait központi fűtéssel látták el, teraszt építettek a bejárathoz, és kovácsolt kapuval, valamint kerítéssel vették körbe. Ököritón illemhellyel bővítették, és padlócsempét raktak le. Hosszúmezőn körbekerítették a művelődési házat, és új kovácsoltvas-kapura cserélték a régit. Szilágyballán mivel nincs kultúrotthon, elkészítették az építéshez szükséges megvalósíthatósági tanulmányt, pályázatot nyújtottak be ennek kivitelezésére, ami sikeresnek ígérkezik.

Terveik szerint három kápolnát szerettek volna építeni. Jelenleg ebből már kettő elkészült önköltségből, Szilágyballán és Hosszúmezőn, ezeket hamarosan át is adják. A harmadik, az ökörítói, még nem felépíthető, mert a temető külterületen van, de amint ez a probléma megoldódik, ott is megkezdődnek a munkálatok – mondta a polgármester.

Demyen István polgármester

,,A nagy fejlesztések nem egyik napról a másikra látszanak, hosszú és kitartó munka kell ahhoz, hogy kézzel fogható eredmények legyenek. Fontos, hogy a befektetésnek jó alapja legyen, hogy az hosszútávon is fenntarthatóvá váljon. Az elmúlt öt évben nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy élhetőbb községünk legyen. Rengeteg munkálat zajlik egyszerre, nincs, amiért szégyenkeznünk. A projektek mellett szerintem a legfontosabb megvalósítás, amit elértünk, hogy egészséges párbeszédet, közeledést tudtunk elérni a községünk lakosai között, habár vannak nyelvi és vallási különbségek” – tette hozzá Demyen István.

Kapcsolódók

Kimaradt?