Újjászületik Kalotaszeg csücske – Váralmás községbe látogattunk

Távol a városok zajától, de mégis közel a civilizációhoz, színpompás festői tájból kiragadott falvacskák terülnek el egy-egy völgyben, Szilágy és Kolozs megye határánál, egymáshoz nagyon közel. A kilenc településből álló szilágysági Váralmás község közelebb van Kolozsvárhoz, mint Zilahhoz, mert a kincses várostól mindössze közel 45 kilométerre, míg a szilágysági Zilah megyeszékhelytől 60 kilométerre található.

Magyar települései mágnesként vonzzák nemcsak a Kolozs megyei, hanem a külföldi, főleg magyarországi és németországi turistákat, ezért nem meglepő, ha Zsobokon az arra járó, bár magyar településről van szó, német nyelvű turisztikai táblákat, feliratokat is talál.

Van bőven látnivaló

A városról érkező itt megtapasztalhatja a csendet, nyugalmat, békét, a vidéki levegő frissességét, a hagyományok megélését és őrzését. A turisták mindig nagy szeretettel látogatták a vidéket, hiszen látványosság bőven van a községben: az említett almási vár, a Kós Károly egykori háza Sztánán, a Varjúvár, valamint a sztánai műemléktemplom, amelynek alagsorában a felújítás során Árpád-, és római kori temetkezési helyre bukkantak. Zsobokon egyedi kőtemplom, fafaragásos kazettás mennyezettel, a településen csodálatos házak, kedves, barátságos lakókkal. Sztánától mindössze három kilométerre lévő, vendégszeretetükről híres Kispetriben egy kisebb botanikus kert, padokkal ellátott park várja az arra járókat.

A zsoboki fakezettás templom | A szerző felvételei

Szintén a turistákat vonzza az egymás után épült panziók sora is: Zsobokon 40-50 személyt, Sztánán közel 150 vendéget tudnak fogadni a panziókban, ahol akár csapatépítőket is lehet szervezni – magyarázta a polgármester. Hogy megkönnyítsék a látványosságok fele vezető utat, most kövezik, de majd leaszfaltozzák a Sztána és Sztána állomás közötti községi utat, ahol a Varjúvár található mesebeli táj közepén.

Új településvezetés, új tervek

Váralmás község összlakossága közel 2000 fő, magyar lakossága mindössze 28 százalék, és tíz év után a tavalyi választásokat követően, ismét magyar polgármester van az önkormányzat élén, Gál-Máté István személyében, aki három mandátumon keresztül zsoboki tanácsos volt.

„Rengeteg munka, és megoldandó feladat várt és vár ránk, mert kilenc községről gondoskodni nem kis felelősség, főleg, hogy miénk a megye legnagyobb területe, 15 970 hektár, és több mint 30 kilométer községi úttal, 34 kilométer megyei úttal rendelkezünk, amelynek karbantartása, főleg tél idején nagy kihívás” – mondta a polgármester.

A kispetri botanikus kert

Nagyon sok megkezdett, de évek óta stagnáló állapotban lévő projekt várta, porosodó dossziék. Megválasztását követően ezeket átnézte, rendszerezte, és a megoldást kereste: év végéhez közeledve a megmaradt költségvetésből minél több tervet próbált megvalósítani. Térköveket vásároltak, elkezdték a magyar–osztrák időben épített hivatal épületének korszerűsítését, számítástechnikai eszközöket vásároltak, felújították községszinten a közvilágítást, új lámpatesteket helyeztek el, minden oszlopra takarékos égőket szereltek, utakat, utcavégeket javítottak, térfigyelő kamerarendszert építettek ki, és fejlesztették a gépparkot.

,,Megvannak a szükséges felszereléseink, ezért két megyei út karbantartását, hóeltakarítását is mi végezzük. Márciusban elindítottuk az aszfaltozást a két magyar település, Sztána és Zsobok között, mert eddig köves, földes út volt, most már aszfaltos úton lehet közlekedni” – részletezte a polgármester. Mindezek mellett az elmúlt időszakban digitalizálták a polgármesteri hivatal ügyintézését, regisztrációját, és beindították az online kifizetési lehetőséget is.

A zsoboki művelődési ház

Váralmáson és Nyíresen felújították a művelődési házat, ugyanakkor Váralmáson létrehoztak egy sportbázist és egy afterschoolt, ahol a helyi diákok tanulnak, amíg az iskola teljes felújítása zajlik. Két oktatási intézményt korszerűsítenek, tudtuk meg a polgármestertől: a váralmási és a zsoboki áltatános iskolát. Előbbiben, a községközpontiban 140 román és roma, az utóbbiban 80 magyar diák tanul. A munkálatok jó ütemben haladnak, itt egy hónap múlva átadhatják az épületet, Váralmáson a szeptemberi iskolakezdésre, bár a felső szinten a belső munkálatok elkészültek, már az alsó szinten lévő utolsó simítások és az udvarrendezés maradt.

Mindenre kiterjed a figyelmük

A külföldi, németországi testvérkapcsolatuknak köszönhetően ottjártunkkor egy kamionnyi szemeteskuka érkezett, amiket szétosztanak a községben, ezzel is megtartva a környék tisztaságát, és megóvva ennek szépségét.

Két csatornázási pályázatot nyert meg a község, megtörtént a közbeszerzés e téren, a cég jövő hónapban elkezdi a kivitelezést. Tervben van a többi település csatornahálózatának kiépítése is, szintén pályázat révén – mesélte a községvezető, aki hozzátette, ahhoz, hogy a munkálatok jól haladjanak, felvettek egy fiatal falugazdászt, aki a pályázatokat és a munkálatok lebonyolítását felügyeli. A legnagyobb prioritások közé sorolható a csatornázás, és az elmaradt utcák, valamint két községi út aszfaltozása, továbbá az almási vár felújítása, mert a jövőben a turizmusra szeretnének nagyobb hangsúlyt fektetni.

A váralmási sportbázis

„Ha elkezdődnek a csatornázási munkálatok, ezzel párhuzamosan a központokban már lehet térkövezni is. Egy másik célunk a külföldi turisták mellett, a befektetők bevonzása is. A vendégeket a táj és a látványosságok csalogatják, ez hozzájárul hosszú távon az elnéptelenedés visszafordításához, mert a zsúfoltság miatt Kolozsvárról már visszaköltöznek a lakosok a kisebb falvakba, de vannak, akik itt vesznek hétvégi házat, és a távmunkának köszönhetően állandó jelleggel a vidéken maradnak” – emelte ki a polgármester.

Az Országos Befektetési Alap (CNI) révén felújítják a községközpontban lévő orvosi rendelőt, ahol nemcsak családi orvos, hanem kétszer egy héten fogorvos is rendel. Az épület emeletén szolgálati lakást alakítanak ki a községben letelepedni szándékozó fiatal orvos számára. Az év második felében elkezdődnek e téren a felújítási munkálatok, két év múlva remélhetőleg már átvehetik a korszerűsített egészségügyi központot.

A váralmási aftershool

A kultúrotthonok – kettő kivételével – már megújultak, tervben van az elmaradottak rendbetétele is. Ivóvízrendszer szinte minden településen van, ahol hiányzik, ott a csatornázással párhuzamosan megoldják. Az öltözővel, fitneszteremmel ellátott sportbázis elkészült, de ami a legfontosabb, tette hozzá a polgármester, a vissza nem szolgáltatott földek terén nagy hiányosságok voltak. Elindították az eljárást ennek megoldása érdekében, felmérték a topográfussal a területet, ezáltal a közeljövőben rendeződik a telekkönyvezés is.

A szociális szféra biztosít munkahelyet

Zsobokon, a Molnár házaspár kezdeményezésének és támogatásának köszönhetően már a 90-es évektől gyermekotthon működik, ami abban az időben, közel 50 fiatalnak biztosított munkahelyet. Farnason 30-40 személyt ellátó öregek otthona is van, amit egy alapítvány működtet.

A zsoboki gyermekotthon

A kultúrát, a hagyományokat, ők nem csak megtartják, hanem megélik, erről árulkodik színpompás népviseletük, és a Zsobokért Kulturális Egyesület eddigi tevékenysége.

,,Polgármesterként nagyon sok emberrel beszélgettem, és a község minden települését felkerestem. Minden falunak megvannak a helyi kisebb gondjai, problémái. Ezeket szeretném az elkövetkezendőkben megoldani, ugyanakkor minden lehetőséget meg akarok ragadni, amivel tovább fejleszthetjük nagy községünket” – mondta a polgármester.

Kapcsolódók

Kimaradt?