Sem életjel-monitor, sem defibrillátor nem volt a fogorvosi rendelőben, ahol meghalt a kétéves kislány
Két telephelye van annak a bukaresti fogászati klinikának, amelyiken csütörtök este meghalt egy kétéves kislány, és az egyik telephely nem rendelkezik a biztonságos általános érzéstelenítéshez szükséges alapvető felszereltséggel – erősítette meg vasárnap Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A tárcavezető a bukaresti egyetemi sürgősségi kórház fogászati szakrendelésén tett látogatást követően beszélt erről. Azt mondta, ha a bukaresti magánrendelő is úgy betartotta volna a törvényben előírtakat, ahogyan azt az állami szakrendelőben tapasztalta, elkerülhető lett volna a tragédia.

A miniszter szerint az ügyben érintett magánklinikának két telephelye van. Az egyik – amelyik 11 éve működik – eleget tesz az előírásoknak, és rendelkezik az általános érzéstelenítéshez szükséges infrastruktúrával, a másik létesítmény azonban, ahol a tragikus eset is történt, nem volt felszerelve sem életjel-monitorral, sem defibrillátorral, sem az oxigénpótláshoz szükséges kellékekkel. Az épületszárny egészségügyi működési engedélyének megszerzésére irányuló eljárást elkezdték, de még nem zárult le, tehát engedély nélküli helyiségben folyt az orvosi tevékenység, ami „teljes felelőtlenség” – tette hozzá a tárcavezető.
Mint írtuk, a 2 éves kislány egy bukaresti fogászati klinikán végzett mélyaltatásos beavatkozás közben halt meg. A gyermeknek leállt a szívműködése és a légzése és nem tudták újraéleszteni. Az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával vizsgálódnak.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT