Startoljunk rá!: Szilágyságban is ismertették az uniós pályázati lehetőségeket

Szatmárnémeti és Nagyvárad után a Szilágy megyei Kémerre érkezett az uniós pályázati lehetőségeket ismertető előadássorozat, a Startoljunk rá! Ezúttal a partiumi önkormányzati vezetőknek beszélt Vincze Loránt európai parlamenti képviselő az új pályázati időszakról, a lehetőségekről és a célokról.

Az európai parlamenti képviselő elmondta, a rendezvény célja az uniós lehetőségek bemutatása, hogy minél korábban, minél több információt szerezzenek az érintettek, hiszen a közösségek fejlődését legfőképp az segíti elő, ha minden lehetőséget megragadnak a fejlesztésre. ,,Az európai uniós pénzalapok ezeket a lehetőségeket biztosítják” – emelte ki a képviselő.

Az előadáson támpontokat adtak arra, hogy a következő hét évben milyen területeken, mire lesz pénz, mire lehet pályázni. Mint ismeretes, Románia 80 milliárd euróhoz juthat, amiből országunk másfél éves működését lehetne biztosítani – hangzott el. Ez hatalmas lehetőség beruházni a gazdaságba, az önkormányzatokba, a közösségekbe. Az önkormányzatoknak kötelességük ezeket kihasználniuk, megragadniuk, megpályázniuk, mert általuk érhető el fejlesztés. Minden lehetőség adott, hogy hasznos beruházások jöjjenek létre.

A szerző felvételei

Seres Dénes parlamenti képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke kiemelte, az elmúlt években a Szilágy megyei magyar közösségek nagy fejlődésen mentek át, ami a pályázati lehetőségeknek köszönhető. Az önkormányzatok képviselői sikeresen pályáztak, ezáltal lehetett a közösségeket fejleszteni. „Sok mindent meg kellett oldaniuk, de sok mindent meg kell oldaniuk a jövőben is. A legfontosabb, hogy felkészülve pályázzunk” – hangsúlyozta a képviselő.

Ki kell alakítani a prioritást, és azokat a célokat kell megfogalmazni, amelyek sok pénzzel járnak, és a lehívott összegeket a közösségek javára kell fordítani – hangzott el.

A Szilágy Megyei Tanács alelnöke, Szilágyi Róbert hozzászólásában a jelenlévőkkel megosztotta a közbeszerzési procedúra felőli aggályait, amely a legnagyobb akadálya annak, hogy Románia képes legyen lehívni a 80 milliárd euró támogatást az Európai Uniótól. Az uniós pályázatokban hatalmas lehetőség van, viszont, ha a közbeszerzési törvény továbbra sem változik, az ország a következő években is rendkívül sok támogatástól fog elesni.

Kapcsolódók

Kimaradt?