A Bánffy-kastélyok sorában talán kevésbé ismert a kolozsborsai, hiszen 2019-ig pszichés betegeket ellátó kórház működött benne, kapuit pedig csak idén nyitotta meg a látogatók előtt, egy napra, a Transylvania Trust Alapítvány rendezvénye keretében. Berki Tímea, az alapítvány programkoordinátora szerint a kastély most azért izgalmas, mert abban a szakaszában van, amikor valami elment belőle, de még nem költözött be az új, és tulajdonképpen még látjuk a nyomait a korábbi használatnak. „Nehezen rekonstruálható a kastély története és tulajdonképpen egy picit leképezi az összes erdélyi kastély történetét: a múltja az idő homályába vész, a jelene vagy pusztuló, vagy pedig átmeneti állapot” – mondja a programkoordinátor. A Maszol stábja Kolozsborsára látogatott el Erdély legjei sorozatunk legújabb részében.

A kolozsborsai kastély történetéről sajnos nem sokat tudni, hiszen az erre vonatkozó levéltári anyag nagy része elveszett. Berki Tímea szerint ezt még a művészettörténészek is kutatják, és egyelőre csak feltételezések vannak. „Van néhány olyan történelmi forrás, ami segít rekonstruálni a Bánffy család birtokát és részben a kastély építéstörténetét, és ezekből tudjuk, hogy 1367-ben Nagy Lajos királytól kapta ajándékba a Bánffy család bárói ága a kolozsborsai birtokot. 1707-ben egy mágnásokat felsorakoztató listán szerepel a család, és később, a 18–19. század fordulóján jelenik meg először hivatalos forrásban egy-egy tagja mint kolozsborsai birtokos” – részletezte.

A kutatásokból az is kiderült, hogy a 19. század első felében Bánffy Ferenc örökölte meg peres eljárás útján a kastélyt, majd az ő gyermeke, Bánffy Dániel volt az, aki valószínűleg megépítette a mai kastélyt, hiszen az ő síremléke található meg a birtok melletti erdőben. Később az ő gyerekei folytatták a kastély építését. Bánffy Ernő az egyik tulajdonos, akiről többet tudnak a művészettörténészek, ő a 19. században lakott a kastélyban, majd őt követte egy oldalági rokon, egy másik Bánffy Ferenc a 20. században, és tulajdonképpen az ő özvegyétől államosították a kastélyt 1949-ben.

Az államosítás után pszichés betegeket kezelő kórházi intézet működik benne

A kastély 1949-es államosítását követően rövid ideig mezőgazdasági iskolaként működött, utána orvosi rendelő volt, majd az 50-es évek végén költözött oda a pszichés betegeket kezelő kórházi intézet, amely 2019-ig működött az épületben. „Végül is azt lehet mondani, hogy jó sorsa volt a kastélynak, mert folyamatosan lakták. Ez talán segített abban, hogy bent még megmaradtak elemek az egykori belső berendezéséből, és ez a folyamatos használat tulajdonképpen megmentette az épületet. Karban is tartották, betonfödémmel erősítették meg, és az egyes szinteken is betongerendákat illesztettek be” – mesélte Berki Tímea.

Hozzátette: emiatt sajnos már eltűnt például az alsó szintnek a barokkos kiképzése, egyenes födémek vannak helyette, és olyan megoldások is láthatók a lépcsőházban, amelyek a betegek testi épségének megőrzését szolgálták, például dróthálót helyeztek a lépcsőfordulóba.

Amíg a kastély kórházként működött, a földszinten a férfiakat kezelték, az emeleten pedig a nőket. Különböző utólagos térelválasztó elemek is bekerültek ekkor, korábban sokkal nagyobb szobái voltak.

A kastélyhoz korábban melléképületek is tartoztak: két oldalán személyzeti lakosztályok és lovas istálló volt, az államosítás után ezeket is a kórház használta. Idővel az amúgy is három részből álló kastélyparkot is részben igénybe vette a kórház. A park középső részét kanyargó ösvények szegélyezték, középen egy szökőkúttal, amelynek hattyú díszítette a közepét, a kórház pedig ezt a részt vette birtokba, és ennek a szélére épült fel az új épülete is. Mivel hosszú ideig használta ezt a részt, a törvény szerint ez már az ő tulajdonában marad, így a birtokot felosztották két részre, és sajnos a Bánffy-család már nem kaphatta vissza a birtoknak ezt a darabját.

A kastély eklektikus stílusú, amelynek eredeti bútorzatából még megmaradt néhány elem

Berki Tímea a kastély építészeti stílusáról is mesélt. Mint fogalmazott, látszik, hogy egy kétszintes épületről van szó, amelyet egy oszlopfős portikusz díszít. A terasza régebb nyitott volt, ahonnan a kastélyparkra lehetett látni, de ezt idővel fém és üveg megoldással beépítették. „A feltételezések szerint volt egy korábbi épület, amit kitoldottak, ezt pedig az magyarázza, hogy a kastély tornyába az alsó szinten egy srég, elég szűk folyosón lehet bemenni, tehát azt valószínűleg később vágták ki az épületből. Fent az emeleten ez az átjárás sokkal elegánsabban van megoldva, tehát valószínű, hogy a tornyot egy időben építették a kastély emeleti részével” – magyarázta.

A kastély másik árulkodó jegye a homlokzati díszítés, és az egyes ablakoknak a szemöldökdísze, amelyek változnak szintenként. A tornyon még látszanak ezek a díszítések, és ezek a bizonyítékai annak, hogy egy eklektikus stílusú, 19. századi kastélyról van szó.

Az épület előterében még látható az eredeti bútorzat egy része, például egy szecessziós stílusú szekrény, amelynek velencei tükör díszíti a közepét. A 19. század végén és 20. század elején Bánffy Ferenc családja végzett apró módosításokat a bútorzaton, és valószínűleg a szekrény is ebből az időszakból származik. Ugyanekkor készülhetett a kovácsoltvas díszítésű lépcsőház is, ami felvezet az emeleti szintre. Emellett érdemes kiemelni az eredeti nyílászárókat is, amelyek szintén barokkos díszítésűek. „A vasazat az ajtókon szintén nagyon díszes, ezek még olyan elemek, amelyek túlélték a kórházi használatot is, és könnyen helyreállíthatók lennének” – tette hozzá Berki Tímea.

Utolsó örököse a református egyháznak adományozta az épületet

A kastélyt végül a Bánffy család utolsó örököse a Kolozsvár Alsóvárosi Református Egyházközségnek hagyományozta, ugyanis ennek volt a tagja és úgy vélte, így könnyebb lesz visszaigényelni az államtól. Jó tíz évvel ezelőtt kapta meg az épületet az egyházközség, ám a kórháznak csak 2019-ben sikerült kiköltöznie, ugyanis ekkor épült fel az új épülete a birtok egy másik részén.

Berki Tímea szerint azért fontos épület ez, mivel egy olyan valamikori hálózatnak a része, amely az erdélyi főúri életmódot jelenítette meg. „Rengeteg olyan műemlék van, amelyről kevesebbet tud a szélesebb közönség, és kevés olyan van, amely látogatható is ezekből. Ez a kastély most azért izgalmas, mert abban a szakaszában van a történetének, amikor valami elment belőle, és még nem költözött be az új, és tulajdonképpen még látjuk a nyomait a korábbi használatnak. Nehezen rekonstruálható a története és egy picit leképezi az összes erdélyi kastély történetét: a múltja az idő homályába vész, a jelene pedig vagy pusztuló, vagy átmeneti állapotban van” – nyilatkozta.

Berki Tímea szerint jó látni, hogy egyre több olyan példa van, ahol előrelépés történik egy-egy ilyen épülettel kapcsolatban, és kitalálják a tulajdonosok, hogy hogyan használják azokat. A Transylvania Trust pedig arra szerette volna felhívni a közönség figyelmét, hogy van Kolozsborsán egy kastély, amely „egy picit a saját múltunknak a szelete”, és remélik, hogy ennek a kastélynak jóra fordul majd a sorsa.