A Gyilkos-tó nem csupán Románia, hanem Európa és a világ egyik legjelentősebb természeti ritkasága, amelynek keletkezéséről román és magyar nyelven is szólnak legendák. Noha a tó természetes völgyelzáródás következtében jött létre, a székelyföldiek úgy hiszik, az elrabolt székely lány bánata teremtette, a románok pedig vallják, hogy vörös színét egy ott legeltető pásztor és juhnyájának vére adta. Miként maradtak meg a fák a vízben? Hol van a rengeteg kiálló facsonk? Évszázadok múltán is létezni fog a Gyilkos-tó? Sétánk során Hegyi Barnát, a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park igazgatóját kérdeztük. Kiderült, nincs már hosszú élete a ritka tónak.

A Gyilkos-tó természetes völgyelzáródással keletkezett – Romániában két ilyen tó létezik, a legközelebbi hasonló pedig Kazahsztánban található, ezért is minősül világritkaságnak – részletezte Hegyi Barna igazgató. Noha a legendák „katasztrófatörténetekről” szólnak, a tó 1838 tavaszán egy földrengés következtében keletkezett, de a Gyilkos-hegy alapjánál halmozódó törmelék lezúdulása nem követelt emberéleteket, csupán három patak folyásirányát zárta el. A természetes gát mögött föltelt a völgy, az ott húzódó erdő pedig teljesen eltűnt a vízben. Voltaképpen azért kapta a románajkúaktól a Vörös-tó nevet, mert a természeti katasztrófa után a tó vize leülepedett, és néhány évre rá annyira tiszta lett a víz, hogy látni lehetett annak fenekét. Ott az anyakőzet vasoxidokat tartalmaz, ennek köszönhetően láthatták vörösnek.

A fák csúcsai máig kiállnak a vízből, de már jóval kevesebb a csücsök, mint évszázadokkal ezelőtt. A természet törvényei ugyanis hatással vannak a fák víz fölött lévő részeire: a gombák és baktériumok elporlasztják a felszínen maradt csonkokat. Nem úgy, mint a tó mélyén magasló törzseket, amelyeket a vízben lévő ásványi anyagok az idők folyamán konzerváltak.

A Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park igazgatója arra is kitért, hogy a kiálló csonkok miatt szigorúan tilos a turistáknak a vízbe merészkedni, mert az roppant balesetveszélyes, még a tapasztalt úszók számára is: hiszen nem tudni, merre ágaskodik egy fa, ami felhasíthatja a bőrt, fennakaszthatja az úszót. Éppen ezért a tó csupán egyharmadát lehet ökoturisztikai tevékenységekre használni: a turistáknak a kijelölt helyszíneken lehetőségük van csónakázni, télen pedig, amikor kellőképpen befagyott a víz, rámerészkedhetnek a jégre. Ezt sokan kihasználják: szinte százezer ember halad át évente a Gyilkos-tónál, a tranzitforgalom és a célturizmus is hatalmas, mert ez a legfontosabb tranzitútvonal Moldva és Erdély között.

A turistaforgalomnak is van negatív oldala és hátulütője: évekkel ezelőtt sok pisztráng élt például a tóban, egyes felelőtlen horgászok azonban a kétezres évek elején csukát telepítettek a vízbe, ami az őshonos halfajokat megritkította. Ezért szerveződött egy újjáépítési projekt is, ami konkrétan a horgászatra buzdít: az invazív fajokat méretkorlátozás nélkül egész évben lehet horgászni, de az őshonos halfajokat tilos, ha véletlenül horogra akadnának, vissza kell őket dobni.

58 éve van még hátra a Gyilkos-tónak

Hegyi Barna arról is felvilágosított, a tónak természetadta sorsa, hogy lassacskán a patakok által hordott hulladékoktól feltelik, és évek múltán eltűnik. Később egy rét, egy erdő foglalja el az egykori állóvíz helyét – a kutatók 58 évet jósolnak még neki. Jelenleg szakemberek dolgoznak azon, hogy a folyamatot lassítsák, hogy a természeti értékeket megőrizhessék az utókornak. A ’60-as években építettek már üledékfogó gátakat, azok beteljesítették a szerepüket, felteltek üledékkel, ezért a Környezetvédelmi Minisztérium hozzálátott a takarításhoz.