A Székelykő lábánál fekvő Torockón az évszázadok során nagyon különleges értékek jöttek létre. A helybeliek sokáig vasbányászattal és vasművességgel foglalkoztak, és nem csak kitermelték, hanem fel is dolgozták az értékes fémet, amely elősegítette a város fejlődését, és ez a többletbevétel tette lehetővé azt, hogy olyan anyagi kultúrát hozzanak létre, amelynek még ma is csodájára járhatunk. Erdély legjei sorozatunk részeként Torockóra látogatunk Furu Árpád műépítész, műemlékvédő szakember segítéségével. (Videó: Varró-Bodoczi Zoltán)

Furu Árpád szerint Torockó olyan erdélyi falu, ahol az évszázadok során különleges értékeket hoztak létre, amelyeket ápolni kell. A falu gazdasági felemelkedésének kezdete a XIV. századig nyúlik vissza, amikor a birtokos Toroczkai család felfedezte, hogy jó vaslelőhelyek vannak Torockón, és ennek megfelelően olyan telepeseket vittek oda, akik értettek a vasművességhez. A XIV. századtól a XIX. század végéig itt termelték ki Erdélyben a legjobb minőségű és legnagyobb mennyiségű vasat, amelyet ugyanakkor fel is dolgoztak és forgalmaztak is.

A falu látképét meghatározó házak a XIX. század végén jönnek létre

„Jobbágyi státusban ugyan, de sikerült a falubelieknek elérniük azt, hogy egy kis „előkapitalista” társadalomként szerveződve hihetetlen pezsgéssel fejlődjenek, és az így keletkező többletbevétel tette lehetővé azt, hogy olyan anyagi kultúrát hozzanak itt létre, amelynek még ma is csodájára járunk” – magyarázta Furu Árpád, említve a gyönyörű népviseletet, a varrottasokat, lakásbelsőket és természetesen az építészeti örökséget.

A Torockón ma látható házak szerinte a legújabbak ezekből az értékekből, hisz nagy részük a XIX. század végén, 1870 után épült, ám Furu Árpád szerint ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy az ezt megelőző háztípus is különleges értéket jelentett Erdélyben. Ugyanakkor véleménye szerint az is fontos tényező, hogy a ma látható házak megmaradtak, hiszen a 90-es évek elejétől megfigyelhető volt, hogy az új szabadságban a tulajdonosok az építészeti környezetet is szerették volna átalakítani, emiatt kezdtek lebontani épületeket, és több hagyományos ingatlant nem a legmegfelelőbben kezdtek átalakítani.

25 éve zajlik műemlékvédelmi tevékenység a faluban

Furu Árpád a kolozsvári székhelyű Transylvania Trust alapítvány Torockó Értékvédő Program című projektjének koordinátora is, így a kezdetektől részt vett a faluban zajló értékvédelmi programban. Mint mondja, a falu látképét egyrészt azért sikerült megőrizni, mivel a XIX. század végétől Torockón megállt a fejlődés, és tulajdonképpen azt kellett fönntartani, ami addig létrejött, és emellett kellett hozzá egy „25 éves, szívós műemlékvédelmi tevékenység” is, amelyet az alapítványon keresztül, együtt a faluval, a tulajdonosokkal végeztek, egy határon átívelő támogatásnak köszönhetően, melyet Budapest V. kerületének önkormányzata biztosít.

„A tét az volt, hogy a szinte érintetlen építészeti örökség hiteles formában fennmarad-e vagy sem. Ugyanis a kilencvenes évek elejétől a tulajdonosok kezdtek lebontani, átalakítani, modernizálni értékes épületeket, és tulajdonképpen a Torockó Értékvédő Programnak az volt a célja, hogy az, ami értékes, hiteles műemléki épület, az lehetőleg változatlanul megmaradjon” – részletezte. A program ugyanakkor azt is biztosította, hogy a különböző fejlesztések ne rombolják a műemlékértékeket, hanem kiegészítsék azokat.

A tulajdonosokkal közösen dolgozva mentették meg az épületeket 

Furu Árpád arról is beszélt, hogy milyen sajátos megközelítést alkalmaztak a program során. Mint mesélte, Torockón az épületek tulajdonosaival alakított ki közvetlen kapcsolatot a Transylvania Trust Alapítvány, és támogatási rendszert biztosított számukra, hogyha vállalták, hogy a műemléképületek értékeit érintetlenül megtartják.

„Ez tulajdonképpen nagy százalékban sikerült is, alig vesztettünk el épületet azóta. Egy-két nagyon rossz állapotban lévő épületet bontottak csak le, a többi, majdnem 150 épület itt van, és a mai napig látható, mi több, tulajdonképpen egy löketet adott a falu újszerű gazdasági fejlődésének, hisz Torockó most a faluturizmusból él, és ez a műemléki környezet nemcsak vonzerőt jelent, hanem infrastrukturális alap is” – mutatott rá a programkoordinátor. Hozzátette: jelenleg emiatt több tucat panzió működik a faluban, és a régi épületek köré új létesítmények, fejlesztések is kerültek.

A torockói ház puritán, szerény, fehér ruhába öltöztetett

Furu Árpád arról is beszélt, hogy mi jellemző a torockói házakra. Mint fogalmazott, a mai torockói látkép nagyon leegyszerűsítve a klasszicista jellegű fehér házakat jelenti, melyeket olyan minták alapján épített fel a XIX. századi torockói ember, amilyeneket Erdélyt járva, a vastermékeket árulva a városokban, kisvárosokban, szász falvakban láthatott.

„Tehát a modelljeinket tulajdonképpen itt kell keresnünk, és ezeket az épületeket öltöztették, ha úgy tetszik, ebbe a nagyon puritán, szerény, fehér ruhába, amelynek szintén magyarázata van” – mondta. A magyarázat pedig a következő: mivel Torockó a reformáció után unitárius hitre tért, és az egyik legerősebb unitárius közösség volt anyagi szempontból a XIX. században, így felépítették a ma is látható templomot, amelyet a kornak megfelelő, késő barokk, kora klasszicista stílusban díszítettek, és az akkor vonzó városi polgári háztípust is ezekkel a díszítésekkel látták el, amelyeket a templomon láthattak.

Torockón egyébként a legrégebbi ház az Új utca végében található, 1668-as dátum olvasható a vörösre festett ablakkeretén, és nagy figyelmet vont magára, hiszen egy ilyen datálás népi épületen egészen különleges. Kutatások során derült ki az, hogy az épületet többször javították, szét is szedték, és a XIX. században nyerte el mai formáját – mondta Furu. A házhoz legendák is kapcsolódnak, ott volt ugyanis a falu fonója, az a táncoló hely, ahol a fiatalok találkozhattak, és ezt elvileg egy özvegyasszony működtette. 

„Ilyen szintű építészeti és kulturális örökség mögött nagyon kemény, szívós munka áll”

Furu Árpád arról is mesélt, hogyan éltek a torockóiak Jókai Mór és Orbán Balázs leírásai alapján. Megtudtuk: a férfi lakosság nagyrészt hétfőn elment, és a bányákban dolgozott hétvégéig, mások a verőkben a kovácsmunkát végezték, és voltak olyanok is, akik utaztak, és a vasat forgalmazták. Ez alatt az asszonyok otthon a gazdaságot vitték, gyerekeket neveltek, varrottasokat varrtak, és a háztáji kiskerteket művelték. A műemlékvédelmi szakember szerint ez leegyszerűsített kép, amit Jókai és Orbán kiegészít azzal is, hogy a hétvégén, amikor a családok találkoztak, ünneplőbe öltözve nagy lakomákat és nagy táncos mulatságokat tartottak.

„Természetesen, ha a mindennapok szintjére gondolunk, akkor én azt hiszem, hogy ilyen szintű építészeti és kulturális örökség mögött nagyon kemény, szívós munka áll. Itt kicsi, nagy együtt és nagyon keményen dolgozhatott” – fogalmazott Furu Árpád.

Torockón a népesség száma ugrásszerűen megemelkedett a XIX. században, főleg a jobbágyfelszabadítás után, viszont a XX. század elejétől ez radikálisan változott, a lakosok elköltöztek, és fokozatos csökkenés volt megfigyelhető. Az ipartelepek elszívták a munkaerőt, és tulajdonképpen „téli álomra szenderült a falu”. Furu Árpád szerint ebből a téli álomból Torockó látható módon kezd feléledni egy másfajta életre, amelyet a faluturizmus jelent, amely szerinte a maga hozadékával és veszélyeivel együtt egy „új pályára” helyezte a települést.