„A Szent Anna-tónak hírneve, a Mohos-tőzeglápnak értéke van” – fogalmazta meg Dósa Elek Levente a Pro Szent Anna Egyesület ügyvezetője az ikerkráterek körül tett látogatásunk során, kiemelve, hogy hiába fekszik egymás mellett a két kráterből kibontakozó „mesevilág”, a tavat még mindig többen ismerik, mint „idősebb testvérét”, a lápot. Pedig ikerkráterként a világon egyedülállók, a bolygón rajtuk kívül 3 hasonló található. A tőzegláp élővilága világritkaságnak tekinthető: benne jégkorszakmaradvány növények élnek, húsevők és közönségesek is, egymás mellett. A felszín puha, süllyedő, hiszen mindent tőzeg és moha borít, lépegetőkön közelíthetők meg a „veres”, élőlénynélküli tószemek.

A Mohos-tőzegláp a Csomád-vulkán egyik rejtett kincse, amely „sokkal értékesebb és sokkal különlegesebb, mint a Szent Anna-tó”. Mégis a tó az ismertebb, a láp a maga jégkorszakmaradvány húsevő és „közönséges” növényeivel, 107 féle pókfajával, rovaraival, száradó fenyőivel kevésbé népszerű – részletezte Dósa Elek Levente ügyvezető, aki a tőzegláp tanösvényén vezetett körül bennünket. Pallón irányít a lépegetőkhöz, azok mindegyikén időzve különleges növényeket fedezhet fel a látogató. Az ügyvezető szerint, „aki a tanösvényen végigsétál, térben és időben utazik: ellátogat az orosz tajgára, közben pedig visszautazik a jégkorszak végére”.

Különleges világ fogadott a fenyőkkel és lombhullatókkal körülölelt idős kráterben: száradó, szürke fák ágaskodtak mindenhol, alattuk sarjadó zöld növényzet. Mint megtudtuk, természetes folyamat, de emberi és környezeti hatások következtében száradtak el a növények: elsősorban a klímaváltozás befolyásolta, hogy a láp területén mértéktelenül elszaporodjanak a fákra káros rovarok, másodsorban a múltban történt meggondolatlan lecsapolási kísérletek is hozzájárultak a zord átalakuláshoz. Dósa Elek Levente aggódik, de egyben bizakodó is: kezdetét vette a felújulás, szép számban jelentek meg csemeték, van remény rá, hogy a több ezeréves kráter megújul.

Krátertóból tőzegláp

A tőzegláp kialakulásában fontos szerepet játszott a fiatalabb kráteren történő kitörés, annak hatására ugyanis az idősebb kráter fenekében lévő tó részben feltöltődött és beterítődött egy vastag vulkáni hamuréteggel – részletezte az ügyvezető, hozzáfűzve, hogy a Csomád-vulkán egy érdekes tulajdonsága, hogy időben hosszasan képes aludni. Története során volt olyan periódus is, amikor 150 ezer évig nem tört ki, utolsó kitörését – ami a lápot is alakította – megközelítőleg 30 ezer évvel ezelőttre datálják.

Pontosan nem lehet tudni, hogy hogyan alakult ki, de a legvalószínűbb verzió az, hogy a későbbi kitörések során visszahulló vulkáni hamu nem fedte be teljesen, maga alá zárva a tavat, hanem foltonként telepedett rá, iszapos felületet hagyva maga után, másutt szabad vízfelületeket, ami a jégkorszakban fagyott, lebegőréteggé alakult. Ezen idővel különféle mohafajok kezdtek nőni, az összegyűlt szervesanyag-mennyiségnek köszönhetően egyre több növény kapott lehetőséget a fejlődésre. Az ügyvezető hangsúlyozta, a tévhitek ellenére ma már nincs összefüggő vízréteg, nem létezik a moha alatt egy rejtett, titkos, egybefüggő tó.

Ugyanakkor nem is tűnt el teljesen, mert a moha együtt egyéb növények maradványaival évről évre vastagabb réteget képezett, ami lassacskán süllyedt lefelé a vízben – itt oxigén hiányában és a savas környezet hatására nem bomlott le, hanem tőzeggé alakult. „Az a tőzegmennyiség tehát, ami ma átlagban tíz méter vastagságú a területen, mondhatni, felitta a régi tavat”, így jelenleg fele víz, fele tőzeg állagú a kráter, aminek összfelülete 88 hektár – magyarázta interjúalanyunk.

Teljesen más világ, szokatlan növények

Az idős kráterbe érve másmilyen növények tárulnak a látogató elé, mint a Szent Anna-tó körül: magasabb növésű fákkal körülölelve, cserjék, az erdei fenyők egy tundrai alfaja növekszik ott, ami egészen jól alkalmazkodott a szegényes, savas, bizonytalan táptalajhoz, hiszen a kráter minden része ingoványos, süllyedő, vizes.

A különleges növények között máig megtalálható az a zöldes-pirosas moha, ami elsőként telepedett meg a fagyott, lebegő iszaprétegen. A moha 13 faja éldegél a lápban, egyes szakértők szerint olyanok is, amelyek az országban csak a Mohosban lelhetők fel – adta tudtunkra az ügyvezető. Hozzátette, az állatvilága azonban szegényes, hiszen a patások számára nehezen bejárható a süppedékes talaj, a savassága miatt a kétéltűek számára sem kedvelt hely, így leginkább a medve bukkan fel, hogy a növények bogyóiból lakmározzon. Noha a nagyvad sajátjaként tekint a területre, nem veszélyes az emberekre nézve.

A Mohos-tőzegláp viszont csak idegenvezetővel látogatható, huszonegynéhány tószeme közül csupán kettő tárul az érdeklődők elé – főként azért, mert 1984 óta szigorúan védett botanikai rezervátumként tartják számon. Mióta rezervátumként funkcionál, semmiféle emberi beavatkozás nem engedélyezett területén. Csupán a 400 méternyi tanösvény áll a turisták rendelkezésére, a 88 hektár többi része rejtve van a külvilág elől.

Azonban ennyi is elegendő, hogy az érdeklődő hiteles képet kapjon a régmúltról: az első tószem például jól láttatja, hogyan zárta össze a moha az őstavat. A tószemek különlegessége, hogy roppant savasak, nem rejtegetnek élővilágot magukban. Egyszerű „tőzeglevek”, amelyek a tőzeg miatt sötét színűek: ugyan feketének látszanak, valójában vörösek. A lápból kifolyó patakocska színe, ahol sekélyesebb, vörösboréhoz hasonlítható, ezért is kapta a Verespatak nevet – világosított fel Dósa Elek Levente.

Különleges felépítésének köszönhetően „a Mohos tőzeglápot meglátogatni kiváltság”, hiszen a Csomád-hegység ikerkrátereihez hasonlót az afrikai kontinensen, az Egyesült Államokban és az Antarktiszon lehet találni csupán. „Ha azt is figyelembe vesszük, hogy az ikerkráter egyikében egy krátertó van, aminek a krátere teljes mértékben ép, a másikban pedig egy tőzegláp jégkorszakmaradvány növényekkel és élőhellyel, akkor a két helyszín, a Mohos és a Szent Anna-tó teljes mértékben egyedülállóak a világon” – hangsúlyozta az ügyvezető.