Erdély legjei – Énlaka, a középkori szerkezetű labirintusfalu
Énlakáról az a hír járja, varázsát az évszázadok nem tudták megrontani, máig egyfajta mesevilágot idéz. Házai évszázadosak, a falusi építőművészet ékkövei, egyes elemeket – például a hagyományos házak lépcsőit – még a falu határában talált, római korból hátramaradt kövekből alakítottak ki. Mátéfi Tímeával, a falu unitárius lelkészével jártuk körül Énlakát: rácsodálkoztunk a kőből és fából felhúzott épületekre, amelyek javarészt fehérek vagy égszínkékek. Különlegességük, hogy egyikbe sem lehet közvetlenül az udvarról belépni, hanem egy félemeleten, falépcsőkön vagy néhány kőgrádicson keresztül haladva lehet bejutni. A román sajtóban ezt a falut labirintusfaluként emlegetik, ugyanis „több utcácskája van, mint amennyi háza”.
Mátéfi Tímeától megtudtuk, pontos feljegyzésük nincs, csak a pápai tizedjegyzékből tudják, hogy az 1330-as évek elején volt már a településen eklézsia, tehát gyülekezet is létezhetett. „Az építkező eleink, székelyek, magyarok az építkezések során felhasználták a korábbi, római kori település épületmaradványait, és ebből került egy fogadalmi oltárkő a templomunkba is” – fűzte hozzá.
Mint mondta, a település megtartotta középkori stílusát, a halmazos szerkezetet, ennek köszönhető a falu labirintusjellege. Ez tette Énlakát országos szinten egyedinek, egyesek szerint a sikátorok és utcák száma meghaladja a lakásokét. Ezek körkörösen elrendezve, a lakók birtokain keresztül a falu négy bejárata felé haladnak.
Temploma szintén évezredes múltra tekint vissza. A 15. századból származik, gótikus stílusban épült, kazettás mennyezete pedig az 1668-as évekből való, amely leglátványosabb kincse az építménynek, amely egyébként szorosan kötődik Orbán Balázs nevéhez is, hiszen a Székelyföld leírásának adatgyűjtésekor ő fedezte fel, hogy az egyik kazetta „hun-szkíta írást”, azaz rovásírást tartalmaz. Később megfejtették, az unitáriusok jelmondata, az „egy az isten” olvasható a mennyezeten.
Mátéfi Tímeától megtudtuk, Énlaka elöregedőben van, lakosainak száma 100 körüli, holott a huszadik század elején még 600 főt számlált. „Lakóházainak zöme üresen áll, a kommunizmus idején kihalt a falu, a fiatalok és fiatal családosok elköltöztek”. Mégis nagyszerű a település felemelkedése, házai megújulnak, nyugdíjas korú lakóinak pedig sikerül megszólítaniuk a turistákat, nem beszélve arról, hogy Énlakát érdekessé és különlegessé teszik.
A 20. század második fele és a 21. század hozta el ezt a másfajta szemléletmódot. Rájöttek, hogy a hagyományosnak értéke van, így a 90-es években nagyon sok külföldi felvásárló érkezett a faluba, akik próbálták életben tartani a portákat, mellettük pedig a helybeliek is megértették, hogy értéke van a hagyományosnak, így szakemberek segítségével kezdték el a felújtást. Ezt elősegítette az is, hogy „több, mint húsz éve Budapest belvárosának 5. kerülete egy épített örökséget védő programot működtet a településen, aminek köszönhetően ezek a lakóházak, tornácos házak és csűrös pajták helyi mesteremberek és ácsmesterek segítségéve újulnak megl, és ez szolgálja az itt élők megélhetését is és a falukép megőrzését is” – osztotta meg velünk a lelkésznő.
Hozzátette, az énlakiak próbálnak lehetőségeikhez mérten a 21. században egy pici, eldugott faluban túlélni és élni. „Látványosságaink vannak, hiszen a táj is gyönyörű körülöttünk. Itt van a Firtos-hegye, de a táj a biodiverzitása is nagyszerű. Látványossága a falunak a templom, az épített örökség, a lakóházak, a csűrös pajták, a római örökség, ami a falu keleti határában van. Nagyon sok túraútvonal szeli át a falut, hiszen átvonul Énlakán a Mária-út meg a Via Transilvanica is. És ennek köszönhetően egyre több a zarándok, a turista, aki felkeresi a közösségünket” – ismertette lehetőségeiket.
Beismerte, közös céljuk bebizonyítani, hogy egy elöregedőben lévő település is élhet, mert Tamási Áronnak van egy novellája, ami úgy kezdődik, hogy „Énlaka fölött, a Firtos lova hátán lehajtott fővel elaludt a Gondviselés” – ez egy negatív kicsengésű gondolat, amit évek óta próbálnak megcáfolni. „Úgy döntöttünk a közösséggel, hogy minden lehetőséget megragadunk, hogy bebizonyítsuk, nem aludt el a Gondviselés. És ennek köszönhetően nagyon sok itt lakó vagy innen elszármazó szívügyének érzi Énlaka értékmentését”.
Ez a cikkünk először 2023. június 11-én jelent meg.
CSAK SAJÁT