A Partiumban, főként az Érmelléken kevés az az uniós projekt, amit befejeznek, a Szalacs községhez tartozó Ottomány azonban kivételt képez, hiszen az ott található Komáromi-kastély mondhatni a romjaiból nőtt ki. Egy Magyarország–Románia Határon átnyúló Együttműködési Program keretében újították fel, partnerségben a gyulai Körös-vidéki Vízügyi Igazgatósággal, és páratlan szépségű kúria fellendítette a település faluturizmusát. A projekt célja a környezeti és kulturális örökség megőrzése és népszerűsítése volt, illetve az ismeretterjesztés, az oktatás és a tájékoztatás a természeti értékek védelméről – világosított fel Horváth Béla polgármester, aki körülvezetett bennünket a birtokon.

Horváth Béla polgármester úgy fogalmazott, „szükség van valamire, ami megfogja a látogatókat. Önmagában egy épület nem elegendő erre a célra, kell mellé kiszolgáló egységeket is létrehozni. Míg a legtöbb önkormányzat úgy gondolja, hogy a strand lesz a település megváltója, mi a kalandpark és a rendezvénysátor mellett tettük le a voksunkat” – amikor még Bihar megyében egyáltalán nem volt elterjedt a kalandpark, ők létrehozták az elsőt, és megtapasztalták, milyen mértékben képes bevonzani és lekötni a családokat.

Mindezt az Ottományi Kiállítóházként ismert Komáromi-kúria udvarán valósították meg, amelynek a története a 17 század végéig nyúlik vissza: Komáromy György az akkor frissen vásárolt, ottományi telken egy több mint ötven méter hosszú, tíz méter széles, teknőboltozatú, téglaépület épített. A 19. századig a család otthonaként szolgált, tőlük egy gazdag debreceni kereskedő, Várady Szabó Lajos vásárolta meg a kúriát, a család többi helyi ingatlanvagyonával együtt. Ezt követően kézről kézre járt: a Váradyak rövid időn belül a Jasztrabszky családnak adták el az ingatlant, akiktől Lovass István katonatiszt birtokába került. Lovass egy családi tragédiát követően 1938-ban a Román Államnak adta el.

Az épületben a kommunizmus idején a helyi TSZ működött, de a rendszerváltást követően a kastély megindult az enyészet útján. A pusztulástól egy határon átívelő projekt mentette meg, amelynek keretében az épületben egy táj- és környezetvédelmi központot alakítottak ki – világosított fel a polgármester hangsúlyozva, hogy a 2007-2013-as támogatási ciklusban nem csupán a kastélynak, hanem hozzá tartozó cselédszállásnak is új szerepet adtak. Emellett részben saját, részben egyéb pályázati forrásokból helyreállították a környék egyik kiemelkedő műemlékét, a kastélyt egykor vízzel ellátó vízespincét, létrehozták a helyi tűzoltómúzeumot, és borászati központ kialakításába kezdtek.

„2012-ben egy nagyon leromlott állapotú kúriát vettünk át és sikerült teljesen újjáépíteni, restaurálni. Be is rendeztük barokk kori, rokokó stílusú falképeit is restauráltuk, ami szintén egyedülálló egész Bihar megyében” – fűzte hozzá Horváth Béla, majd arról is beszámolt, hogy nemcsak a kúria érdekes, hanem Szalacs község és Ottomány település elhelyezkedése, amelyek a Pannon-síkság legvégén találhatóak, utánuk már a dombság kezdődik.

A hatvanas években lecsapolt mocsárvidék jellegzetességei máig láthatóak és tapasztalhatóak, illetve a bronzkori települések is nyomaikat hagyták a környéken. A Szalacson feltárt leggazdagabb régészeti anyag a bronzkorból származik, és a Kr. e. 1850–1450-es éveket öleli fel. Már a 20. század elején felszínre került néhány bronzkori kerámiatöredék, módszeres ásatásokat azonban csak 1964 és 1969 között végeztek. Az ásatásokat Ottományban kezdték el, ahol hasonló település nyomaira bukkantak. Ez azt jelenti, hogy ugyanahhoz a néptörzshöz tartozó emberek éltek itt is, akárcsak az Érmellék más településein. Románia területén megközelítőleg száz hasonló települést tártak fel, zömmel az Érmelléken és a Kraszna síkságán – büszkélkedett a polgármester.

Mivel Érmellék természeti értékei egyedülállóak, a Duna-Deltáéhoz hasonlóak, a látogató tájvédelmi tájékoztató- és oktatóközpontba is csöppen, emellett odabent természetrajzi és néprajzi rész is működik. A mocsár javarésze eltűnt, de az állat- és növényvilága nyomokban még fellelhető a településen. A folyósón végig természetrajzi fotók mutatják, hogy milyen állat és növényfajok találhatóak a községben.

Emellett a kúriában többféle állandó kiállítás kap helyet, az épület főfolyosóján történeti részleggel mutatja be Ottomány legfontosabb történeti emlékeit az őskortól a jelenig. De a Komáromi család történetét és a 19. századi vidéki kúriák hálószobaenteriőrjét, nappaliját is megismerteti. Emellett a községbeliek mindenkori megélhetésére is hangsúlyt fektet: a negyedik teremben a vízinövények feldolgozására alapuló mesterségeket mutatja be.

Úgy tűnhet, stílusok és korok keverednek az épületben, ám a működtetői meghatározott céllal rendezték be „korkavalkádnak” a helyszínt. „Megpróbáltunk korhű bútorzatot visszahozni. Van barokk is, van Napóleon korabeli, és találtunk bécsi barokk bútort is. Mindezt valahogy úgy alakítottuk ki, hogy a többfajta stílus illeszkedjen az épülethez, mert amikor, a TSZ után a kilencvenes években itt már semmi nem volt”. Fő céljuk az ismeretterjesztés volt, törekedtek rá, hogy a közösség megtudja, milyen korok és stílusok jellemezték egykoron a kúriát.

Hogy Szalacs község valamikori jellegzetességeinek is emléket állítsanak, az egyik felújított melléképületben tűzoltómúzeumot rendeztek be. A községben ugyanis 1875-ben alakult meg az önkéntes tűzoltóság. Mivel mocsárvidék vette körül a lakosokat, a hely adottságait használva nádfedeles vályogházakban éltek. Ha egy ház meggyulladt, az egész utca leégett, így ahhoz, hogy ezt meg tudják fékezni, kellettek felszerelések és önkéntesek. Az 1913-as jelentés szerint 120 önkéntes tűzoltója volt ekkor a településnek – osztotta meg a polgármester.

Mint mondta, „annak köszönhetően, hogy az elmúlt közel 150 évben egyszer sem szűnt meg ez a tevékenység és az önkéntes tűzoltóegylet, szinte minden tűzoltókocsit sikerült épségben megtartani úgy Szalacs községben, mint Ottományban. Ezeket sikerült és nemrégiben kiállítottuk”.