Nagyvárad számtalan jelzőt viselt már az idők folyamán: napjainkban a paloták városaként, kicsi Párizsként, a legszebb szecessziós városként, a turisták kedvenc városaként emlegetik.  Vonzereje főként a belváros különböző stílusú épületeiben gyökerezik, a belvárosi sétálóutca építészeti ékszer Romániában és egész Közép-Európában. Megtekinthető a barokk, a klasszicista, az eklektikus és a szecesszionista stílus is a városközpontban. A főutcán lévő kávézók és éttermek többsége egy-egy palotában működik. A paloták történetéről Lakatos Attila történésszel beszélgettünk. 

Nagyvárad a Partium legfontosabb városa, amely fennállása óta folyamatos gazdasági, kulturális és társadalmi központnak számít. A régészeti leletek szerint már a kőkorszakban, illetve a bronzkorszakban is több település helyszínéül szolgált. Ám a ma ismert város története a X. században kezdődött, mondhatni a vár megalapításával, amit olasz építőmesterek segítségével évszázadokon át építettek és bővítettek, hogy eredeti rendeltetésének, az erődítmény jellegnek megfeleljen.

Ha a történelmi adatokat tömöríteni szeretnénk, Nagyvárad múltjáról érdemes megemlítenünk, hogy a korabeli feljegyzések alapján a vár a Hévjó (ma közismertebb nevén Pece) patak Körössel való találkozásánál állt, ahol I. (Szent) László egy monostort alapított, amelyet később püspökségi rangra emelt. Még uralkodása idején kezdték építeni a gótikus stílusú, Szűz Máriának szentelt hatalmas székesegyházat.

Szintén fontos adat, hogy a XV. században Várad a reneszánsz egyik központjává vált, és elnyerte a „felix civitas”, azaz boldog város jelzőt Zrednyai Vitéz János püspöksége alatt, aki a várost a magyar humanizmus fő központjává tette. A XVI. században Várad egy újabb fontos szerepet töltött be, főleg Mohács (1526) és Magyarország földarabolása után (1541), mivel Erdély legfontosabb végvára lett, sőt Izabella és János Zsigmond idejében fejedelmi székhely. A reformáció Váradot is eléri, 1562-ben a váradi zsinat elfogadja az új hitvallást. Mivel fontos végvár, bővítésével az erdélyi fejedelmek is sokat törődtek, így a Báthoriak, Bethlen Gábor vagy I. Rákóczi György és felesége, Lórántffy Zsuzsanna.

Egy újabb fontos korszaka a XVII. század, amikor a török veszedelem idején, 1660. nyarán 46 napig tartó ostrom után török kézre kerül. A XVIII. században a város újraéled, építkezések tucatja indul el, ekkor készül el a barokk palota, az új székesegyház, a kanonok sor, és ekkor alapítja Mária Terézia a görög-katolikus püspökséget, és 1780-ban kezdi meg működését a királyi Jogakadémia, ahol magyarok és románok együtt tanultak.

Dr. Fleisz János Nagyvárad történetéről azt írja, a XIX. század nagy eseményei – így 1848 – a várost ismét a figyelem középpontjába sodorták, itt volt a honvédség hadfelszerelési központja, ágyúöntödék, lőpormalmok, emiatt nem véletlenül nevezte Kossuth Lajos a magyar „Birmingham”-nek. A dualizmus időszakában az egyik legfejlettebb és leghaladóbb szellemiségű város lett, a „kultúra metropolisza”. Így elsők között vezették be az áramot a közvilágításban (1906), megindultak az első villamosok (1906), telefonközpont létesült 300 előfizetővel, közművesítették a várost, vízvezeték-hálózatot építettek ki. Fejlődött az ipar, a kereskedelem. Illetve a gazdasági élet mellett a szellemi élet a kultúra központjává is vált, a Holnaposok – Ady Endre, Juhász Gyula, Dutka Ákos, Babits Mihály – városává.  Építészeti stílusokban szintén élen jár, világhírű építészek alakítják a város mai arculatát.

Az első világháború után azonban a város elveszítette az előző korszakokban betöltött szerepét, egyszerű határmenti város lett, ezen rontott a tény, hogy a második világháború után a kor szellemében szocialista várossá vált.

A paloták városa

Lakatos Attila történésztől nem sikerült megtudnunk, hogy pontosan hány palota épült Nagyváradon, de arról felvilágosított, azért is nehéz meghatározni, mert a palota kifejezés többféleképpen értelmezhető: míg az ókorban egyetlen épületet jelentett, Augustus császár Palatinus-dombon létrehozott császári rezidenciáját, addig ma már minden ékesebb, gazdagabb épületet ide sorolunk.

A középkorban ugyanis az uralkodók többsége római mintára rezidenciákat építtetett magának – a nyugat-európai főnemesek nem vágytak palotákra, ők várkastélyokat, erődíthető, védhető, hatalmi szimbólumokat építtettek –, és ez a szokás lassacskán átterjedt a polgári kultúrára is.

Nagyvárad fejlődése látványosan zajlott az elmúlt évszázadokban, sőt a századfordulón volt időszak, hogy franciás hangulatot árasztott magából, mert ekkor a németnél sokkal erősebb lett a francia befolyás – osztotta meg velünk a történész kiemelve, hogy Ady Endre „Pece-parti Párizs” terminusa nem a csodálatos városra, hanem a csodálatosnak látszani akaró, de bukdácsoló városra utalt, amikor versében megemlítette. A Pece-patak ugyanis Ady korában Nagyvárad szennyvízcsatornájaként működött, a szemét partján Párizsnak lenni pedig annyit jelentett, hogy bár a város óhajtana magaslatokra törni, visszarántja a szomorú valóság, az elmaradottság.

Ez időszakban erőteljesebb volt a francia elvágyódás az emberekben, ekkoriban alakult ki Nagyvárad nagyvállalkozói rétege, amelynek tagjai Bécsen keresztül ugyan, de mint Párizs felé fordulnak, és befektetéseiket az onnan átszivárgó stílus határozza meg. Nem csoda, hogy napjainkban Nagyváradot Európa egyik legszebb szecessziós városának kiáltották ki. Erre a helybéliek különösen büszkék, mert Bécs, Párizs, München mellett emlegetik a várost, holott az előbbiek építészeti stílusának kialakulásában nagy szerepet játszott az erre a célra irányuló egyetemi oktatás, amivel Nagyvárad nem rendelkezett, mégis élre tört – részletezte Lakatos Attila.

Mint mondta, „azért izgalmas a város, mert Európa szinte minden szecessziója megtalálható benne, az építészek eljártak külföldre tanulni, és mindenki hazahozott valamilyen szecessziós stílusjegyet”. Ott van például a Központi Takarékpénztár palota, amit eredetileg szecessziós homlokzati díszítésű palotaként építettek 1907-ben, egy tervezési pályázatot követően, amelyet ifjabb Rimanóczy Kálmán nyert meg. Vagy a Füchsl Palota, egy szecessziós bérpalota, amit a borkereskedő Füchsl testvérek megrendelésére építette Rendes Vilmos, a budapesti építészpáros Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervei alapján 1902-1903 között.

Szintén fontos épület az Ullmann-palota, ami impozáns, a bécsi szecesszió mintájára emelt épület. 1913-ban készült el Löbl Ferenc tervei alapján. A Vízművek Székháza, amit 1906-ban építettek Jakab Dezsõ és Komor Marcell terve alapján, Rendes Vilmos kivitelezésében; vagy a Darvassy-palota, ami 1911-ben épült.