Torockót legtöbben talán a Székelykő miatt ismerik, ahol „kétszer kel fel a nap”, ám épített öröksége, az 1800-as években épült házai is oda vonzzák a turistákat. A falu ugyanakkor a népművészet kedvelőinek is igazán érdekes lehet, hiszen népviselete, varrottasai mellett hagyománya van a bútorfestésnek is. Torockón régebb szinte minden házban akadt néhány festett népi bútor, hiszen a torockóiak azt akarták, hogy a mezők színes virágait télen is otthonukban láthassák. Az első világháborút követően azonban eltűntek a tárgyi festett bútordarabok, és már mester sem nagyon akadt, aki tovább örökítse a hagyományt. Király Ferenc 40 évvel ezelőtt jött rá arra, hogy mennyire fontos számára ez a hagyomány, és önerőből, mesterek segítsége nélkül kezdte el újratanulni a hagyományos torockói bútorfestés technikáit. Nagymamája kis menyasszonyi ládikáját tanulmányozva kísérletezte ki a régi színeket és sajátította el a technikát, ma már pedig több mint 40 éve oktatja a bútorfestést táborokban, úgy Erdélyben, mint Magyarországon.

Király Ferenc torockói otthonában fogadott, ahol kis műhelyében mutatta be csapatunknak a torockói bútorfestés csínját-bínját. Mint mondja, megrendelés akad bőven, így bővíthetné műhelyét, ám nem akar szalaggyártott tárgyakat készíteni, minden bútoron csakis a régi technikával dolgozik, egyenként fest meg minden mintát. Mint mondja, 40 évvel ezelőtt, fiú létére annyira megtetszett neki nagymamája kis menyasszonyi ládikája, hogy nem is kellett neki más semmi örökségbe, csak az, ekkor szeretett bele a festett bútorokba. „Előbb csak nézegettem, aztán elkezdtem és is egy dobozkát összeeszkábálni, amit megfestettem. Aztán annyira megtetszett ez az egész, hogy beleragadtam, és már 40 éve ez az életem. Nekem óriási nagy öröm, hiszen megőrizzük vele a hagyományt is, amellett, hogy saját örömünkre is szolgál, és másokéra is. Az életem úgy át van itatva a népművészettel, hogy én nem érzem magamat sem idősnek, sem betegnek, sem semminek” – mesélte mosolyogva a bútorfestő.

A torockói bútorok hordozzák az ott élő emberek lelkivilágát

Király Ferenc a torockói bútorfestés történtét is vázolta röviden. Mint mondja, az 1800-as évek elejére datált bútordarabok, amik még léteznek Torockón, azok szerinte a „csodák”. Az 1900-as évek elején készült bútorok már nem olyanok, mint azelőtt, hiszen közben megjelentek a gyári bútorok, így háttérbe szorultak a festettek. „Az 1900-as években készített második generációs bútoroknál már nincs meg az a művészi színvonal, ami korábban. A színeket már nyersen használják, tehát nincs meg a harmónia. A korábbiaknál részletesebb volt a díszítés is, később a virágokat, leveleket már egyszerűbben díszítették, a minta le lett egyszerűsítve” – magyarázta a bútorfestő.  

Hozzátette, amikor 40 éve elkezdte a bútorfestészetet, az 1980-as években, akkor már nem voltak mesterek, akik ismerték volna a technikákat, még az ő nagyszülei sem ismertek már hagyományos bútorfestőt. 40 éves tapasztalata után azt mondja: a torockói bútorok valahol hordozzák az ott élő emberek lelkivilágát, és a magyar kultúrán átívelő magyarságuk megélését is. Mint mondja, ő arra a felfedezésre jutott a torockói népművészeti ágazatokat tanulmányozva, hogy azok az emberek, akik Torockón éltek, nem elégedtek meg egy akármilyen bútorral, amit abban az időben lehetett találni, hanem kifejlesztettek maguknak egy csodaszép festett bútorstílust, és ez tette igazán gazdaggá a torockói kultúrát.  

Virágminták és életfa: ezek jellemzik a torockói festett bútort

A bútorfestő ugyanakkor ismertette, a festett bútoroknak a motívumvilágaát leginkább a virágok adják, amik valahol a természethez és a széphez való való ragaszkodását fejezi ki az akkori embereknek. „Aki a virágot szereti, az rossz ember nem lehet, tartja a közmondás. Hát a torockóiak annyira szerették a virágokat, hogy nem csak a kertjükben ültették, gondozták, hogy nyáron csodálhassák, hanem a mezei virágokat be is festették a bútorokba, és bevitték a házukba, hogy ott legyen velük minden évszakban. Így téli időben is ott volt a virágos asztal, szék, láda, a virágos minden” – magyarázta.

Hozzátette, fontos, hogy a virágok hogyan helyezkednek el a bútoron: leggyakrabban az életfa alakjában csoportosítják őket. A torockói bútorokon pedig szabad a szerkezete ezeknek az életfáknak, nincs lekopírozva a jobb oldal a balo ldallal. Megjelenik ugyanaz a két minta jobb és bal oldalon, de mindnél más-más formát ölt, nem használnak sablont a bútorfestők.

Ugyanakkor, mint hangsúlyozta Király Ferenc, a díszítésnek a legfontosabb mozzanata a fehér kontűrözés vagy árnyékolás, majd azt követi a fekete kontűrözés, ami sokkal több dimenziót ad a festésnek. Ezt követi egy fényes védőlakk felfestése, ami kicsit élénkebbé teszi a kész bútort.

Király Ferenc elmondta, a bútorfestés az élete, és mindenkinek csak kívánni tudja, hogy találjon egy olyan hobbit, hivatást, ami ki tudja tölteni mindennapjait, értelmet tud adni az életének. „Ezt ugyanúgy meg lehet találni a zenében, bármilyen más művészeti ágban, vagy akár egy jó mesterségben is. Hogyha olyan dolgot csinál az ember, ami öröm, az dupla haszon, mert abból lesz anyagi is, de lesz egy egy lelki egyensúly is. Nem utolsó sorban nekem nagyon fontos az is, hogy az én kis népemnek a kultúráját megőrizzem és tanítsam meg másoknak is, hiszen ezt kötelességemnek érzem” – összegezte a bútorfestő.