Erdély legjei: betlehem a Csíksomlyói Kegyhelyen

A ferencesek 2023-ban jubileumi évet nyitnak, amely magába foglalja a Greccio-i karácsony, ezen belül az első Betlehem 800 éves évfordulóját – világosított fel Urbán Erik tartományfőnök, akivel a Csíksomlyói Kegyhelyen az ünnep lényegéről beszélgettünk. Mint mondta, a ferences lelkiség középpontjában valójában a jászol áll, azaz a Megtestesült Ige misztériumának elragadtatott szemlélése. A betlehemi jelenet szobrocskákkal való ábrázolása nyomatékosítja, hogy „mekkora szeretettel viseltetik irántunk az Isten, hiszen a második isteni személy magára ölti a mi emberi testünket, és mindenben hasonló lesz hozzánk, a bűn kivételével”.

Assisi Szent Ferencnek köszönhetjük, hogy napjainkban a karácsonyi szentmiséken megcsodálhatjuk a kis betlehemi barlangokat is, amelyek a Szűzanyát, Szent Józsefet, a Kisjézust, az örömhírt vivő angyalt, Jézus első hódolóit, a pásztorokat és a megtérő pogány világ szimbólumait, a napkeleti bölcseket ábrázolják.

Az #Újraolvasó rovatban most ajánlott cikkünk 2022. december 25-én jelent meg.

Assisi Szent Ferenc ugyanis adventjét Greccio városához közel, visszavonultan töltötte. 1223-ban azonban, két héttel az ünnep előtt közölte barátjával, Giovanni Velittával tervét, miszerint szeretné az ünnepi szentmiséhez kapcsolódóan élőképként megjeleníteni a betlehemi történéseket. Barátja segítségével a kis városban létrehozták az első betlehemi barlangot, ezzel a kis városkát „új Betlehemmé változtatták”, és Jézus születésének történetét egyszerű körülmények között, emberi módon mutatták be.

Egészen addig a korabeli ábrázolásokon inkább királyi gyermekként láttatták Jézust, aki megkoronázott édesanyjának ölében ül, hódolók és díszes udvar társaságában. Szent Ferenc viszont a jászolban fekvő, egyszerű, emberi kisdedet mutatta be a híveknek, és ez a kontraszt ráirányította a figyelmet arra, hogy az Ige méltatlanul egyszerű körülmények között is „testté válhat”, illetve elmélyítette abbéli hitükben az embereket, hogy az Isten Fia a szentmise folyamán a kenyér és a bor színei alatt lesz jelenvalóvá. A betlehemállítás szokása hamarosan általánosan elterjedt a környéken, és csakhamar népszerűvé vált világszerte.

„Ez a kis szobrocska segít abban, hogy lelki kapcsolatot alakítsunk ki azzal, akit ábrázol, majd a Betlehemtől a tekintetünket az Oltáriszentség felé fordítsuk” – részletezte Urbán Erik tartományfőnök, aki az ünnep kapcsán megjegyezte, a csíksomlyói kegyhely évi mottója, a Pax et bonum, azaz „Béke és jóság”, ami karácsonykor és 2023 folyamán is kapaszkodó lehet a hívek számára, hiszen mindannyian nyugalomra vágyunk, tekintettel az év szörnyű eseményeire. „Ezt pedig úgy tudjuk megvalósítani, ha kis közösségünkben mi magunk elsőként kezdjük el gyakorlatba ültetni, megélni a békét, magunkévá tenni a jóságot. Hiszen a Szeretet, amely meg akar születni bennünk, és meg akar menteni bennünket, az nem csupán vigasztaló, hanem egyben világosság is, amely megvilágosít minden embert”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?