A gyimesi ünnepi népviselet legértékesebb és legdíszesebb darabja a csángós bunda, amely színek és motívumok alapján különbözteti meg egymástól a gyimesbükki, gyimesközéploki és gyimesfelsőloki embereket. Míg a bükki bunda kékes hímzést kap, addig a felsőloki barnást, a középloki pedig pirosas, zöldest – világosított fel a hidegségi Bartos Béla bőrműves, akit otthon, a műhelyében látogattunk meg.  A Népművészet Mestere-díjjal kitüntetett szűcs menyével közösen készíti a bundákat: míg ő a levágott bárányok bőrét begyűjti, megérleli, tisztítja, majd szabja, vágja és varrja, addig menye hímezi az elkészült hófehér darabokat. Műhelyükben 110 éves örökség és 17 országot megjárt, madárlátta bunda is fellelhető.

Valamikor a csángós gúnya szinte összes darabját házilag készítették, csupán a fejrevaló kendőket és a nyakláncok gyöngyeit szerezték be kereskedőktől. Néhány portán máig maguknak készítik népviseleteiket a gyimesi csángók, de az is gyakori, hogy a falvak mestereivel szabatják, varratják, hímeztetik azt. A gyimesi népviselet női változata lepelszoknyából (katrinca szerk. megj.) – ez a legősibb szoknyatípus –, vállfőhímes ingből áll. Hajdanán geometrikus mintákkal díszítették, azon belül is egy igen kedvelt hímzés típussal, a fonáján (fonákján szerk. megj.) varrással. Ezt helyettesíti a napjainkban is kedvelt keresztszemes technikával megalkotott, több színben pompázó virágminta.

Mint megtudtuk, a nők inge régen egyben volt az alsószoknyával, ezért is nevezték ingaljnak azt. Ma már két külön ruhadarab az ing és az alsószoknya, ez utóbbi alját fehér csipke díszíti. Az ingre és ingaljra derékon széles szőtt, gyapjúövet tekernek, erre kerül a katrinca, amit egy színesen szőtt, keskeny övvel, úgynevezett bernyóccal a mell alatt, a derékon felül szorítanak le. A lányok és fiatalasszonyok fényes, többsoros gyöngysort viselnek. Kislánytól az öregasszonyig mindenki kendőt köt a fejére. Bartos Béla bőrműves elmondása szerint öltözetük legdíszesebb és legértékesebb darabja a mellen gombolt, színes hímzéssel szépített csángós bunda.

A csángós bunda kiemelkedő darabja a gyimesi férfiviseletnek is. Egyes források szerint a férfiak öltözete a középkori földművesek viseletéhez hasonlítható leginkább, hosszú kieresztett ingjeik pedig a római kori tunikákkal hozhatók rokonságba. Ugyanez mondható el a lábhoz szorosan tapadó vászonnadrágokról is, amelyeket a századelőn még ülep nélkül, csak két szárból készítettek.

A gyimesi népviselet kincse a csángós bunda

Már az 1800-as évekbeli feljegyzések is említik a gyimesi csángós bundát, amely férfiak és nők viseletének egyaránt szerves tartozéka, ám a két nem eltérő módon hordja azt: 1912-ben a begombolásuk mikéntje is változott, a férfiak a szabad bundát „mellyesre” cserélték, azaz mellkason zárt, oldalt összegombolható darabokra. A díszítés és a színhasználat is elkülöníti egymástól a férfiakat és a nőket, illetve a különféle életszakaszokat is jól behatárolja: másmilyen bundát visel egy gyermek, egy leány, egy legény, egy menyasszony, egy vőlegény, egy házasember és egy asszony, illetve az idősek bundái is jelzésértékűek.

A bundára varrt motívumok üzenetet hordoznak: a férfi bunda hátrészén látható két virág például arra figyelmezteti viselőjét, hogy próbáljon meg Isten parancsa szerint élni. A virágokat a vízfolyás keretezi, amelynek szerepe az ember lelki életéből elhessegetni a rosszat, a bánatot, a keserűséget. Mellrózsájuk pedig a nőt jelképezi.

A mellrózsa mellett életfa, berszánzsinór (huszárzsinór), vízfolyás, tyúkszem, lüdérc farka és sulyokvirág is díszítheti a bundákat. Mint megtudtuk, csupán a második világháború után került virágmotívum ezekre a darabokra, addig mértani formákat használtak. Amikor mindenki egy kicsivel szebb bundát akart magának, mint amilyen a szomszédnak van, a szűcsök eleget tettek az egyéni elvárásoknak, így a mértani formák fokozatosan átalakultak, díszesebbé vált a bunda.

Hosszú az út, míg a báránybőrből csángós bunda lesz

Mint megtudtuk, Bartos Béla műhelyében hónapokon át készül egy csángós bunda: a szűcs nagypénteken felkerekedik és a nagyobb juhosgazdáktól felvásárolja a levágott bárányok bőrét. „Nyersen viszi haza, ahogy lehúzzák a bárányról”, majd lesózza és összetűri mindet, és egy hétig úgy pihenteti. Ezt követően felteregeti egy rúdra, ahol nem süti a nap, és három hónapot szán a szárításukra.

„Akkor szedem le és rakom egymásba, s úgy tartom egy három hetet. Mikor annyira végeztem, a bőrt leszedem és beáztatom szódás vízbe. Mocskosak a bőrök, a báránka ganés, a szép fehér bőre nem mindig látszik” – részletezte a folyamatot kiemelve, hogy van egy gépe, amellyel eltávolítja a húst és még a szőrt is pucolja – ezt egyébként az összekoszolódott bundák tisztítására is használja: szívesen fogadja azokat, akik felfrissítenék népviseletük legértékesebb darabját.

„Akkor szépen bévigyük a patakhoz, és ott kisulykolják a fehérnépek, s én addig megcsinálom az érlelő levet. Egy kétszáz literes kádba teszek tejsavót, sót és egy kicsi sósavat, de csak kicsit, mert a sav megeszi a bőrt. De mégis a molyok nem járják úgy” – osztotta meg velünk a tisztítási folyamat további részeit. Mivel hosszú és körülményes az előkészület, a bunda tisztán tartása és tisztítása pedig szintén nagy feladat, a díszített csángós bundákat csakis ünnepek alkalmával öltik magukra a gyimesiek. Régebben sem volt ez másként, a festett vagy egyszerű darabok képezték a mindennapi öltözék részét.

Legyen eső vagy forróság, a gyimesi csángók a közösségi események alkalmával magukra öltik bundájukat, mert az üzenet a múltból, üzenet viselőjéről. Látogatásunk során arról is megbizonyosodtunk, hogy a készítőről is sok mindent elárul. A bőrműves ugyanis belevarrja szívét, lelkét, életét, és ennek tudatában a gyimesiek alázattal viselik azt, nagy gonddal ügyelnek rá és becsülik.

Noha a kommunizmus idején, az elszegényedés következtében sokan megváltak a drága daraboktól, napjainkban a világban szétszóródott gyimesi csángók is hazajárnak, hogy bundát varrattassanak maguknak – így jutott a csángós bunda Magyarországra, Németországba, Svájcba, Kanadába, Ausztráliába.

Bartos Béla és menye, Bartos Enikő hálás azért, hogy örömmel és büszkeséggel viselik kezük munkáját a Gyimes-völgyiek és az elszármazott csángók. Mint mondták, „az ember, ha látja, hogy valakinek jó kedve van, jókedvvel dolgozik”, ugyanakkor az is munkára bátorítja őket, hogy após-meny párosként kitűnően tudnak együttműködni. Bartos Béla bőrműves szavai szerint „nem sok após van, aki a menyivel dolgozik. Nekem van egy ügyes menyem, ketten dolgozunk. Nekifogtunk, én varrtam, ő kezdte hímezni. Így reggelenként, amikor felkelünk, akkor az ura is elmegy dolgozni, a feleségem is el, főz kávét, lehozza, megigyuk, megbeszéljük, hogy na most, apuka ezt csináljuk, na most, Enikő azt csináljuk, akkor aztán fogunk munkának, s csinálgassuk a bundákat”.

Megtudtuk, 52 éve dolgozik bundakészítőként, 30 éve már főként csángós bundákat alkot. Azelőtt festett bundákat varrt, de a rendszerváltás után már senkinek sem kellett a drága darab, „inkább a vékony anyagú ruhákat vásárolták”. Míg hozzá nem láttak népviseletük újraélesztéséhez: akkor ugyanis sok gyimesi csángó jelentkezett, hogy neki is óhaja egy csángós bunda.