A turisták és horgászok egyik kedvenc helye a „Bözödi-tó”, amelynek vizében a fürdőzők és kikapcsolódni vágyók is örömüket lelik. Szinte eszükbe sem jut, hogy a víztározót tévesen emlegetik bözödiként, mert az az egykori Bözödújfalu helyén áll, és a szülőföldjüket máig sirató emberek előtt illendő lenne a helyes megnevezéssel illetni, Bözödújfalvi-tóként hivatkozva rá. Bár a víztározó képe lenyűgöző, az onnan kényszerrel elköltözött falubeliek számára fájdalmas és máig felfoghatatlan. Egyedülálló vallási és nemzeti közösség – hat felekezet, 5 templom és 6 nemzetiség – végét jelentette a gát felépítése, ami, noha árvízvédelmi szempontból készült, csupán a diktatórikus hatalom falurombolási tervének tett eleget. Házak, kertek, gyermekkorok, szerelmek, emlékek, kínlódások és önmegvalósítások sora lett az enyészeté. Azáltal, hogy egyik napról a másikra tűntek el Bözödújfaluról az otthonok, több százan váltak egy kicsit hontalanná: mert hiába találtak új lakóhelyet, lélekben mindannyian bözödújfalusiak maradtak, s ilyetén otthontalanok. Szombatfalvi József nyugalmazott lelkésszel látogattunk a tóhoz és a falu emlékét őrző kopjafafaluhoz.

A ma helytelenül Bözödi-tóként emlegetett víztározó helyén nem is olyan régen Bözödújfalu feküdt 5 templomával, 164 házával, hat felekezetével és hatféle nemzetiségű lakóival együtt. A falu Erdőszentgyörgytől 5 kilométerre a Küsmöd-patak völgyében létesült, amelyet Kánaánként emlegettek lakosai és a környékbeliek, mert elbűvölő táj és jól termő földek fonták körül, a falu pedig szinte minden mesterség kibontakozásának teret adott. Első okiratos említése 1566-ból származik, de már a középkorban rendelkezett templommal, amelynek egyik kulcseleme a bözödújfalusi Madonna volt – ez a Mária-emlék, amit Erdély egyik legértékesebbjeként tartanak számon, napjainkban az erdőszentgyörgyi katolikus templomban található.

Bözödújfalu híres volt a békességéről: példaértékű módon élt együtt a római katolikusok, unitáriusok, reformátusok, görögkatolikusok, székely szombatosok és ortodoxok közössége, összetartott a falu népe, egymást segítették a hívek, ha kellett, egymás istentiszteletein is részt vettek. Ezt az egyedülálló vallási közösséget szüntette meg a diktatórikus hatalom és annak falurombolási terve: a Ceaușescu-rendszer bukása előtt egy évvel elárasztották a települést, így Bözödújfaluból Bözödújfalusi-tó lett. Szombatfalvi József nyugalmazott unitárius lelkész elmondása szerint a falu lakói szétszóródtak a nagyvilágban, s bár igyekeztek az új helyeken beilleszkedni, lélekben mind bözödújfalviak maradtak, s ilyetén egy kicsit hontalanok is, mert a szülőfalu, a gyermekkor és az ezzel járó biztonság romokban hevert, vízzel födték el. A falubeliek többsége olyan településekre költözött, ahol valamelyik családtagja éldegélt, sokan a környező falvakban telepedtek le.

Szombatfalvi József 34 helységet számolt össze: vannak, akik egészen messzire vándoroltak, Magyarországon, Izraelben, Ausztriában vagy Ausztráliában leltek otthonra, míg mások Székelyföldön szóródtak szét. Hármasfaluba, Csókfalvára, Havadtőre, Gyulakutára, Fületelkére, Bözödre, Etédre, Kőrispatakra költöztek, vagy a Kis- és Nagy-Küküllő mentén telepedtek le, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely vagy Segesvár és Marosvásárhely környékére, de a Nyárád-mentére is elszóródtak.

Hogy csalódottságukon könnyíthessenek, 1995-ben Sükösd Árpád egykori bözödújfalusi lakos közbenjárásával egy siratófalat építettek, amelyen szívszorító emléktábla hirdeti a falu létezését: „A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik, 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták, és elárasztották, ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve, és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görögkatolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma.”

Az emlékhelyet – amely egy romos székely ház falát idézi, tárt zsalugáteres ablakkal – siratófalnak nevezték el. A falu elszármazottjai ennél gyűlnek össze minden év augusztusának első szombatján, hogy falutalálkozójukat megtartsák. Bár évről évre egyre csökken az egykori település lakóinak száma, azok gyermekei, unokái máig ellátogatnak a találkozókra, hogy közösen imádkozhassanak, beszélgessenek, egymást köszöntsék. Ezzel mutatják meg, hogy a rombolás ellenére Bözödújfalu ma is élő, hiszen a békés együvé tartozást és hitének sokféleségét ma is éli a közösség.

A közigazgatásilag Erdőszentgyörgyhöz tartozó Bözödújfalu emlékét, a jelenlegi városvezetés a Bözödújfaluért Egyesülettel közösen karolta fel: a siratófal mellé harangot és haranglábat állítottak, valamint Szombatfalvi József kezdeményezésére a világon egyedülálló kopjafafalut is avattak, amely az egykori település aprócska mása: házszám szerint, utcáról utcára tükrözi a valamikori otthont. Emellett az erdőszentgyörgyi Rhédey kastélyban is kialakítottak egy emlékszobát, ami korabeli emléktárgyakkal hirdeti Bözödújfalu létezését. Itt maketten tekinthető meg a településkép, amely a nem onnan származók emlékezetében egyre inkább halványodik, illetve a templom harangja is megkongatható.

Szombatfalvi József beismerte, fájó szívvel látogatnak vissza szülőfalujukba, csupán a falutalálkozó és november elseje teszi lehetővé a hazatérést. „Nagyon jó érzés hazajönni, de nekem mindig fáj, ha erre kell jöjjek. Ezért is járok ritkán. Van úgy, hogy úgy megyek el itt, a kopjafafalu előtti úton, hogy nem állok meg, mert mindig megtelik a szívem. Nagyon szerettük szülőfalunkat. Nagyon szerettük ezt a helyet” – fogalmazta meg.  Különös nehéz érzés számukra az is, hogy a tavat sokan Bözödi-tóként emlegetik, azaz szülőfalujuk helyét a szomszédfalu nevével mossák össze, pedig nem a bözödieknek kellett összecsomagolniuk az életüket, hanem a bözödújfalusiaknak.

„Lehetett volna máshogyan is, nem kellett volna elárasztani, de ez a falurombolási terv része volt”

A Küsmöd-patakának torkolatától 1,5 km-re az 1975-1990 közötti években építették azt a víztározót, amely Bözödújfalu elárasztására szolgált. Pedig kezdetben arról tájékoztatták a falu lakóit, hogy szülőhelyüknek nem esik bántódása, a tó tervezett befogadóképességét azonban időközben 10 millió köbméterről 16 millióra emelték, és így a víz mégiscsak elöntötte Bözödújfalut is. A gát döngölt agyag-, kavics- és földrétegből épült, az alapja 10-12m-es, szélessége a tetőn 5 m, hossza pedig 29 méter. Maximális mélysége 25 m, és legtöbb 31 millió m3 víz befogadására képes – tudtuk meg Szombatfalvi Józseftől, aki a tó körül tett sétánk során fájdalmas emlékeket idézett fel. Szinte látni lehetett az arcán és a szemében, miként rajzolódik ki előtte szülőfalujának képe. Nem a romot, nem a pusztulást, hanem gyermekkorát, az életét látta ott.

Erdélyben 1970-ben hatalmas árvíz pusztított: már ekkor fontolóra vették a gát megépítését. Több terv is született, hogy a duzzasztót hová építsék. De a hivatalos érvelés mindvégig az volt, hogy Bözödújfalut nem fogja víz érni, a falunak nem esik bántódása, nem kell elköltözni, csupán néhány házat bontanak majd le. Utaltak arra, hogy a Gyulakután található hőerőművet a tó vizéből látják majd el, illetve azt is megemlítették, hogy a dicsőszentmártoni vegyipari üzem vízszükségletét ebből biztosítanák. Később az árvízvédelemre hivatkoztak – ez utóbbit máig alátámasztják a szakemberek, akik szerint a gátnak köszönhető, hogy a szomszédos falvak és városok az utóbbi évtizedekben többször megmenekültek az árvizektől. Azonban Szombatfalvi Józsefnek és Bözödújfalu valamikori lakosainak meggyőződésük, hogy a gátépítés egyedüli oka a diktatúra és annak területrendezési, azaz falurombolási programja volt.

A víztározó építését 1975-ben kezdték el, 1977-ben félbehagyták a munkálatokat, így 1983 augusztusában a bözödújfalviak levelet írtak Nicolae Ceauşescunak, majd egy öttagú küldöttség Bukarestbe ment, hogy menteni próbálják a falu sorsát. Azonban együttérzés helyett elutasításba ütköztek, közölték velük, hogy Bözödújfalu hivatalosan már nem is létezik, mindent eltöröltek. 1984-ben újraindult a gátépítés, és hozzáláttak a kárfelméréshez. Szombatfalvi József nyugalmazott lelkész szerint a házak és telkek felértékelése inkább számított leértékelésnek, ugyanis nevetségesen kicsi összegeket állapítottak meg kárpótlásul: 10 ezer és 35 ezer lej közötti összegeket szabtak ki a hatóságok, holott akkoriban egy Dacia személygépkocsi ára legalább 70 ezer lejbe került.  A felháborodásukat némiképp csillapította, hogy házaikat, épületeiket lebonthatták és magukkal vihették idegenbe, hogy ott újraépíthessék. De az életüket tucatnyi utánfutóval kellett elhordaniuk, amiért szintén fizetniük kellett. 1988-ban hagyta el a falut az első költöző.

„Mit tehettek volna, amikor naponta fenyegettek? Az erdőszentgyörgyön élő tisztviselők naponta jöttek és felszólítottak mindenkit, fenyegetőztek, hogy bontani kell és menni kell. A kertekből gépek taszították már a fákat” – emlékezett vissza elkeseredetten. Mint mondta, szörnyű volt megélni, hogyan válik a falu napról napra romhalmazzá. Kalákába gyűlve bontották az épületeket, egymás után tűntek el a házak, a szomszédok. A faluban 1989 novemberében már nem volt villanyáram, decemberben elkezdődött az árasztás.

„Az éjjel megint otthon álmodtam, otthon jártam álmomban”

„Amikor leülünk és beszélgetünk, nem egyszer elmondják azt, hogy „Józsika, az éjjel megint otthon álmodtam és otthon jártam”. Kell ennél fájdalmasabb? Otthon járt, de csak álmában, mert másként nem teheti. Mert a falu eltűnt, most már csak a kopjafafalu utcáit járhatjuk végig háztól házig” – osztotta meg velünk Szombatfalvi József, míg körülvezetett az emlékhelyen. Megtudtuk, a 164 kopjafát 64 fafaragó alkotta, a Kárpát-medence különféle vidékeiről vállalták a feladatot. Minden vidék mestere a térségére jellemző mintákat használta, ezért változatos a felhozatal: csónakkopjafák, keresztben, félholdban, tulipánban, csillagban vagy lófejben végződő kopjafák is láthatók.

A tóból éveken át csak a római katolikus templom magaslott ki, ami az elárasztott falu szimbólumává vált. „Ha odafigyeltünk volna jobban az 199Í-es években, mielőtt áldatlan kezek szétszedték a templomot, akkor megmenthető lett volna a régi templom. Mire ráfigyeltünk, meg volt fosztva a tetőzetétől, csupaszban álltak a falak, aztán következett az, hogy a téli fagyok megviselték a falakat, az alapot is, és 2015 nyarán beleomlott a vízbe”. Ezért is örül annak, hogy az Összetartozás templomát – amely felekezeti hovatartozás nélkül idézi a hat felekezetet – felépíthetik a tó partján. „Ha nem épül valami ide, akkor itt csak egy vízfelület lesz, és az erre járó megállapítja, hogy itt van egy tó, egy vízgyűjtő medence. De így, az Összetartozás temploma, ahogy most már el van nevezve, és meg van hirdetve, mindenképp üzen a világnak arról, hogy itt egy falu volt” – tette hozzá Szombatfalvi József.