Erdélyi ízek a Rhédey ajánlásával

Császárszalonnába csavart, töltött sertésszűz, pacalleves és lencsefőzelék füstölt oldalassal

Elérkezett az év utolsó napja, ebből az alkalomból előállítottam egy olyan szilveszteri vacsorát, ami ismét az erdélyi konyha sokszínűségét mutatja be. A népi hiedelem azt tartja, hogy semmi esetre sem fogyasszunk szilveszter éjszakáján szárnyashúst. A szilveszteri menü előállításakor ezt én is figyelembe vettem, és olyan ételeket választottam, amelyek a hagyomány szerint bőséget és szerencsét hoznak az új évben.

Kihagyhatatlan a malac/disznó, a lencse és a zsírban gazdag húsok. Egy olyan levest választottam, ami az erdélyi román családok egyik kihagyhatatlan fogása, a pacalleves. Az előétel és a főétel elkészítésében pedig a lencséé, illetve a disznóhúsé a főszerep. Ebben az évben utoljára jelentkezik az Erdély ízei rovat, fogadják szerettel! Egészségben és bőségben gazdag új évet minden kedves olvasónak!

Erdély ízei a Rhédey ajánlásával címmel indítottunk sorozatot, hogy olvasóink hétvégi menüinek összeállításában segíthessünk. Könnyen elkészíthető, különleges ízvilágú előételeket, főételeket és desszerteket mutatunk be minden hétvégén a Rhédey Café séfjével, Bóné Leventével.

Császárszalonnába csavart, töltött sertésszűz

Hozzávalók 4 személyre

  • 1 db sertésszűz
  • 12–14 szelet császárszalonna (bacon)
  • 250 gr gomba
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3 cikk fokhagyma
  • 1 kisebb kötés petrezselyemzöld
  • 50 ml olaj
  • 100 gr reszelt sajt
  • Só, bors

Elkészítés

  1. A sertésszűzet a hártyáktól megtisztítjuk, majd egy éles késsel kinyitjuk a húst és egy fólia segítségével kissé kiklopfoljuk. Nem kell túl vékony legyen, majd alaposan sózzuk és borsozzuk.
  2. A hagymát apróra vágjuk, majd az olajon dinsztelni kezdjük, ezután hozzáadjuk a felaprított gombát, sózzuk és borsozzuk, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát is, a legvégén pedig a felaprított petrezselyemzöldet. Mikor a gomba szép barnás szint kap, el is készültünk a töltelékkel.
  3. A hús közepére helyezzük a gombát, majd a gomba tetejére a reszelt sajtot, és a húst felcsavarjuk úgy, hogy a vágott fele kerüljön alulra.
  4. A szalonnaszeleteket kiterítjük úgy, hogy kicsit fedjék egymást, majd a húst ráhelyezzük és körbecsavarjuk a húson. A szalonnavégződések alul kerüljenek.
  5. 170 Celsius-fokon kb. 30–35 percet sütjük, amíg a bacon szép aranyszínűvé válik. Hidegen szeleteljük. Kiváló és mutatós előétel az ünnepi asztalon.

Pacalleves (5 liter)

Hozzávalók

  • 1 dl olaj
  • 1 kg pacal
  • 3 liter marha alaplé (ha nincs, akkor főzzünk 2–3 velős csontot a levesbe)
  • 2 db murok
  • 1 kisebb zellergumó
  • 1 db kápia paprika
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 fej fokhagyma
  • 30 ml ecet
  • 2 db csípős paprika
  • Só, bors, 1 kk fűszerpaprika
  • 500 ml sűrű tejföl
  • 2 tojás sárgája

Elkészítés

  1. A pacalt alaposan átmossuk több vízben. Az olajon ledinszteljük a nagylyukú reszelőn lereszelt gyökérzöldségeket, az apróra vágott hagymát és paprikát, majd a zúzott fokhagymát is hozzáadjuk. Sózzuk és borsozzuk, majd adjuk hozzá a felkarikázott csípős paprikát is. A legvégén pedig adjuk hozzá az ecetet és a fűszerpaprikát, majd a pacalt és öntsük fel 3 liter marha alaplével és 1 liter vízzel. Fedő alatt addig főzzük, míg a pacal megpuhul.
  2. Mikor a pacal már kellően puha, a tejfölt simára keverjük a tojássárgákkal és hőkiegyenlítéssel a forró leveshez adjuk.
  3. A végén állítsuk be a kívánt ízt, a levesnek savanykásnak, fokhagymásnak és enyhén csípősnek kell lennie.

Lencsefőzelék füstölt oldalassal

Hozzávalók

  • 500 gr lencse
  • 1 kg füstölt oldalas
  • 2 fej vöröshagyma
  • 1 kápia paprika
  • 4-5 cikk fokhagyma
  • 2 dl sűrű paradicsom szósz
  • 50 ml olaj
  • 1 kötés petrezselyemzöld
  • 1 kk fűszerpaprika
  • 2 kanál liszt
  • 200 ml tejföl
  • Só, bors, szemes bors, babérlevél

Elkészítés

  1. Az oldalast kiáztatjuk, majd főni tesszük, a fövő vízbe pár szem borsot és 3–4 babérlevelet teszünk. Addig főzzük, míg a hús kezd a csonttól elválni.
  2. Olajon dinsztelni kezdjük az apróra vágott hagymát és paprikát, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát is. Kissé sózzuk és borsozzuk, és hozzáadjuk a paradicsomszószt is, majd felöntjük az oldalas füstölt levével és így főzzük legalább 30 perecet, míg a hagyma és a paprika pépessé válik.
  3. Hozzáadjuk az előre beáztatott lencsét és készre főzzük. Ha a leve leapadt, akkor pótoljuk vízzel. A lencse 15, legfeljebb 20 perc alatt megfő, ezért szükséges a hagymás alapot készre főzni.
  4. Az oldalasokat zsiradékban lepirítjuk.
  5. A lisztet pár kanál hideg vízzel simára keverjük, majd hozzáadjuk a tejfölt is és egy nagyon sima habarást készítünk belőle. Az habarást a fövő főzelékhez csurgatjuk és pár percet így főzzük tovább. A kész főzeléket frissen vágott petrezselyemzölddel megszórjuk és az oldalassal tálaljuk.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?