Bántalmazó szülővé válhatnak a bántalmazott gyerekek: így öröklődnek a családi minták

Egy nemrég közzétett kutatás három évtizeden keresztül vizsgálta a gyermekkori abúzus generációk közötti átadását. Közel 40 ezer anya-gyerek kapcsolatot vizsgáltak, voltak résztvevők, akiket bántalmaztak gyerekkorukban, míg mások nem tapasztaltak abúzust vagy elhanyagolást, írja a divany.hu portál.

A Jason M. Armfield és csapata által publikált tanulmány eredményei szerint, ha a szülő maga is gyermekbántalmazás áldozata volt, vagy szemtanúja volt egy bántalmazó kapcsolat mozzanatainak,  előfordulhat, hogy saját családjában is alkalmazza a mérgező mintákat. Az igazolt esetek 83 százalékában olyan gyerekek voltak az érintettek, akiknek az édesanyja gyerekként kapcsolatba került gyermekvédelmi szolgálattal. Ezzel szemben azoknál a gyerekeknél, akiknek az édesanyját nem bántalmazták gyerekként, az abúzus aránya 5 százalék volt.

Fotó: Pexels | Rodnae

A bántalmazott gyerekekből gyakran válnak olyan felnőttek, akikre jellemző a gyenge impulzuskontroll, a fokozott szégyenérzet, a szorongás, a korai szerhasználat és a különböző mentális betegségek. Amikor a bántalmazott gyerekek szülővé válnak, gyakran nehezükre esik az együttérzés vagy a bizalom kialakítása, és nehezen veszik észre a gyerekük igényeit. A kutatás eredményei összhangban állnak a gyerekekkel szemben elkövetett bántalmazás generációk közötti átadásának biológiai mechanizmusaival. A fizikai bántalmazás vagy az elhanyagolás, az agy szerkezetének megváltozása és a kapcsolatokban kimutatható problémás mintázatok hatásai mind arra utalnak, hogy a megfigyelt jelenségek ok-okozati kapcsolatban állnak, és legalább részben megelőzhetők lennének.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A kapcsolat tehát egyértelmű a gyerekkorukban bántalmazást vagy elhanyagolást elszenvedett szülők és annak a valószínűsége között, hogy a saját gyerekeikkel hasonlóképpen fognak bánni. A kutatók hangsúlyozzák a gyermekkori bántalmazás túlélői támogatásának fontosságát, nemcsak gyerekkorban, de később, felnőttként is. Ez ugyanis egy kulcsfontosságú lépés lehet a tanult minták továbbadásának megtörése szempontjából.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?