Előzetesben marad a játszótéren gyermeket bántalmazó vajdahunyadi férfi

Harminc napos előzetes letartóztatásban marad az a 29 éves vajdahunyadi férfi, aki február hetedikén egy játszótéren a földhöz vágott és ezzel súlyos koponyasérülést okozott egy 13 éves gyermeknek, majd a saját nevelt fiát is bántalmazta. A férfi az előzetes letartóztatásból való szabadon bocsátását kérelmezte, azonban a bíróság jogerősen elutasította a keresetét.

A gyermekbántalmazó férfit február nyolcadikán helyezték előzetes letartóztatásba ütlegelés és más erőszakos cselekedet, családon belüli erőszak, csendháborítás és a közrend megzavarása vádjával.

Mint ismert, az eset azután történt, hogy a 13 éves gyermek és a bántalmazó 8 éves nevelt fia összeszólalkoztak a játszótéren. A férfi dühösen odasietett az idősebb gyermekhez, megragadta a ruháját a vállánál és földhöz csapta, aminek következtében a gyermek eszméletét veszítette. Az agresszor ezután a nevelt fiához sietett, és szintén földhöz vágta, ő azonban – szerencsésebben – a fenekére esett.

A 13 éves gyermeket kórházba szállították, ahol megállapították, hogy nyakszirtcsonttörést szenvedett, és átutalták a dévai megyei kórház ideggyógyászati osztályára.

Az eset után a szociális és gyermekvédelmi igazgatóság vizsgálatot indított a két gyermek otthonában. A férfi családját – élettársát, a játszótéren bántalmazott 8 éves gyermeket és annak 8 hónapos kistestvérét – egy vajdahunyadi védett házban helyezték el.

A 13 éves gyermek családjának otthonában még tart a vizsgálat, amelynek befejezése után döntenek arról, hogy szükség van-e közbeavatkozásra esetükben.

(Címlapkép: Facebook)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?