Súlyos koponyasérülést szenvedett a gyermek, akit a játszótéren földhöz vágott egy férfi

A nyakszirtcsontja tört be annak a 13 éves vajdahunyadi gyermeknek, akit egy másik gyermek apja vágott földhöz az egyik játszótéren vasárnap délután. Az sérülés következtében a fiú elveszítette az eszméletét, majd a dévai kórházba szállították, ahol a CT-vizsgálat során állapították meg, hogy milyen trauma érte.

„A gyermek a nyakszirtcsontjánál sérült, ez súlyos koponyasérülés, amelyet figyelemmel kell követnünk, ugyanis eszméletvesztéssel és retrográd amnéziával jár” – közölte hétfőn a Dévai Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója,

Dr. Lucian Miron elmondása szerint a fiú állapota stabil, és a kórház gyermeksebészeti osztályán ápolják, de nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy átszállítsák az idegsebészetre, ha az állapota úgy alakul.

A gyermeket bántalmazó 29 éves, szintén vajdahunyadi férfi az éjszakát őrizetben töltötte, hétfőn kell a törvény előtt felelnie a tettéért. Az ügyet vizsgáló rendőrök megállapították, hogy a férfi azért bántotta a 13 éves gyermeket, mert a fiú az agresszor 7 éves gyermekével összeveszett.

Az ügyben bántalmazás, erőszak és családon belüli erőszak bűntettének elkövetése miatt vizsgálódnak, de a bűnlajstromban szerepel a közrend megsértése is, mivel az eset köztéren történt.

Az agresszív férfi a saját gyermekét is bántalmazta, ezért a kisfiút is kihallgatták a rendőrségen, mint a családon belüli erőszak elszenvedőjét. A kihallgatáson jelen voltak a szociális és gyermekvédelmi igazgatóság munkatársai is.

A vizsgálatok során kiderült, hogy a bántalmazott 13 éves gyermek az agresszor unokaöccse.

Kimaradt?