„Arra ébredtem, hogy a férjem megerőszakol” – nőiségében, anyaságában is megtörte áldozatát a bántalmazó
Kisgyermekek, virágzó művészi karrier és egy férj, aki mindenben hibát talál. Előbb kisebb dorgálások, később lehurrogások, majd a gyermekek befolyásolása, végül testi erőszak. Egy olyan zárt székelyföldi közösségben, ahol meghatározottak a női szerepek és férfidominancia uralkodik, az az általános vélekedés, hogy „az asszony nem ember” – kezdte történetét az áldozat. Hiába felelt meg a háziasszonyi, anyai elvárásoknak, megbecsülés helyett egyre mélyülő megaláztatásban részesült. A „terülj-terülj asztalkám”, a tiszta ház, az éjjel-nappal folytatott befőzés határozta meg a hétköznapjait, mégsem volt elegendő mindaz, amit felmutatott: így a lelki békéjétől, majd önállóságától és biztonságérzetétől is megfosztotta bántalmazója.
Mi volt az a pont, amikor úgy döntött, eddig, és ne tovább? – tettem fel naivan a kérdést, a válaszra viszont nem voltam felkészülve. Hosszú csend után az áldozat halkan annyit mondott: „amikor arra ébredtem, hogy a férjem megerőszakol”. Ezek után nincsenek szavak, nincsenek megfelelő magyarázatok vagy vigaszok. Hosszas hallgatások kísérték a beszélgetésünket.
Érzékenyítés céljából indítottuk Van kiút című sorozatunkat, amelyben áldozatok vallomásaival járjuk körül a párkapcsolati bántalmazás rengeteg formáját. A Női Vállalkozók Erdélyben Facebook-csoport tagjait arra kértük, jelentkezzenek privát üzenetben, ha tapasztaltak bántalmazást a kapcsolataikban. Meglepetésünkre hatalmas komment- és üzenetlavinát indítottunk: az erdélyi vállalkozónők sorra írták le véleményüket, többen jelezték, hogy maguk is áldozatok. Elsőként Mészáros Andrea párterapeutával oszlattuk szét a tévhiteket, a szakmai véleményt az áldozatok szívszorító élettapasztalatai követik.
Interjúalanyunk 13 évvel ezelőtti tapasztalatait osztotta meg, miközben beszélt, okosórája azt jelezte, sportol, holott mindvégig egyhelyben ült. A pulzusszáma ennyi év távlatából is magasra emelkedett, amikor az őt ért bántalmakat felidézte: 8 év házasság után vált el. Elmondása szerint apró csipkelődésekkel indult minden, a megjegyzések végül megszégyenítéssé, majd szexuális erőszakká változtak.
Hiszen a párkapcsolati bántalmazás nem egyik napról a másikra történt, és nem úgy, hogy reggel kiment a társ az ajtón, estére pedig más érkezett haza helyette. A házasság folyamán folyamatosan hatalmasodott, és közben a nő is erősödött a rárakosgatott terhek alatt, „akár a sportoló, aki minden nap egy picivel többet edz, hogy fejlessze az izmait”. Miközben egyre több nehézséget bírt elviselni, csak azt érezte, rossz úton jár, menekülnie kell, de előtte minden kilátástalan.
Kapcsolódó
A viszony kezdetén megtévesztette a férfi stílusa, de ma már biztosan vallja, a bántalmazó kapcsolatnak vannak figyelmeztető jelei, az első és legfontosabb, az előző társsal való bánásmód. Úgy véli, a bántalmazók nagy hódítók, és a nőket, még a legerősebbeket is, akkor cserkészik be, amikor a leggyengébb időszakukat élik. Jómaga is akkor került egykori társa hatalmába, amikor fáradt és erőtlen volt a rengeteg munka nyomása alatt, és úgy tudott mellé állni, olyan támaszként, biztonságot nyújtó erőként, hogy akkor tíz körömmel kapaszkodott belé.
Elvakította az az állapot, amibe csöppent, úgy tűnt, minden róla szól, és több év után értette meg, mi is történt valójában: „az éhes állat beetetése zajlott csupán”, és azzal együtt egyre rövidült és rövidült a „póráz”, valamint folyamatosan nőtt a kiszolgáltatottság érzése, és az, hogy társa nélkül semmi és senki a nő.
Ő a második felesége volt, férje az első feleségével és közös kislányukkal együtt élt akkor, amikor későbbi áldozatát elcsábította. Mindenki azt hitte, az első házasság azért ért véget, mert a nő befurakodott, holott nem is tudott arról, hogy a család még kerek és háborítatlan.
Mindenki tiltakozott választottja ellen, a közeli és távoli rokonok arra kérték, „csak ezt az embert ne”, ám annyira félrevezette a biztonság illúziója, hogy inkább szeretteivel szakította meg a kapcsolatot, csakhogy ne veszítse el a védelmét. „A bántalmazó kapcsolat kezdetben elvakultság köré szerveződik, a férfi folyamatosan táplál mindenféle földi jóval, ami a kalitkába zárt madárállapothoz vezet” – magyarázta, kiemelve, hogy a bántalmazottak egyszer csak arra ébrednek, be vannak zárva, összeomlottak az oltalmat nyújtó emberi kapcsolataik, egyedül maradtak, nincs menekvés.
Visszatekintve úgy látja, mivel apránként haladtak az elviselhetetlen felé, mindig csak egy kicsivel történt több; voltaképpen ezzel nyugtatgatta csapongó lelkiismeretét is, a „kicsivel”, ami még éppen elviselhető. Az idegrendszere, az egész lénye igazodott erőszakos társához, és mivel gyermekeik is voltak, hatalmas felelősségtudattal állt az egyre bonyolódó helyzet elébe. Közben félt, szorongott, elveszítette az önbizalmát, és az önértékelése szinte teljesen megszűnt létezni.
Igyekezett megfelelni anyai és háziasszonyi kötelességeinek, a folytonos szidás és lekicsinylés következtében viszont nem volt ereje és lélekjelenléte hitvesi feladatait is teljesíteni, így nőiségével egyidőben a szexuális együttlétek is eltűntek a kapcsolatból. Párja folyamatosan féltékeny és gyanakvó volt, amit még inkább nehezített a hűtlensége. Ezeket rendszerint úgy bagatellizálta el, hogy közben feleségét vádolta azzal, amit jómaga tett meg.
A nő folyamatos ellenőrzés alatt állt, az e-mailfiókját és a telefonját gyakran feltörte bántalmazója, illetve a híváslistáját, sőt, még a hívások időtartamát is átvizsgálta, mindezt titokban. Gyermekeinek szerepjátékából jött rá, milyen undorító csellel él háta mögött „a biztonságot nyújtó férfi”. Az ártatlan apás-anyás játék, amit a 6 éves és közel 4 éves csemetéje alakított, arról szólt, hogy a kisfia egy kaviccsal imitálta az anya telefonját, amit előkapott, és tüzetesen átvizsgált. Az anya döbbenten állt a történések előtt, és viccesen rákérdezett, „apa telefonját nem nézed meg?”, mire a gyermek azt válaszolta, „apa telefonja mindig el van dugva a zongora alá, az anyáé folyton elöl van”. Ledöbbent a felismeréstől.
„Az asszony nem ember”
Elmondása szerint a székelyföldi városban folyamatosan igazodnia kellett az újabb és újabb elvárásokhoz. „Az asszony nem ember” kijelentés komolyságát valójában akkor kezdte megérteni, amikor a társadalmi feltételek rengetegében férje hangadójává vált az elvárt hétköznapok kialakításának, és ha ezek nem a megfelelő séma alapján zajlottak, feleségén bosszulta meg a „hibákat”.
Az asszony nem számított embernek, ha a gyermeknevelésben olyannyira elfáradt, hogy a házat nem volt képes a közösség feltételeinek megfelelően csillogóvá varázsolni, vagy nem volt ideje sütni-főzni, és akkor sem számított annak, ha a nevelés folyamán apróbb gondjai akadtak. Nem beszélve arról, hogy művészi szakmája miatt akkor sem számított érző lénynek, ha a legáltalánosabb hétköznapok zajlottak, ugyanis a férj azt hangoztatta még az aprócska gyermekeik előtt is, hogy édesanyjuk a munkahelyére azért jár, hogy ott „a seggét rázza az embereknek”.
Próbálta felesége ellen nevelni a gyermekeket: párévesen már látniuk és hallaniuk kellett, hogyan bánik egy „erős férfi” a társával, és hogyan nem roppanhat össze egy erős nő a nyomás alatt, miközben minduntalan csak kiszolgál, és úgy ad magából, hogy közben egy simogatást, egy jó szót sem érdemel. Nem csoda, hogy ennyi év elteltével még mindig meghatározza a gyermekeket a rossz minta: lányuk saját párkapcsolatában nem tud megfelelően helytállni, és azokat a módszereket követi, amelyeket anyjától látott, ezért ő is szakember segítségére szorul, hiszen „annyira beleégett kisgyerekként, hogy egy nőnek miként kell viselkednie egy kapcsolatban, hogy szinte egyáltalán nem, tud nőnek lenni”.
Kamaszfiára pedig úgy hatottak a történtek, hogy mindennemű erőszakot elemi erővel lök el magától: ha nőket vagy gyermekeket bántanak a közelében, kifakad. Előfordult, hogy legjobb barátját bántalmazták az osztálytársak, amire ő erőszak helyett azzal válaszolt, hogy saját öklét törte össze a falon, csak azért, hogy ne kelljen neki is durvaságot alkalmaznia – részletezte az áldozat.
Jött az idegösszeroppanás
A többéves történet következménye végül egy idegösszeroppanás lett. Szakpszichiáter segítségével sikerült ismét felállnia, akivel azóta is folyton átbeszéli a dolgokat. Így képes arra, hogy szinten tartsa önmagát és gyermekeit – a szakember meglátásai és az, hogy újra és újra kimondhatja magából a keserűséget, átlendítik a nehéz időszakokon.
Fontos volt számára, hogy külső személybe kapaszkodhatott, mert amíg el nem vált, saját szülei is elfordultak tőle. Úgy véli, mindez általános reakció, ha egy családban felmerül a bántalmazás gyanúja, mert a szülők, a baráti társaság és minden ismerős a bántalmazó befolyása alá kerülnek. Az agresszorok ugyanis rendszerint manipulatívak, úgy irányítják orruknál fogva az embereket, ahogyan nekik tetszik, és ennek az a következménye, hogy a környezet félreáll az áldozat mellől.
Évekkel ezelőtt ő ezt úgy élte meg, hogy az emberek menekülnek a bajtól és a gyengétől, ha pedig egy nő ki mer lépni a kapcsolatából, rásütik a bűnbak bélyeget. Legtöbben ma is maradásra sarkallják az áldozatot, a közösségekben gyakran hallani, hogy „ugyan mi az a pofon, másnál is elcsattant már, mégis maradt”, és áldozatként ezzel szembesülni borzasztó.
„Ez csak első alkalom”
Amikor arra ébredt, hogy a férje beleegyezése nélkül használja a testét, tudta, nincs tovább maradása. A férfi a tehetetlenség állapotát használta ki, egyre fokozódó dühét azzal vezette le, hogy álmában gyötörte meg áldozatát. Az esetet követően nem riadt vissza a segélykéréstől: akkor már szakpszichológus kezelte, és reggel első lépésként felhívta a szakembert, aki azt kérdezte tőle, „mit szeretne tenni?”. A válasz ekkor már határozott volt, „azonnal kilépni”, így a szakember segítségével ügyvédhez fordult, és benyújtotta a válókeresetet. Közös megegyezés alapján váltak, az agresszor mindenhez hozzájárult, különben bírósági eljárás indult volna ellene.
Eleinte bízott az igazában és a hatóságokban, ám 2020 nyarán, amikor legjobb barátnője is megélte a poklok poklát, azzal szembesült: hiába tárcsázták a zöld számot, hiába tettek mindent a tanácsok alapján, a kirendelt ügyvéd és a bíróság – annak ellenére, hogy a mai törvénykezés az áldozat pártján áll – első és másodfokon is elutasította a távolságtartási végzést.
Pedig az erőszaktevő családapa úgy verte meg feleségét, hogy az frissen gyógyuló műtéti sebeket hordozott magán, ott ütötte a női testet, ahol a legerőtlenebb. A barátnője két kisgyermekével interjúalanyunkhoz menekült, aki – noha borzongott még a családon belüli erőszak hallatán is – segítő kezet nyújtott.
Csép Andrea parlamenti képviselőt is bevonták, hogy a nők elleni erőszak jegyében lépéseket csikarjanak ki a hatóságoktól, mivel azonban a gyermekek a bírósági tárgyaláson apjuk jelenlétében azt vallották, hogy nem félnek, a bíróság elutasította a vádakat, mondván, „ez az első alkalom, maradjon inkább együtt a család”. Hiába derült fény a tárgyalások közben arra, hogy a gyermekek apjuk jelenlétében még arról is viszolyogtak vallani, hogy félnek a férfitól, a kirendelt ügyvéd is azon a véleményen volt, hogy a békülés és a maradás a legkézenfekvőbb út. Pedig gyakran ez vezet a nők tehetetlenségérzetéhez, és a maradásból fakadó halálesetekhez.
Az első mély levegővétel
Saját élettörténete és barátnője tapasztalatai alapján jócskán kiismerte a bíróságokat, így sorstársainak azt üzeni, ne higgyenek azoknak a férjeknek, akik azzal fenyegetődznek, hogy elveszik a gyermekeket. Jómaga is emiatt nem bírt sokáig kilépni, férje visszaélve labilis idegállapotával, gyakran mondogatta, „bebizonyítja, hogy őrült, és elveteti a gyermekeket”, ez pedig gúzsba kötötte. Egészen addig, amíg fel nem kereste az ügyvédet, aki megnyugtatta, a gyermekeket nem lehet ilyen könnyedén elválasztani az édesanyjuktól, tehát ez a megfélemlítés megalapozatlan.
Ekkor sikerült nyolc év alatt először felszusszannia. Megkönnyebbült. Elmenekült. A székelyföldi városban nem kreált ügyet a dologból, úgy költözött el onnan, hogy senkinek sem magyarázkodott, volt párja azonban megtette helyette. Válásukat mindenkinek azzal indokolta, hogy egykori felesége kicsapongó, hűtlen, megbízhatatlan, így azzal is szembesülnie kellett, hogyan utasítja el és veti ki magából az a közösség, amelynek addig megbecsült tagja volt.
CSAK SAJÁT
A zaklatások nem szűntek meg, csak más formát öltöttek: máig keresi a férfi, de az áldozat az ügyvédi javaslat alapján csakis e-mailben kommunikál. A hatóságoktól és a törvénytől tart az agresszor, viszont attól nem riad vissza, hogy a beszélgetések folyamán a legcifrább káromkodásokkal és kéretlen jelzőkkel illesse egykori feleségét, akár a gyermekek, akár más családtagok jelenlétében.
Ma már tudja, előre megfizette az árát jelenlegi életének, ugyanis a kiszabadulás – rengeteg energiabefektetéssel és visszaeséssel – lelki felszabadulással egészült ki. Boldog, sikerült ismét családot alapítania, gyermekeit két fiútestvérrel ajándékozhatta meg, mert ezúttal olyan személyre talált, aki az erőszak és manipuláció minden formáját elutasítja. Olyan lelkitársra, aki nem riadt vissza, amikor az előző házasságból hozott sérülések miatt alkalomadtán még összeomlott, terhességei alatt pánikrohamokban tört ki: ott állt mellette, kifogta, amikor elesett volna.
A családon belüli erőszak minden formáját bünteti a törvény. A segítségkérés nem a gyengeség jele, a segítségkérésben erő van. Ha bántalmazó kapcsolatban él, forduljon bizalommal a lelkisegély-szolgálatok szakembereihez, a zöld szám: 0800500333. Esetleg telepítse a Brightsky alkalmazást, amely információkkal és segítséggel szolgál.