Ha egy nő pofont kap a párjától, elviselhető. Ha verést, az már csodálkozásra ad okot. A szitkok szóra sem érdemesek, a szexuális visszaélés pedig nem létezik a párkapcsolatban, mert a házasság és az aktus együtt jár, nincs olyan, hogy a társ ne akarja – vélekedik helytelenül a társadalom egy része a párkapcsolati bántalmazásról.  A lekicsinyléshez gyakran társul áldozathibáztatás, a kívülállók hajlamosak elbagatellizálni a helyzetet: „a nők is ugyanakkora bántalmazók, mint a férfiak”, „miért maradt vele, ha bántotta?”, „csak szidást kapott, mi történt volna, ha jól megverik?”. Pedig a párkapcsolati bántalmazás nem intézhető el egy legyintéssel: a szóbeli, testi, lelki, gazdasági és szexuális visszaélés az áldozatok lelkét egy életre megtöri, és rengeteg nő halálához vezet. Ennek kapcsán indítjuk legújabb sorozatunkat: elsőként Mészáros Andrea párterapeutával járjuk körül a témát, amit az áldozatok szívszorító élettapasztalatai követnek.

Februárban Ferenc pápa az erőszak női áldozataiért kérte hívei imádságát. Ennek apropóján felhívást fogalmaztunk meg a Női vállalkozók Erdélyben Facebook-csoportban. Kérésünk az volt, jelentkezzenek privát üzenetben azok a nők, akik tapasztaltak bántalmazást a kapcsolataikban. Meglepetésünkre hatalmas komment- és üzenetlavinát indítottunk: az erdélyi vállalkozónők sorra írták le véleményüket, többen jelezték, hogy maguk is áldozatok. A hozzászólásokra Mészáros Andrea párterapeutát reagáltattuk, magyarázatot kaptunk a gyakran felmerülő kérdésekre és választ a tévhitekre.

Bántalmazás az, amikor az egyik fél visszaél a hatalmával

Ha a párkapcsolati bántalmazás kerül reflektorfénybe, sokan zsigerből azzal reagálnak, hogy a nők is ugyanakkora bántalmazók, mint a férfiak. Valóban, nagyon ritkán előfordul, hogy egy nő kerekedik fölül a férfin, de a statisztikák és kutatások értelmében ez elenyésző, és sokkal nagyobb számban történik meg, hogy a férfi az agresszor, a nő pedig az áldozat. Az előítéletek és téveszmék voltaképpen abból fakadnak, hogy a társadalom előtt a fogalmak tisztázatlanok: míg a bántalmazás formáit rangsorolják, addig sokan azt sem tudják, mi a különbség a kölcsönös erőszak és a párkapcsolati bántalmazás között. Pedig a képlet egyszerű, a bántalmazás az bántalmazás, mindegy, hogy milyen formában történik, nem rangsorolható, mert az áldozatban – bár különféle reakciókat vált ki – mindig frusztrációkat és traumákat kelt. A kölcsönös erőszak és a párkapcsolati bántalmazás viszont nem ugyanaz, ha egy kapcsolatban a férfi és a nő egymás haját tépi, üvöltözik és verekszik, akkor mindkét személy egyszerre áldozat és elkövető, nem úgy, mint amikor az erősebbik fél gyűri maga alá a védtelent, és egyfajta alá-fölérendeltségi viszony kerekedik közöttük.

A kapcsolaton belüli bántalmazás alkategóriája a családon belüli erőszaknak. A párkapcsolat viszont zárt egység, ami a modern felfogással egyre inkább szűkül, a fiatalok leválnak a többgenerációs családról, és apró egységeket alakítanak ki, olyannyira elzárkóznak, hogy ami a néhány tagot számláló családjukban történik, az jó eséllyel ott is marad – ezért derül ki nehezebben az ilyesfajta erőszak. Ebben a zárt közegben fordul elő alkalomadtán, hogy a nő és a férfi kölcsönösen mérgezi a kapcsolatát: egyfajta oda-vissza játszma alakul ki a felek között, az egyik is, a másik is rúg, karmol, üt, ordibál, és ezt a megnyilvánulást tévesen azzal magyarázza a külvilág, hogy a nő is bántalmazó.

Ilyen esetekben a nő és a férfi egyszerre bántalmazó és bántalmazott, elveszítik a kontrollt, az érzelmeiket túl hevesen élik meg, és a veszekedésben a száz felé emelkedett pulzusszámuk miatt képtelenek épésszel gondolkodni. Általánosan az mondható el, hogy ritka az, amikor a nő hazaér a munkából, és különféle mondvacsinált okok miatt megveri a férjét, aki a sarokba húzódik, és tehetetlenségében szenved. Noha a statisztikai adatok szerint öt nőből egy volt már áldozat, az a valóságban úgy fest, hogy három nőből egyet bántalmaztak már – osztotta meg velünk a szakember.

A házasságon belül is létezhet szexuális erőszak

Az ENSZ meghatározása szerint nők elleni erőszak minden olyan agresszív cselekedet, ami testi, szexuális vagy lelki sérülést okoz, beleértve az effajta tettekkel való fenyegetést, valamint a kényszerítést és a szabadságtól való önkényes megfosztást, történjen az a közéletben vagy a magánszférában. A testi, szexuális és lelki erőszak is része a visszaélésnek, amit az áldozat a családon belül szenved el, beleértve a bántalmazást, a lánygyermekkel való szexuális visszaélést, a házasságon belüli nemi erőszakot – idézte Mészáros Andrea az 1993-as deklarációt a Nők Elleni Erőszak Megszüntetéséről. Párterápiás tapasztalatai szerint ugyanis az egyik leggyakoribb tévhit a szexuális visszaélés köré szerveződik.

A kívülállók talán megértik, hogy a szóbeli, a testi, a lelki sértés milyen következményeket vonhat maga után, illetve azzal is tisztában vannak, hogy a gazdasági visszaélés, azaz a társ megfosztása a pénzétől, eltiltása a munkahelyétől is elfogadhatatlan, de a szexuális kapcsolatok terén kevésbé egybecsengőek a vélemények. Sokakban máig él az a társadalmi elvárás, hogy házasságban a nőnek ki kell szolgálnia a férfit, legyen az a házimunka, a főzés vagy a szexuális együttlét. Ez veszélyes megközelítés, hiszen a nőnek igenis joga lehet ahhoz, hogy ne legyen kedve a szexuális aktushoz. Ha nem jószántából, örömmel és évezettel teszi, hanem csupán azért, hogy a férfi elvárásait kielégítse, dühét csillapítsa, s mi több, félelmében áll a társa szolgálatára, zsarolás vagy erőltetés hatására, igenis erőszaknak, bántalmazásnak minősül az együttlét.

Ezért sem szabad a bántalmazás különféle formái között különbséget tenni: bármi, ami úgy történik egy kapcsolatban, hogy a másik embert lelkileg, pszichésen vagy testileg megterheli, szenvedést okoz neki, vagy úgy szerveződik, hogy az egyik fél nem egyezett bele, az bántalmazás.

Kapcsolódó

Egyenlő, de nem egyforma a férfi és a nő – macsókultuszról és tiszteletadásról kérdeztünk szakembert

Tiszteli-e a társát az a férfi, aki morcosan ugyan, de elvégzi a házimunkát? Hát az a nő, aki elismerést nem adva várja el, hogy párja a mosogatásból és a gyermeknevelésből is kivegye a részét? 

férfiak nők házimunka egyenlőtlenség

A nő nem provokálja ki az erőszakot, a férfinek nem lehet erre mentsége

Ugyan több elmélet és kutatás is magyarázatot ad a férfi tettlegességére és a nő szavakkal való bántalmazására, fontos hangsúlyozni, hogy az erőszakra senkinek sem lehet mentsége – emelte ki a párterapeuta, majd hozzáfűzte, a férfiak bántalmazásra való hajlama evolúciós örökség, amelynek a gyökerei az őskorban keresendők. Ott ugyanis puszta kézzel kellett megharcolniuk a mamuttal a családfenntartás érdekében, és a múltban tanúsított agresszív megnyilvánulás ma is visszaköszön, annak ellenére, hogy napjainkban nem kell erőt fitogtatni a fennmaradáshoz.

A nők egyébként az őskorban magvakat gyűjtögettek, csendesen, bántalmazás nélkül, de annyit, hogy azzal egy egész családot elláthattak, és még agressziót sem kellett alkalmazniuk. Tehát annak a feltevésnek az alapja, hogy napjainkban „a nő kiprovokálja magának a verést”, vagy „túl sokat járatja a száját”, nem az őskorban keresendő. Ellenkezőleg, a társadalmi nyomás miatt alakult ki: a rengeteg kényszer, és az abból fakadó meghasonulás, a vágyak és álmok elfojtása, és a vélemény visszatartása ahhoz vezetett, hogy a nők önmagukat elnyomják, és beleilleszkednek az elvárt jókislány szerepbe. A felgyülemlett haragot és frusztrációt pedig alkalomadtán dühkitörések és címkézések segítségével fejezik ki.

Noha ez a megnyilvánulás csupán annyit tesz, hogy nem rendelik alá magukat a férfinak, hanem kiállnak a véleményük és önmaguk mellett, sokan tévesen arra következtetnek, hogy az addigi jókislánynak „megeredt a szája”, tehát provokálja az erőszakot. Ez voltaképpen a fejlődés hiányáról tanúskodik: azt jelzi, hogy a férfi nem jutott még arra a szintre, hogy beismerje, amiért nem egyforma a férfi és a nő, attól még egyenjogú és egyenrangú. Tehát a társadalom a férfitől követeli meg a fejlődést, de mivel nem tud vagy nem akar előrelépni, agresszióhoz folyamodik, és tettét azzal magyarázza, hogy a nő kényszerítette ki belőle.

Kapcsolódó

Családon belüli erőszak: a segítségkérés nem a gyengeség jele

A nők elleni erőszak nem magánügy, ezért is nyúlt az RMDSZ ehhez a kényes témához, és sikerült törvénymódosokat megszavaztatnia. 

nők elleni erőszak világnap bántalmazás családon belüli erőszak

Az egykori anya-gyermek kötődés és annak hiánya a ludas a bántalmazó párkapcsolatokban

Az anya-gyermek kötődése nagy szerepet játszhat abban, hogy valakiből bántalmazó válik. Az, hogy miként viselkedtek az emberrel gyermekkorában, meghatározza, hogy miként fog egy kapcsolatban a párjával bánni. A gyermekbántalmazásról szóló esetek gyakran azt hozzák napvilágra, hogy kisfiúk voltak az agresszió elszenvedői – ez is lehetséges magyarázat arra, hogy miért a férfiak az agresszorok. Gyerekkorban ugyanis bevésődik az agyba a legtöbb reakció: a csemete így tanulja meg, hogy mi mindent kell reagálnia bizonyos élethelyzetekre. Ha őt védtelenként bántalmazták, az agyába vésődik az agresszió, mint lehetséges eszköz a problémamegoldásra, és később ehhez nyúl vissza, mert ezt ismeri.

Így képződnek az automatikus folyamatok: a stresszes helyzetekre automatikusan agresszióval reagál, mert az agya ezt a módszert ismeri a nehézségek megoldására. A párkapcsolati bántalmazás csakis terápiával oldható meg, mert, ha az agresszor nem tudja megemészteni a traumáit, benne marad azokban, méghozzá azért, mert meg akarja érteni, hogy mi történt. Ez egy ördögi kör, ami a negatív viselkedési forma megértésével kecsegteti a sérültből lett bántalmazót.

Szintén a kötődéssel magyarázható a nő maradása is. Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy „miért nem dobbant a nő, ha bántják”, arra viszont kevesen gondolnak, hogy ez mennyi érzelmi-gondolati bonyodalommal jár. Ha egy idegen pofoz fel valakit az utcán, akkor az első ösztönös reakció az, hogy az áldozat egy szerettéhez rohan, hogy a biztonságot nyújtó környezetben vigaszra leljen. Azonban amikor a veszély otthon bontakozik ki, és az a személy generálja, akitől a másik a biztonságot várja, az áldozat nem bír moccanni, mert továbbra is a kapcsolat adja a biztonság illúzióját. Ott próbál gyógyulni, ahol bántották, attól vár védelmet, akihez kötődik.

Az anya-gyermek kapcsolatra vezethető vissza ez is: az emberben ösztönösen fészkel az „azért hoztál világra, hogy gondoskodj rólam” meggyőződés, így a gyermek akkor is mindent megtesz, amikor szülője nem gondoskodik róla megfelelően. Ahogyan a gyermek, úgy a felnőtt is hajlamos mindent megtenni azzal a személlyel szemben, akihez kötődik, csak azért, hogy az oltalmat és a megnyugvást megtalálhassa. Hiába a bántalmazás, kezdetben a kötődés meggyógyítása a cél, mert az emberi psziché szerint, ha van kötődés, egységben vagyunk, ha megtörik a kötődés, betegek vagyunk, ezért sem adja fel az áldozat. Az áldozathibáztatóknak, amikor bőszen feszegetik a maradás és menekvés kérdését, azt kell megérteniük, hogy a bántalmazottaknak elsőfokon azt sugallja az agyuk, hogy gyógyítsák meg azt, ami elromlott. Hogy ki mennyi ideig tűri a visszaélést és megaláztatást függ attól, hogy milyen mértékben sérül az önbecsülése, és mennyire lett izolálva szeretteitől.

A párterapeuta tapasztalatai szerint az áldozathibáztatás azért gyakori, mert valójában sokkal több az áldozat, mint amit a nyers statisztikák mutatnak, a túl sok feldolgozatlan frusztrációt ezért önvédelemből próbálják elfogadhatóvá tenni az emberek. Könnyebb út ez, mert ha a másik személyt nem biztosítják az elfogadásukról, akkor a saját szenvedéseikkel sem kell szembenézniük, az elfojtott traumáikat nem kell előbányászniuk és megoldaniuk. Ezzel magyarázható az „azért voltál áldozat, mert hagytad magad” hárítás is – nem néznek szembe azzal, hogy a bántalmazás nem egyszeri esemény, hanem egy nagyon hosszú felvezetőre épülő manipulatív, elszigetelődést követelő folyamatsorozat, ami az agresszor saját furcsa világában teljesen normálisnak hat.

A bántalmazás általában szóbeli visszaéléssel kezdődik, ezt követi az, hogy az agresszor elszigeteli az áldozatot, lebontja a baráti társaságát, és ezáltal elgyengíti, rombolja az önbecsülését, illetve megerősíti benne, hogy nincs kihez fordulnia, ha történik valami. Ebből egyenesen következik az a gondolat, hogy nem tudna egyedül boldogulni, ha elhagyná bántalmazóját.

A tanult és vezető pozícióban lévő emberek körében még gyakoribb a bántalmazás

Gyakran hallani, hogy párkapcsolati bántalmazás az alacsonyabb társadalmi rétegekben történik, ám ez téves elgondolás. A tanult és vezető pozícióban lévő, tehetősebb személyeknél talán még gyakoribb az ilyesfajta megnyilvánulás. A szakember mindezt azzal magyarázta, hogy minél magasabb intellektussal rendelkezik valaki, annál könnyebben fordul önmaga ellen a pszichéje, ugyanis a gondolkodásnak bizonyos keretek között ereje van, a túlgondolás viszont káros.
A jó munkapozícióban lévő intelligens személyek hajtják a pénzt, a sikert, és erőteljes impulzusok érik őket, amelyekre nem mindig reagál megfelelően az idegrendszerük. Tehát nem az alacsony gazdasági szint vonja maga után a bántalmazásra való hajlamot, hanem az érzelmi intelligencia fejlettsége, a személyiség kiforrottsága, illetve az, hogy vannak-e feldolgozatlan családi mintái az illetőnek, van-e önmagával szemben kontrollja, és a felnőtté válás folyamatában hol tart. A bántalmazók általában komoly személyiségzavarokkal küzdenek: antiszociális viselkedés, nárcisztikus hajlam, alkoholfüggőség jellemző rájuk.

Ahhoz, hogy ne sikerüljön elválasztaniuk társukat a külvilágtól, az áldozatnak már a kezdeti jelek felbukkanásakor erősítenie kell a szociális kapcsolatait: a baráti kapcsolatok fognak erőt adni a későbbiekben, és szintén a barátok fogják megerősíteni abban, hogy egyedül is boldogulhat.  A párkapcsolatban dolgozni kell azon, hogy a közös rész mellett mindkét félnek megmaradhasson a saját különálló része is.

Mészáros Andrea úgy véli, a párkapcsolati bántalmazások egyik fő oka, hogy beleszorultunk abba a társadalmi normába, hogy a házasság mindenáron szükséges. A házasságot sokan társadalmi muszájként értelmezik, és nem azért vágnak bele, mert megtalálták a házasságra megfelelő társat. Ezért egy téves illúzió alapján azt hiszik, tanulniuk kell, majd az egyetem elvégzése után máris szükséges házasodniuk, családot alapítaniuk, mert a gyermek és társ nélküli személyek betegeknek minősülnek a társadalom szemében. A látszat fenntartása érdekében ki-ki szőnyeg alá sepri az őt ért bántalmakat, nyugtázva, hogy ez minden párkapcsolat velejárója. Holott egyáltalán nem.

A segítségkérés nem a gyengeség jele, a segítségkérésben erő van. Ha bántalmazó kapcsolatban él, forduljon bizalommal a lelkisegély-szolgálatok szakembereihez. A zöld szám: 0800500333.