Az esküvőn örök hűséget és kitartást fogadtak egymásnak, ám friss házasságuk nászéjszaka helyett tébollyal folytatódott: a férj féltékenységében késsel fenyegette újdonsült feleségét, megverte és megerőszakolta az alig huszonkétéves párját, ügyelve arra, hogy ne maradjon nyoma a bántalmazásnak. Az áldozat két évtized távlatából idézte fel a történteket: megtudtuk, teológiai tanulmányai befejeztével csöppent a számára idegen székelyföldi környezetbe, hogy ott a református közösség útját egyengesse. Huszonéves városi lányként egy teljesen ismeretlen faluban, biztonságérzet reményében esélyt adott a heves szerelemnek, ami előbb gyötrelemmel, majd nevetséges végkifejlettel zárult: akkori „főnöke”, az esperes fegyelmi eljárással fenyegette, a bíróságon az ügyvéd arra kérte, indokolja azzal válását, hogy „a férj nem végzett elegendő házimunkát”.

Érzékenyítés céljából indítottuk Van kiút című sorozatunkat, amelyben áldozatok őszinte vallomásaival járjuk körül a párkapcsolati bántalmazás rengeteg formáját. A Női Vállalkozók Erdélyben Facebook-csoport tagjait arra kértük, jelentkezzenek privát üzenetben, ha tapasztaltak bántalmazást a kapcsolataikban. Meglepetésünkre hatalmas komment- és üzenetlavinát indítottunk: az erdélyi vállalkozónők sorra írták le véleményüket, többen jelezték, hogy maguk is áldozatok.  Elsőként Mészáros Andrea párterapeutával oszlattuk szét a tévhiteket, a szakmai véleményt az áldozatok szívszorító élettapasztalatai követik.

Magányosan, nőként egy vad székelyföldi faluban élt úgy, hogy senkitől semmilyen fizikai vagy lelki segítséget nem kapott. Megbetegedései során, amikor 39 fokos lázzal küzdött, magának kellett fát hasogatnia, begyújtania. Noha úgy költözött a településre, hogy majd megmutatja, hogy neki ez is sikerülhet, csakhamar rádöbbent a saját emberi korlátaira, és természetes volt, hogy az egyetlen olyan ember társaságát keresi, aki hosszabb ideig élt városon, holott tudta, elég zűrös körülmények között költözött haza.

Talán egy keményebb veszekedésük volt, ez lehetett volna intő jel csupán, de fiatalon az ember nem feltételezi, hogy az út, amin elindul, a párkapcsolati bántalmazás felé lejt. A kemény veszekedést békülés követte, a békülést pedig komolyabb elhatározás. 2003-ban a háromhetes polgári házasság és egynapos egyházi fogadalom után azonban minden megváltozott: a művelt, sokat olvasott, és bármilyen témában megfelelő beszélgetőtársnak bizonyuló férfi olyannyira agresszívvé vált, hogy újdonsült feleségét a lakodalom után a parókián féltékenységében megverte és megerőszakolta.

Kapcsolódó

Védett házban teljes ellátást biztosítanak a családon belüli erőszak áldozatainak Szatmárnémetiben

Családon belüli erőszak áldozatai számára hoznak létre védett házat Szatmárnémetiben, amelyben hat felnőtt számára biztosítanak menedéket akár egy éven keresztül. 

családon belüli erőszak Szatmár megye gyermekvédelem Szatmárnémeti

Akár naturalista regényrészlet is lehetne, de a történet valóságos: a volt református lelkész kezdetektől fogva nyilvánosan, arccal és érzésekkel együtt vállalta a történteket. Hiszen azon az éjszakán, amikor zsigeri félelmet ültettek bele, és megrendült az emberekbe vetett hite, utolsó reményében a kántorhoz kopogtatott be. Meggyötörve, megalázva, megfélemlítve fakadt ki hajnali négykor, azt remélve, hogy pártfogóra lel. Mit is tehetett volna? Egy ismeretlen településen, tapasztalatlanul, távol a biztonságot nyújtó otthontól ez maradt az utolsó lehetősége. Következő vasárnap már a szószéken állt, nem volt ideje és esélye a traumák feldolgozására: hívei hitét és lelkét pátyolgatta, közben pedig azzal szembesült, legtöbben elutasítják a fájdalmát.

„Ügyet csinált a dologból”, pedig nem kellett volna, mint később kiderült. A falubeli nők egy része szerint mindenkivel megtörténik hasonló, de az asszonyok vigyáznak, nem tárják fel családon belüli gondjaikat a közösség előtt. Mivel a lelkésznő megtette, az esperes és a lelkészközösség elutasításával is szembesülnie kellett. Illetve egy könyörtelen „vigasszal”, miszerint, ha a helybéliek úgy ítélik meg, hogy botrányt okozott a viselkedésével, akkor fegyelmi eljárást indítanak ellene.

Miközben a falu szeme előtt igyekezett nem összeroskadni, reménykedett benne, hogy a hatóságok a segítségére sietnek, és igazságot szolgáltatnak. Ám a településen élő rendőr már első alkalommal kijelentette, nem fog eljárást indítani, mert feleségként nem tudja bizonyítani, hogy a szexuális aktus erőszak volt, illetve nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket sem szerzett, nem beszélve arról, hogy a bántalmazásnak nyoma sem maradt a testén.

Hiába bizonygatta, hogy a férfi a halántékát verte ököllel, és küzdősportot űz, amelynek köszönhetően tudja, miként üthet úgy, hogy ne maradjon nyoma, és hiába igazolta vizsgálat, hogy a hallócsontocskák eltörtek a hallójáratban, mindez nem bizonyult bűncselekménynek. Férje már a bántalmazás másnapján fogta magát, és hazautazott, vitte a nő ékszereit is, az áldozat pedig beadta a válókeresetet.

Ügyvédet fogadott, aki ismerve a bíróságok logikai működését, arra kérte, válását azzal indokolja, hogy „a férfi nem végzett elegendő házimunkát”. Ez megalázó és nevetséges indok volt – emlékezett vissza az áldozat. Elmondása szerint húsz évvel ezelőtt másmilyen törvénykezés illette a családon belüli erőszakot, és az ügyvéd, aki szintén nő volt, úgy látta jónak, hogy mihamarabb véget érjen a káosz, ezért állt elő a lehetetlen kéréssel.

Ha ismeretlen telefonszám keresi, eluralkodik rajta a zsigeri félelem

Az egykori református lelkész beismerte, abban az időszakban sodródott a mindennapos teendőkkel: vasárnaponként kiállt a gyülekezet elé és prédikált, hétköznaponként gyermekeket oktatott az iskolában, családokat látogatott, presbiter gyűléseken vett részt. Mindeközben úgy érezte, teljesen magára maradt. Hiába álltak mellé családtagjai, akadtak olyan rokonai, akik az „én megmondtam, hogy ne menj hozzá” dorgálással vigasztalták, és azok, akik tényleg bátorították, fizikailag távol voltak tőle, így a bánsági faluban, ahová székelyföldi szolgálatai után került, egyedül kellett megharcolnia a megkérdőjelező, vádló tekintetekkel.

Négy-öt évnek kellett eltelnie, míg végre szembenézett a „fiókban jó mélyre rejtett” élményekkel, így a feldolgozás elkezdődhetett: arra kereste a választ, hogy hibás-e ő egyáltalán, és ha igen, hol engedte kicsúszni kezéből a szálakat. Közben Istennel is megvívta saját csatáit: a „miért kellett ennek megtörténnie?” és a „miért pont velem?” kérdésekre próbált választ kicsikarni, azonban eltávolodás és istentagadás helyett megerősödött. Nem azt nézte, hogy az Isten elviselhetetlen nehézséget küldött, ellenkezőleg, azt helyezte előtérbe, hogy teremtője az életveszélyes pillanatban megmenekítette az életét, ami még inkább elmélyítette hitében.

Noha tudta, hogy meghalhatott volna, azt csak tavaly sikerült hangosan is kimondania, hogy valójában megpróbálta meggyilkolni az az ember, akitől a legnagyobb biztonságot várta. Ezért döntött úgy, hogy blogján is ír az esetről, ám a nyilvánosságot és a kendőzetlen történetmesélést nem fogadta mindenki nyitottan. 

Kapcsolódó

Családon belüli erőszak: a segítségkérés nem a gyengeség jele

A nők elleni erőszak nem magánügy, ezért is nyúlt az RMDSZ ehhez a kényes témához, és sikerült törvénymódosokat megszavaztatnia. 

nők elleni erőszak világnap bántalmazás családon belüli erőszak

Amikor a székelyföldi településre költözött, elviselhetetlen volt számára az emberek ridegsége, az, hogy folyamatosan gyűlölik egymást és egymás ellen áskálódnak. Azt érezte, senkivel sem lehet bizalmas viszonyban, mert rögtön a legvadabb pletykákat kezdik terjeszteni. „Olyan falu ez, ahol az a bátorságpróba, hogy éjjel ki mer felmenni a papi kriptába, hogy lehozza a rég elhalt lelkészek koponyáját, ahol, ha nem adok kenyeret a kéregetőknek, megátkoznak, ahol átkutatják a lakásomat, amikor nem vagyok otthon, és a falu egész hétig arról fecseg, milyen fehérneműket hordok, ahol volt olyan lelkész, aki a kutyája gyilkosát megátkozta a szószékről, ahol a frissen megválasztott gondnok évekkel ezelőtt a parókia padlásáról segélyt lopott” – írta blogbejegyzésében.

Beszélgetésünk folyamán arra is kitért, a házasságot már a bánsági faluban kötötték, de a frigy nem ért véget a bántalmazással és a válással, ugyanis volt férje még sokáig hívogatta őt telefonon. Bár nem szándékosan, de gyakran reagált a hívásra, mert a férfi a parókia telefonszámát tárcsázta, így a vezetékes készüléken nem láthatta, ki keresi, és az ilyen véletlen beszélgetések során előfordult, hogy volt férje pénzt kért tőle, vagy arra kérte, felejtsék el a történteket, és próbálják meg még egyszer.

Az áldozat a zaklatások következtében is összetört, hiszen ismerte a határait, és tudta, van egy bizonyos vonal, amit senkinek sem szabad átlépnie, így megalázó volt számára a férfi könyörgése. A hívások végül azt eredményezték, hogy máig nem szereti felvenni a telefont, ha idegen számról keresik, mert egyfajta belső félelem lesz úrrá rajta.

Szintén ezt érzi az utazásai során: néha a buszon vagy a metrón megpillant a volt férjéhez hasonló alakokat, és olyankor hatalmába keríti a kétségbeesés, mert biztos benne, ha még egyszer szembe kerülne bántalmazójával, valószínűleg nem menekülne meg. Mindennapos a rettegése, úgy gondolja, a következő találkozás halálos kimenetelű lenne.

„Az erdélyi társadalom nem tolerálja az erős nőket”

Hozzátette, a történtek fényében még erősebbnek és kitartóbbnak látja magát, mint azelőtt, de érzi és tapasztalja, „az erdélyi társadalom nem tolerálja az erős nőket”. A férfiaknak nem tetszik, ha egy nőnek véleménye van, és azt nyíltan felvállalja a közösség előtt, a nők pedig meglepődnek, hogy van közöttük olyasvalaki, aki hangot mer adni a szenvedéseinek, így gyakran támadóan reagálnak, ha beszámol az őt ért sérelmekről.

Mivel évtizedekkel ezelőtt élte át a kegyetlenséget, nem állt rendelkezésére szakember, így egymagának kellett elválasztania a vélt és valós félelmeket, feltevéseket, és úgy érzi, sikerrel járt, ám hosszú idő- és energiabefektetéssel fizetett érte. Ezért is javasolja sorstársainak, hogy keressenek szakembert, mert az az egyik lehetséges módja annak, hogy a lehető legrövidebb időn belül legyenek képesek legalább annyira feldolgozni a történteket, hogy azzal együttélhessenek. Hogy sikerrel járt, az is bizonyítja, hogy ismét férjhez ment, és négy gyermek édesanyja ma.

De abban biztos, sosem fog megszabadulni azoktól az automatikussá vált reakcióktól, amiket a bántalmazás során belé sulykolt volt szerelme: a félelem mindennapos kísérője, az agresszív megnyilvánulás pedig minduntalan előtör belőle, ha úgy érzi, támadás éri a személyét. Ez talán a legnehezebb számára, mintha egy gomb kapcsolna be olyankor, amikor támadják, átváltozik, és az agresszív viselkedésre jómaga is durvasággal válaszol – ismertette a volt református lelkész a következményeket.

Hatalmas terhek ezek, de a legnagyobb megpróbáltatás a jelenében az, hogy a gyermekei előtt ne mutatkozzon folyton ellenállónak és rendíthetetlennek. Hiszen maximalista és teljesítménykényszeres mivoltát csak jobban mérgezte a tény, hogy egyedül kellett legyőznie a legyőzhetetlent, ezért minduntalan erősnek mutatkozik a külvilág előtt. Attól tart, ezzel a teherbíró fellépéssel rossz mintákat ad át csemetéinek, mert tudja, a szülőnek mernie kell gyengének, esendőnek is mutatkoznia a nevelés folyamatában, mert azáltal lesz igazán emberi. Őt viszont gyakran visszahúzza a görcsös, erősnek maradás érzése, amit a bántalmazó kapcsolat örökül hagyott.

A családon belüli erőszak minden formáját bünteti a törvény. A segítségkérés nem a gyengeség jele, a segítségkérésben erő van. Ha bántalmazó kapcsolatban él, forduljon bizalommal a lelkisegély-szolgálatok szakembereihez, a zöld szám: 0800500333. Esetleg telepítse a Brightsky alkalmazást, amely információkkal és segítséggel szolgál.

(Nyitókép forrása: Adobe Stock)