Védett házban teljes ellátást biztosítanak a családon belüli erőszak áldozatainak Szatmárnémetiben

Családon belüli erőszak áldozatai számára hoznak létre védett házat Szatmárnémetiben a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság egyik uniós projektje révén. A házban hat felnőtt számára biztosítanak menedéket akár egy éven keresztül, tudatta a Maszol megkeresésére Katócz Zsuzsanna helyi programkoordinátor.

A Szatmár Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság (DGASPS) az Európai Alapok Minisztériuma által meghirdetett Humán Erőforrás Operatív Program (POCU) keretében nyert el 51 080 375,72 lejt, vagyis mintegy 11 millió euró összértékű pályázatot, amelynek köszönhetően létrehozzák a védett házat és biztosítják az ebben menedéket lelő bántalmazott személyek teljes ellátását – mondta Katócz Zsuzsana. Hozzátette, hat felnőtt személy számára lesz hely, de amennyiben gyermekeikkel együtt kényszerülnek otthonuk elhagyására, a szülők mellett a kiskorúak elszállásolását is meg tudják oldani.

Katócz Zsuzsanna, a projekt koordinátora | Fotó forrása: Katócz Zsuzsana archívumaA védett házban a program keretében egy évig maradhatnak a befogadottak, de ha ez idő alatt sem sikerül talpra állniuk, munkát és albérletet vagy más lakhatást találniuk, alapos indoklással az időszak meghosszabbítható. Azért, hogy a bántalmazottak minél hatékonyabban visszaintegrálódhassanak a társadalomba és megállhassák helyüket a munkaerőpiacon, felügyeletet biztosítanak számukra, sőt ha erre igény mutatkozik, pszichológiai tanácsadással is segítik őket.

Katócz Zsuzsannától megtudtuk, a projekt révén a ház lakóinak teljes ellátásáról gondoskodnak, hogy az ott töltött idő alatt megalapozhassák életüket, keresetüket félretehessék, összegyűjtsék az életük újrakezdéséhez. Ennek érdekében minden napra fejenként 16,6 lej értékű élelmiszerjegyet kapnak, továbbá díjmentesen lakhatnak a védett házban, ahol három kétszemélyes szobát rendeznek be kihúzható ágyakkal, két fürdőt zuhanyzóval, valamint közös konyhát és nappalit is kialakítanak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Amint a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság munkatársa a Maszolnak elmondta, a programot már beindították, de a védett ház kialakítása még folyamatban van, éppen az építkezési engedélyek beszerzésénél tartanak. A csúszást adminisztratív kerékkötők okozták, de ha minden a tervek szerint halad, akkor augusztusra elkészülnek az építkezéssel, illetve egy más meglévő ingatlan átalakításával és teljes felújításával. A projekt 2019 márciusában indult és 2023 áprilisában jár le, a megvalósítási időszak tehát összesen 48 hónap.

(Címlapkép: Pixabay)

Kapcsolódók

Kimaradt?