A védelmi miniszter Csíkszeredában: a román trikolórnak egységet kellene teremtenie

Vasile Dîncu védelmi miniszter szerint a román trikolór nem sért és nem választ el senkit, annak inkább egységessé kellene tennie az embereket, a többség és a kisebbség között pedig kölcsönös tiszteletre van szükség. A védelmi miniszter vasárnap Hargita megyében ünnepelte a román zászló napját. Galócási, gyergyóhollói és gyergyótölgyesi látogatása után részt vett a csíkszeredai katonai parádén.

A miniszter ünnepi beszédében kifejtette, nem azért érkezett Csíkszeredába, hogy bárkit is felidegesítsen, hanem azért, hogy egy lelkiekben is gazdag ünnepségen vegyen részt, mert meglátása szerint a térségben élő románok ezt még erősebben érzik, és mert időnként a közvélemény megfeledkezik arról, hogy „az ország területén élnek emberek, akik azért harcolnak, hogy románok lehessenek”.Fotó: Agerpres

Vasile Dîncu csíkszeredai beszédében kifejtette, meggyőződése, hogy Romániában tiszteletben tartják az állampolgárok jogait, nemzetiségtől vagy bármilyen másféle „preferenciától” függetlenül. Majd hozzátette, hogy amíg a többség tiszteli a kisebbséget, ugyanezt várja el a kisebbségtől is. Elmondta azt is, amit korábban Galócáson: a román nemzeti lobogó nem azt kéri az emberektől, hogy szeressék, hanem hogy tiszteljék, mert ez jelképezi az ország szuverenitását, de nem versenyezhet a helyi közösségi szimbólumokkal. „Vannak erős lokális identitások, amelyeket a helyi szimbólumok erősítenek meg. Ez a 21. században megengedhető” – tette hozzá.

Ezután arról beszélt, hogy a magyarok lakta térségekben még erős a nosztalgia „egy rég letűnt birodalom iránt, az itt élő románok pedig hátrányban érzik magukat, mert megsértik a szimbólumaikat, és ez a véleményem szerint nem normális a 21. században” – fejtette ki a miniszter. Majd arról beszélt, hogy a magyarországi politikusok gyakran látogatnak Székelyföldre, és ilyenkor a román meg a magyar szimbólumokkal „játszadoznak”, ami véleménye szerint nem az érettség jele. Azt is elmondta, hogy az oktatásban nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a közösségek közötti tiszteletre való nevelésre, mert a gyűlölet nem vezet sehová, aki pedig „szelet vet, vihart arat”. Hozzátette, reméli, hogy a két közösség együtt ünnepli majd egyszer a március 15-öt és a december 1-jét.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?