Ha a nő látható és hallható szeretne lenni, azért küzdenie kell: a nő a társadalom megítélése szerint elsősorban anya, feleség, háziasszony, így munkáját, kiemelkedő ötleteit, világmegváltó gondolatait vagy nem hallják meg, vagy nem veszik komolyan. Marie Curie fizikus, Edith Stein filozófus, Rosalind Franklin kémikus csak néhány olyan 20. századi tudós, akinek karrierje azért pecsételődött meg, mert nem férfinak született. Sokaknak ma is ismerős a helyzet: statisztikai adatok szerint a férfiak ugyanazért a munkáért többet keresnek, mint a nők; nem beszélve arról, hogy a nők a karrierépítés mellett gyermeket nevelnek, főznek, takarítanak és feleségként is bizonyítanak. Azok a csodálatos nők – ezzel a címmel nyílik kiállítás csütörtökön Csíkszeredában, amelynek ötletgazdája Nagy Péter „tudományszerelmes” tanár, a Márton Áron Tehetséggondozó Központ nevelője, aki nem szégyell emlékeztetni, hogy a nők is lehetnek nagyok, mert nem a nemiség, hanem a tehetség számít.

Azok a csodálatos nők – nem győzöm magamban ismételgetni az egyszerre felháborító és elérzékenyítő címet, míg hétfő délután a megbeszélt találkozóra sietek. A sors iróniája, hogy amint belépek a megyeházára, hogy a kiállítótermet felkutassam, a prefektúra bejáratánál rövidítenék, ahol „finom” célozgatásokat kapok egy rendőrtől. Románul kérdezi, hogy a „hölgyikének” mi dolga van az épületben, „tán eltévedt”, közben nagyokat nevet, végigmér többször is. Belém hasít a felismerés, hogy hiába napi téma, nem beszélünk eleget, és nem beszélünk elég érthetőn arról, hogy a nő ember, egyenértékű, fontos, tehetséges. És nem játékszer.

Aktuálisabb tehát nem is lehetne Nagy Péter szándéka, hogy a múlt és jelen női nagyjait megismertesse és tehetségüket elfogadtassa a társadalommal. Kiállítását már tavaly a nagyközönség elé tárta, az egy évvel ezelőtti elképzelést egészítette ki, elsősorban kortárs művészek, tudósok, sportolók élettörténetével, másrészt művészeti elemekkel, hogy a tudományt és a tudományos tevékenységet is szerethetőbbé tegye. A tárlat csütörtökön 18 órától tekinthető meg a megyeháza földszinti kiállítótermében.

Mint mondta, ötletének alapját az igenek és nemek képezték, főként az, hogy „Székelyföldön a nők gyakrabban mondanak igent, mint nemet, míg a férfiak bátran használjak a tagadószót is”. Úgy véli, annak ellenére, hogy e mögött erőteljes megfelelési kényszer áll, ami a társadalmi elvárásokban gyökerezik, rejlik az igenekben pozitívum is, például az, hogy kiterjednek a dicséretre, a bátorításra, míg a férfiak szavai sokkal kritikusabbak.

Az azonban nem elfogadható, hogy a nő félelmében, az elvárásoknak való megfelelésében arra is rábólint, azzal is egyetért, azt is elfogadja, amit legbelül nem szeretne. Ez az oka annak, hogy tisztelettel tekint a nőkre, illetve tudományos kutakodása és mindennapi tapasztalatai, amelyek során ráeszmélt, hogy folyton akadályok hátráltatják őket a boldogulásban – ezzel magyarázható, hogy kiállításának az Azok a csodálatos nők címet adta.

A láthatatlan nők, akik a világot alakították, ma is köztünk járnak

Mivel Nagy Péter a tudománytörténeti könyvek szerelmese, így tisztában van azzal, hogy az idők folyamán milyen eredményeket értek el nők. Ahogyan azzal is, hogy hiába tettek „világmegváltó” felfedezéseket, alig kaptak helyet a Nobel-díjasok lexikonjában. Sőt vannak olyan tudósnők is, akiket a tudománytörténeti művekből is mellőznek. Vagy olyanok, akiknek férjeik kapták meg a Nobel-díjat, pedig ők értek el nagyobb eredményeket a kutatásban, mégsem említik őket.

Ott van például a DNS kutatásának elindítója, Rosalind Franklin angol kémikus, röntgenkrisztallográfus, aki jelentősen hozzájárult a DNS, a ribonukleinsav, a vírusok, a kőszén és a grafit molekuláris finomszerkezetének megértéséhez.

„Korában olyan technikát fejlesztett ki ez a nő, ami a világon egyedülálló volt: molekulák szerkezetének felismerését tette lehetővé krisztallográfiás fotógráfiájával”. Felfedezései közül a DNS-sel kapcsolatos eredményei a legismertebbek: ő készítette 1952-ben a londoni King’s College-ban a „Photograph 51” néven ismert felvételt a DNS-ről, amelynek alapján fény derült annak kettős szerkezetére, amit a köznyelv kettős spirálnak nevez – részletezte Nagy Péter, hangsúlyozva, hogy Rosalind helyett két fiatalabb kutató aratta le a babérokat, akik ellopták a nő felvételeit, és a Nobel-díj átvételekor még csak meg sem említették az ő munkáját. „Azt a nőt, akit a legnagyobbak között kellene emlegetnünk, szinte senki sem ismeri” – fűzte hozzá.

Mint mondta, Rosalind „társa”, a napjainkban is tevékenykedő Jennifer Doudna vegyész 2 évvel ezelőtt kapott Nobel-díjat az RNS (ribonukleinsav – szerk. megj.) kutatásaiért – „ez is példázza, hogy a 21. században előnyösebb helyzetben vannak a nők. Vannak tudományos területek, amelyeken már valóban nem számít a nem, csakis az eredmény. Ezek egyike a genetika” – részletezte Nagy Péter, kiemelve, hogy elvétve olyan szakterületek is akadnak, amelyeken már a nők vannak túlsúlyban.

A kiállítás látogatói hallhatnak Marie Curie-ről is, a radioaktivitás úttörő kutatójáról, aki „a bemutatott nők sorából kissé kilóg”, hiszen ő volt a párizsi Sorbonne első női professzora, azonkívül elsőnek kapott Nobel-díjat, a fizika, illetve a kémia területein végzett munkájáért: 1903-ban Henri Becquerellel és férjével, Pierre Curie-vel megosztva kapta meg a fizikai Nobel-díjat, majd 1911-ben egymaga a kémiai Nobel-díjat.

„Ő az egyetlen, akit talán mindenki ismer” – fogalmazta meg Nagy Péter. Mellé Lise Meitner atomfizikus kerül, aki „sokak szerint Marie Curie-vel együtt valamilyen szinten hozzájárult az atombomba létezéséhez. Pedig mindketten mereven elzárkóztak attól, hogy nevüket adják bármilyen kutatáshoz, ami tömegpusztító fegyverek létrehozásához vezet”.

Tárlat, amelynek alkotója a közönség

A kiállításon – amely közösségi összefogásból jött létre, és amelynek Nagy Péter csupán ötletgazdája – 3D-s elemekkel, hologramokkal és szürreális megvalósításokkal is tisztelegnek a nők munkája előtt. Az ötletgazda Facebook-oldalán vetette fel követőinek, hogy mit szólnának hozzá, ha a női nagyok mögé egy-egy őrcsapat szerveződne. Többen lelkesen reagáltak, jelenleg 15 csapat tevékenykedik, hogy a csütörtökön nyíló tárlatot interaktívvá tegye. A közösségi összefogásnak hála, művészek, sportolók, divattervezők is helyet kapnak a teremben, „pedig nem kis munka egy-egy plakátot összeállítani: közel 400 lejbe kerülnek, az összeget a csapattagok fizetik, és a szöveget, a designt is kreatívan állítják össze”.

A lelkesedés azzal is magyarázható, hogy az elmúlt nyolc évben heti rendszerességgel osztott meg egyperceseket, amelyek tudományos tényeket jártak körül köznyelven, művészeti elemeket tartalmazva. „Az ismerőseimnek tetszik az ilyesfajta szájbarágó. Sokkal jobban megértik az összefüggéseket, ha zenéhez, történelemhez társíthatják a tudományt. Van egy mag, körülbelül 60 személy, aki az elmúlt években végigkísérte a tevékenységemet, közülük sokan támogatták a kezdeményezésem” – magyarázta a közösség megmozdulását.

A kiállításban az a rendhagyó, hogy a közönség maga az alkotó. Egy végtelen tárlat, amit a mögötte álló alkotók folyamatosan bővítenének. Ez a magyarázat arra, hogy a felsorakoztatott személyiségeket bárki „örökbe fogadhatja”, azaz egy-egy nő életét felkarolhatja és anyagi hozzájárulással, kreativitással, idővel, energiával alakíthatja annak bemutatását.