Nagy várakozások előzték meg a keddi Trump–Putyin telefonbeszélgetést, de sajnos egyre borúsabb kép bontakozik ki a szemünk előtt a békét illetően. Ha valaki hitt abban, hogy Trump megválasztásával közelebb kerülünk a békéhez, akkor mostanra annak sajnos csalódnia kellett. A jelenlegi helyzet olvasata, hogy kiderült, Trumpnak nagyon kevés hatása van Oroszországra, de tulajdonképpen Ukrajnára is. A továbbiakban azt járom körül, miért alakult mindez így.

A konfliktus okainak nem értése: nem csak egy „deal” 

Amikor Trump azzal kampányolt, hogy megválasztása esetén 24 órán belül tűzszünetet lenne képes elérni, akkor sokan csóválták a fejüket, köztük én is, nyilván nagyon túlzó kijelentés volt ez. Az tény, hogy Trump és csapata nagyon belevetették magukat a békefolyamat előremozdításába, de azt kell mondanom, kezdetektől fogva kissé naivan álltak a dologhoz. Trump csapatának van egy számunkra igen furcsa doktrínája, nevezetesen, hogy a politikát is lehet tranzakcionálisan kezelni, minden más tényező kihagyásával.

Trump úgy közelített a békéhez, hogy ez egy „deal”, üzlet, és ő, mint legendás üzletkötő, majd megköti az oroszokkal és az ukránokkal az évszázad dealjét. Csakhogy az ukrán háború nem azért tört ki, mert Putyin úgy érezte, hogy ő kimaradt valamilyen üzletből. Az orosz célokat elsősorban geopolitikai érdek mentén lehet a leginkább beazonosítani. A Trump féle kormányzat azonban nagyon kevés figyelmet fordított erre az aspektusra, az ő szemük előtt különféle előnyös üzletek kötése lebeg, és azt gondolták, hogy az előnyös üzletek kötése rábírhatja az oroszokat a geopolitikai érdekkel kapcsolatos kompromisszumokra.

Az oroszok számára a Fekete-tenger partvidékének dominanciája felülír mindenféle üzleti előnyt, az ő szempontjukból ennek a térségnek az uralása a geopolitikai helyzetük stabilizálásával kapcsolatos. Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy nem véletlenül számolták fel az Asztrahán és Krími kánságokat azért, hogy a Fekete-tengerre kijussanak. Mivel az oroszok a fronton lendületben vannak, nincs az a deal, ami megállítja most őket, amikor már egyik áhított célpontjukat, Odesszát bombázzák. Sok elemző egyetért abban, hogy nagyon szeretnék Ukrajnát elvágni a tengertől.

Az orosz feltételek és a döglött macska

Ezért az oroszok az amerikaiakkal való tárgyalásaikon nem zárkóztak el a különféle üzletkötésektől, sőt, kimondottan pozitívan reagáltak e téren, de ami Ukrajnát illeti, nagyon határozottan ragaszkodnak azokhoz a célkitűzésekhez, melyeknek középpontjában az áll, hogy Ukrajna fejezze be a mozgósítást, és ne kapjon fegyvereket nyugatról. Továbbá ragaszkodnak bizonyos területekhez még az elfoglaltakon kívül is, és igazából egyre inkább azt mutatják, hogy számukra a háború akkor ér véget, amikor Ukrajna, vagy annak legalábbis egy jelentős része orosz politikai befolyás alá kerül. Ez most már tényleg egyértelmű és komoly kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy ilyen körülmények között Ukrajna hogyan tud az uniós csatlakozás útjára lépni. Nekem úgy tűnik, minél inkább telik az idő, annál messzebb kerülnek ettől a céltól.

Mindenesetre a Washington Post értesülései szerint Trump az orosz–ukrán vitában inkább az oroszok álláspontjához közelebb álló magatartásról tett tanúbizonyságot azon a telefonbeszélgetésen, amit európai vezetőkkel folytatott, s amelyről az szivárgott ki, hogy ez európai vezetők hiába reménykedtek abban, hogy Trump nyomást helyez majd Putyinra, erre nem mutatott hajlandóságot, sőt azt is közölte már akkor velük, hogy az amerikai jelenlétet a tárgyalásokon nagymértékben lecsavarná. S bár Trump hangoztatta, hogy minden az asztalon van, még a másodlagos szankciók is, a félresikerült Kína-vámügylet úgy tűnik lehűtötte a szankciók és vámok iránti lelkesedését. Így egy határozott mozdulattal átdobta a döglött macskát Európába, nevezetesen a Vatikán újdonsült, és kissé harcias pápájának az asztalára, akit most valószínűleg váratlanul ért a helyzet.

Mindeközben az oroszok úgy értelmezték Trump és Putyin telefonbeszélgetését, hogy az Egyesült Államok számára az Oroszországgal való gazdasági együttműködés fontosabb Ukrajna területi épségénél, és előkészítettek egy olyan csomagot, melyben kidolgoztak minden olyan részletkérdést, ami őket érdekli és arról akarnak tárgyalni Ukrajnával. Az, hogy az ukránok számára az isztambuli tárgyalás mennyire nem ment jól, mutatja az, hogy Zelenszkij azóta is arról beszél, hogy a tárgyalóasztalnál ott kell lennie Európának is, de ezt az amerikaiak egyszerűen elengedik a fülük mellett.

Az orosz harci morál és a baskírok

Van az ukrán háborúnak egy olyan mozzanata, mi engem magyarként különösen érdekel, ezért kis magánkutatásokat szoktam végezni az orosz hadseregben harcoló nemzeti kisebbségekkel kapcsolatosan, különösen azok a népcsoportok érdekelnek, amelyeknek valamilyen közük volt a magyar honfoglalókhoz, vagy pedig sztyeppei kulturális hagyományaik vannak. Ezért utánamegyek minden olyan hírnek, mely ezzel a kérdéskörrel kapcsolatos, mert erdélyi magyarként érdekel, hogy az Orosz Föderációban a nemzetiségeknek milyen a viszonya a kulturálisan domináns néppel.

A napokban arra lettem figyelmes, hogy egyes állítások szerint eddig nagyjából négyezer baskír harcos veszítette életét az ukrán háborúban. A baskírokról tudjuk, hogy a honfoglalók genetikai rokonai, valamint, hogy a baskírok közé olvadtak be, bizonyos, keleten maradt magyar csoportok. Ma is van a baskírok között egy yarmat nevezetű törzsszövetség, melyről kutatók azt feltételezik, hogy a kürt-gyarmat törzs egyik ágának a keleten maradt része. Ezért kimondottan megdöbbentett a hír, és elhatároztam, hogy utánajárok annak, miért olyan magas a baskírok elhalálozási száma a háborúban.

Mivel semmilyen angol nyelvű infót nem találtam erről, török ismerőseimet kértem meg, hogy nézzenek utána baskír nyelvű híradásoknak. Végül akadt közülük valaki, akinek van kazanyi tatár kontaktja, és tőle érdeklődött, mert a kazániak szomszédok a baskírokkal. (Amúgy legendásan rossz a viszonyuk, ezért némi fenntartással kezeltem tehát a hallottakat, de nagyjából reális lehet a kép.) Kazannyal ellentétben Baskírföldön orosz oligarchák tartanak minden gazdaságilag fontos egységet a kezükben. Baskírföldön olaj is van, de azt is orosz oligarchák tartják kézben, a helyiek semmilyen módon nem részesülnek belőle. Ezért a baskíroknak egy kimondottan jó lehetőség a hadseregbe jelentkezni, ez az egyik régió, ahol nagyon magas a jelentkezők száma.

Ugyanakkor a beszámolók szerint a baskírok egy nagyon harcias nép („warlike people”) és a köznép eléggé betagolódott az orosz kulturális közegbe, egyre többen tartják magukat oroszoknak és beszélnek oroszul. A kulturális asszimilációs folyamat nagyon felgyorsult az elmúlt évtizedeken és hát amúgy is egy olyan népcsoportról van szó, mely a középkor óta él orosz fennhatóság alatt. Ezt a birodalmi orosz identitást kiegészíti a törökös, uráli harci kultúra és helyben is vagyunk, a tatár beszámoló szerint sok baskír verseket ír az orosz Facebookra, a VKontakt nevű közösségi médiába. Tehát míg Ukrajna emberhiánnyal küzd, addig a baskír harcosok harci verseket posztolgatnak.

Mindenesetre, minden nyugaton háborúzó sztyeppei birodalom hadserege multietnikus volt, így volt ez a hunok, de a mongolok esetében is. A harc, mint alkalmi életforma, ha a helyzet úgy hozza, az Urálban nem újdonság. Azért tartom fontosnak mindezen körülményekre felhívni a figyelmet, hogy érthető legyen: itt nem „oroszokról” van szó, az orosz hadseregnek a front első vonalaiban harcoló tagjai nem oroszok. Orosz a felső vezetés, oroszok a tisztek. De a katonák egy jelentős része pontosan azzal a mentalitással érkeztek a hadseregbe, mint minden sztyeppei harcos nép fia: harcolni dicsőség és a harctéren meghalni is. Ez pedig nagyon távol áll mindattól, amit Európában gondolunk mind a háborúról, mind a békéről.