Egyre biztosabbnak látszik, hogy a vámháború nem csillapodik, hanem sokkal inkább éleződik az Egyesült Államok és a vámok elsődleges célzottja, Kína között. Az is körvonalazódik, hogy a vámháborúnak nem lesz egyhamar vége, és a világ gazdasági folyamatainak tartós átrendezésére kell számítani. Fontos megérteni a folyamat mögött rejtőző okokat, valamint azt is, hogy Trump nem valamiféle váratlan szeszély alapján cselekszik. Ellenkezőleg, egyrészt egy régóta érlelődő, nagyon komoly társadalmi jelenség váltotta ki a vámokat, másrészt Trump 1998 óta hangoztatja az ezekkel kapcsolatos nézeteit.

A szabadkereskedelem hatása a nyugati világ társadalmára 

A védővám nem új dolog, és nem is Trump találta ki. Az első igazi nemzetközi védővámnak nevezhető vámot a rómaiak rótták ki, amely nagyjából 25 százalékos volt, és elsősorban a keletről érkező luxuscikkekre vetették ki. Ezt a vámot portoriumnak hívták, és Róma így akadályozta meg, hogy a kínai és perzsa árucikkek ellenőrizetlenül ellepjék a római piacokat. Érdekes, hogy Kínával szemben már az ókorban alkalmazták ezt a módszert. Úgy tűnik tehát, hogy bizonyos tekintetben nincs új a nap alatt: a 21. században is szükségesnek látta egy domináns nagyhatalom, hogy hasonlóan drasztikus védővámokkal védje meg eljelentéktelenedő iparát és termelői piacát egy izmosodó szereplőtől, akit paradox módon ő tett erőssé.

Amikor a hetvenes években az Egyesült Államokban úgy ítélték meg, hogy sokkal hasznosabb lenne Kínát a világkereskedelem körforgásába bevonni, maguk sem látták előre, hogy ezzel milyen társadalmi folyamatokat indítanak el, mind a nyugati világban, mind Kelet-Ázsiában. A globális szabadkereskedelem, melynek lényege, hogy a tőke azokba az országokba telepszik ki, ahol a legkedvezőbb feltételeket biztosítják számára, azt eredményezte, hogy a tömegtermelés kitelepedett az erre a célra nagy lehetőségeket kínáló Kelet-Ázsiába. Japán és Dél-Korea a precíz és minőségi tömegtermelés útjára léptek, elsősorban olyan kulcsfontosságú területeken, mint az elektronika és az IT. Szingapúr ügyesen lavírozott a kínai áruk továbbadásával, ma is ő az egyik kulcsközvetítő Kína és a Nyugat között. Végül pedig Kína magára vállalta az olcsó tömegáruk hatalmas mennyiségben való gyártását.

Ezen folyamat során a kelet-ázsiaiak megszerezték a nyugati technológiai know-how-t. Kína például nem is titkolta soha, hogy mindennek ellopja a receptjét. Az így részben neki odaadott, részben ellopott tudásra alapozva, részben ezt továbbfejlesztve, az ország nagyon olcsó, de nagyon számos munkaerejével párosítva Kína először regionális tényezővé, majd globális tényezővé nőtt fel. Ugyanakkor a kínai gazdaság egyszerűen nem lett volna képes ilyen méretű növekedésre, ha az összes árujára nem vevő állandóan a teljes Nyugat. Kína gazdasága tehát nem tud létezni, legalábbis ezen a szinten nem, a nyugati állandó megrendelések nélkül, tekintettel arra, hogy Kínában a Nyugathoz képest, még a nagyszámú lakosság ellenére is, minimális a fogyasztás. 

A szabadkereskedelem mellékhatásai: a rozsdaövezetek és a tömeges bevándorlás

Ez a folyamat, amely felemelte Kelet-Ázsiát, maradandó és tartós károkat okozott Nyugaton. Miután a tömegtermelést a Nyugat áthelyezte Kelet-Ázsiába, ott kialakult egy viszonylagos anyagi biztonságot élvező termelői és munkásosztály. Ezekben az országokban az embereknek eléggé stabil, bár kevésbé megfizetett munkát tudtak adni azok a helyi cégek, amelyek a nyugati megrendelésekre termeltek. Egy idő után kialakult egy új tőkésosztály is: Dél-Koreában a chaebol, Japánban a keiretsu, Kínában is egyre több milliárdos cégtulajdonos jelent meg.

Habár Kínában az állami befolyás továbbra is jelentős a cégekben, az országban mégis felemelkedett egy újgazdag tőkésosztály. A kelet-ázsiai nagy termelő országok tehát iparuk felvirágoztatásával jólétet biztosítottak maguknak, miközben amerikai hadihajók gondoskodtak róla, hogy termékeik zavartalanul eljussanak a világ minden részére.

Ugyanakkor Nyugaton a folyamat pontosan fordítva zajlott. A szabadkereskedelem során kihelyezett tőketulajdonosok jelentős nyereséget realizáltak, ugyanakkor a nyugati munkásosztály a termelés megszüntetése miatt ellehetetlenült. A társadalomban jelentős vákuum keletkezett. Az elmúlt legalább húsz évben senki sem számíthatott Nyugaton arra, hogy gyári munkásként kielégítő megélhetése lesz. Ezért a társadalom a szolgáltatásokra épülő középosztály felé mozdult el anélkül, hogy figyelmet fordított volna arra, mi lesz azokkal, akik nem tudnak diplomát szerezni vagy a szolgáltatásokból megélni.

A nyugat társadalma tehát kimondottan torzult, talán a „wokizmus” is ennek a túlzott középosztályosodásnak az egyik mellékterméke. A termelés leépítése során nem sikerült mindenkit a szolgáltatói szektorba átképezni, az Egyesült Államokban így létrejöttek a rozsdaövezetek. Európában a helyi munkásosztály eltűnését először kelet-európai bevándorlókkal, majd Európán kívüliekkel próbálták kompenzálni, de nem az ipari termelésben, hanem a mezőgazdaságban és a szolgáltatói szektor legalacsonyabb szintjein, mivel Németország kivételével ma már Európának egyszerűen nincs számottevő ipara.

Trump belecsap a lecsóba

A fent vázoltakból világossá válik, hogy miért inogtak meg ilyen mértékben a tőzsdepiacok, és miért veszítettek a milliárdosok hirtelen több száz milliárd dollárt. Nyilvánvalóan azért, mert a kihelyezett tőkét érinti elsősorban a védővám, másodsorban pedig azokat az országokat, ahová a termelést kihelyezték.

Vessünk egy pillantást két, a nyugati középosztály tagjai által kedvelt termékre: a Teslára és az iPhone-ra. Mindkettőt lényegében Kínában gyártják. A védővámok hatására a veszteségeik jelentősek lesznek, pontosabban máris azok. Trump az első elnöki ciklusa alatt is folyamatosan próbálkozott a védővámokkal Kína ellen, de akkoriban a társadalmi korrózió még nem volt olyan számottevő, hogy az amerikai milliárdosok is felismerjék a helyzet tarthatatlanságát. Mostanra azonban már ők is belátták, hogy bár rengeteg pénzük van, ez mit sem ér, ha körülöttük a társadalom szétmállik, stagnálásba vagy káoszba fullad.

Trump tehát úgy vágott bele a vámokba, hogy ez nem érte váratlanul a kihelyezett termelés irányítóit, akik megértették, hogy haza kell hozniuk a termelésnek a jelentős részét. Ugyanakkor ők sem voltak felkészülve azokra a drasztikus következményekre, melyekkel a vámok járnak rájuk nézve, nem csoda tehát, hogy a vámokat máris elkezdték kritizálni, még Trump kebelbarátja, Elon Musk is. Musk ugyanis a Teslát a Shanghai Tesla Gigafactory nevű gyárban gyártja. 2023-ban például nagyjából egymillió Teslát gyártottak le neki Kínában, és a kínai és amerikai termelői piac között van nagyjából egy húsztól negyven százalékig terjedő árrés.

Európa lehetősége: az amerikai kulturális nosztalgia kihasználása 

Fontos, hogy kontinensünkről is ejtsünk néhány szót a vámok tekintetében. Az Európai Bizottság tett is korábban utalásokat a kínai áruk megfékezésére, a szándék úgy látszik, megvan. Ugyanakkor Európa esetében a leválás sokkal fájdalmasabb lenne, így a folyamat hosszabb lehet. Mivel Trump elsődleges célzottja Kína és nem az Európai Unió, úgy gondolom, az Unió nem fog keménykedni Trumppal, hanem tárgyalni fog vele. Európa nem célpont az Egyesült Államok számára, minden fenyegetés dacára. A fenyegetések sokkal inkább egy amerikai-európai szabadkereskedelmi övezet létrehozását célozzák, mint az európaiak hosszú távú büntetését.

Az Egyesült Államok nagyfokú kulturális nosztalgiával viseltetik Európa iránt, ebből pedig az következik, hogy ezt a régiót nem fogják elengedni. Sokkal inkább az a tervük hosszú távon, hogy az uniós és az amerikai piacokat egybenyissák. Mindenesetre a szabadkereskedelem ilyen módon való korlátozása fájni fog Kelet-Ázsiának, Kínának pedig nagyon. Kína hiába fenyegetőzött viszontvámokkal, számára a 104 százalékos vám nagyon súlyos ütés, mely során az Egyesült Államok a kínai gazdaságot tartósan lelassította.

Jelen sorok írásakor Kínában válságtanácskozást tartanak legfelsőbb szinten a helyzetről. A legutóbbi értesülések szerint Kínának nincsenek megoldásai a kialakult helyzetre, azon kívül, hogy két dologban reménykednek. Az egyik, hogy Amerikában hatalmas lesz a fogyasztói felháborodás egyes áruk kiesése miatt, vagy pedig, hogy a kínai árukat harmadik szereplőkön keresztül vásárolják meg az amerikaiak.

Mindkettő elég ingatag remény.