A zenészi hivatás sokrétű és gyönyörűen sokszínű. Van, aki mesterségként, van, aki művészetként, van, aki szolgáltatásként és van, aki egyszerűen üzletként éli meg és kezeli.

Sokféle megnyilvánulási formája, esztétikája és funkciója van a zenének… ez mind változott a különböző történelmi és kulturális korszakok függvényében, no meg – természetesen – a társadalom igényei szerint.

Neveltetésünkből, tanulmányainkból, tapasztalatainkból tudjuk, hogy az etika az erkölcs filozófiája. A zenéhez, és gyakorlatilag minden más művészeti ágazathoz hasonlóan, az etika is változott és idomult az idők gyakorlati szükségleteihez.

Minden, amit ma észlelünk és tapasztalunk, tulajdonképpen egy logikus következménye és szintézise az emberiség eddigi közös szellemi és morális kalandjának, a zenei irányzatokat és trendeket is beleértve. Mert minden volt már amiből most vannak és majd lesznek dolgok.

Az etika nem más, mint a józan ész és a jóérzés alapján meghozott optimális és helyes döntésre alapozó viselkedések és cselekvések irányító elve. Gondolkozzunk ezen el egy kicsit… ezen belül hogyan is függ össze az etika a zenével, jobban mondva a zenéléssel?

Minden törtetőbb zenész előbb-utóbb csak felkerül egy valamilyen színtű színpadra, belekerül valamilyen produkcióba és részesévé válik valamilyen színtű showbusiness mehanizmusnak. A lehetőséget minden pretendens nagyon könnyen megkaphatja… ezzel nincs gond. Feljutni a csúcsra sem olyan nehéz manapság. Az igazi kihívást viszont a csúcson maradás jelenti, és ezt minél hosszabb ideig. Ehhez már csak a tehetség maga nem elég, sokkal többről van itt szó.

A hivatástudat, a jólneveltség, a tanulmányok, a karakter, a megbízhatóság, a tiszteletteljes viselkedés, a kiszámíthatóság mind részei a siker folytonosságának és szinten tartásának. Ilyenkor dől el, hogy ki is az, akinek köztünk van a helye, ki is az, aki kiérdemelte és elnyerte bizalmunkat, ki is az, aki tovább fogja adni hivatásunk méltóságát a következő generációnak. Tudjátok, ez egy exkluzív és zárt klub. Hiába nevezed magad zenésznek, és hiába szerepelsz különböző konjunkturális helyzetekben, ha nem rendelkezel ezekkel a tulajdonságokkal, akkor nem tekinthetünk kollegánknak. Itt nincs helye a pökhendiségnek, a pitiánerségnek, az árulóknak és az olcsó k***aságnak.

Hivatásunknak van egy méltósága… ebben a klubban ezt védjük. Mert a zenészek közötti mindenkori kapcsolat és érdekrendszereket egy sajátos erkölcsi hozzáállás irányítja. Van egy etikája az egymáshoz és a közönséghez való viszonyunknak. Vagy legalábbis így kéne ez legyen.

Ezért nagyon fontos betartanunk egyfajta szakmai higiéniát… ezért írok most az etikáról. Hidd el nekem, hogy minden lejátszott hangod más értelmet és tartalmat kap majd, ha ismered és tiszteled azt az utat, amit az előző generációk köveztek ki számodra. Zeneileg, művészileg és erkölcsileg egyaránt.

De lássuk, miről is van szó?

Voltak idők, amikor a művészek, a színészek, a filozófusok, a zenészek és a tanítók a társadalom megbecsült és hiteles tagjai voltak… Gondolkodó iskolák, törvények és civilizációk épültek munkásságukra. Ez manapság már nincs így… Egyre jobban terjed egy különös jelenség, ami hasztalan, társadalmi-gazdasági-politikai-filozófiai erővel nem rendelkező öncélú életkalanddá silányítja hivatásunkat. De azért vagyunk még néhányan, működünk, dolgozunk és próbáljuk megosztani legbensőbb lényünket a közönséggel, vagy azzal, aki éppen megtisztel kíváncsiságával.

Az 1789-es francia forradalom egy teljesen új társadalmi és gazdasági paradigmát indított el. A feje tetejére állította az addigi világot minden elképzelhető aspektusában. A nagy változások közepette megjelent valami, amire nem számított senki, de ami egy teljesen új helyzetbe hozta az előadóművészet gyakorlóit… újra megjelent a névtelen közönség, az Ezerfejű Cézár. Ez a furcsa és új közeg gyakorolta azt a nyomást, ami miatt addig ismeretlen eszközrendszerek és intézmények jöttek létre. Mint például a belépőjegy vagy a koncert bérlet intézménye. Megjelentek az ún. Filharmóniai Társaságok, amik eredetleg irodalmi körök voltak, de lassan az élő zenélés mecénásaivá alakultak át. A XIX. század elején jelentek meg a zeneiskolák, bővülni kezdett a zenei repertoár, sorra épültek az operaházak, amikben később színházi társulatok létesültek. Megjelentek a koncert turnék – gondoljunk csak Liszt vagy Paganini híresen hírhedt, néha botrányos koncertkörútjaira. Megjelent az impresszárió intézménye, ami már akkor is pont ugyanolyan adottságokat követelt az illetőtől, mint manapság. Innen már mindenkinek ismerősen kéne hangozzon az eddigi elbeszélésem. A technológián kívül azóta, alapjaiban véve, nem igazán változott ez az egész dolog. Az előadóművész egyre jobban a közpénzek és a mindenkori hatalom kiszolgáltatottja lett. Ezek történelmi tények, a fejlődés velejárói. Ha tetszik, ha nem, meg kell értsük, el kell fogadjuk és fel kell vállaljuk azért, hogy lépni tudjunk hivatásunkban, és hogy tudatlan arroganciánk ne legyen fék számunkra.

A világ előremenetelével és a kulturális korszakok állandó változásával egy új típusú szemlélet terjedt el, ami szerint mindent szabad – de igazából semmit sem lehet. Ami ezelőtt 30 évvel volt erkölcsi, vagy művészeti érték, ma már nem számít. A technológia fejlődése demokratizálta és felhígította hivatásunk etikáját és kódrendszerét. Kevés vérbeli, karizmatikus és hiteles zenész látható és hallható manapság… Többségük sajnos botcsinálta illúziót hajkurászó dilettáns, egy bizonyos konjuktúra időleges produktuma… ez kihallatszik minden általuk megszólaltatott hangból, és mégis ők uralják az fm rádiók hullámhosszait és a média túlnyomó részét.

Ilyen körülmények közepette, amikor ennyire nem kellünk már senkinek, szép lassan felfedezzük és megéljük kiszolgáltatottságunkat, sebezhetőségünket és hasztalanságunkat. De azért megvan még a krém is… az etika és a kódrendszer inkább ennek a kategóriának a méltósága. Ezen a rendszeren keresztül védjük hivatásunkat, védjük az erre érdemes zenésztársainkat, védjük érzékeny belső tartalmainkat és védjük a zenét.

Ezért kell ismerni, betartani és tanítani a KÓDOT! De figyelem, ezt kizárólag egy beavatási és tesztelési időszak sikeres eltöltése után lehetséges… mert másképp a kegyetlen szelekció mindig közbeszól.