Az utóbbi egy évben javult a magyar-román államközi viszony. Orbán Viktor jó személyes kapcsolatot alakított ki Marcel Ciolacuval, de Klaus Iohannis is több alkalommal egyeztetett az azóta már lemondott Novák Katalinnal. A diplomáciában van helye a szimpátiának, a döntő szempont azonban a kölcsönös érdek.

Mi áll a Magyarország és Románia között intenzívvé vált párbeszéd mögött? A román politika utóbbi időszakát meghatározta az ország schengeni tagságnak kérdése. A bukaresti vezetés – nem túl bölcsen – úgy döntött, központi témává emeli a szabad utazást és áruszállítást biztosító övezethez való csatlakozást. Miután az osztrákok belpolitikai kampánycélokat szolgáló elutasító álláspontja változatlan maradt, csak részleges tagság valósult meg, azaz repülővel és hajóval utazva váltunk Schengen részévé.

A román kormánykoalíció abban bízik, hogy a novemberi parlamenti választásokig fordulat történik a schengeni csatlakozás ügyében, s megvalósul a teljes jogú tagság. Ebben segíthet a július 1-jétől az Európai Unió soros féléves elnökségét átvevő Magyarország. Bécs helyett ugyan nem dönthet a magyar kormány, de a kérdés tematizálásával, napirendre vételével, az egyébként partneri magyar–osztrák viszony felhasználásával lépéseket tehet a Románia számára pozitív döntés irányába. Nem kérdés, hogy magyar érdek is a román Schengen-tagság, amely könnyítené a kétoldalú kereskedelmet és a magyar–magyar kapcsolattartást.

Közös érdekké vált a NATO-főtitkárság ügye is. A magyar kormány hallani sem akar a Magyarországot lekezelő, sértő módon támadó Mark Rutte holland miniszterelnökről Jens Stoltenberg utódjaként. Ma még nem látunk bele, hogy milyen taktikai célból – de aligha kizárólag saját elhatározásból – Románia is beszállt a NATO főtitkári posztjáért zajló diplomáciai vetélkedésbe. A jelenlegi állás szerint Klaus Iohannis jelöltségét négy NATO-állam támogatja: Románia mellett Törökország, Szlovákia és Magyarország.

A bukaresti kormánykoalíciónak ma érdeke a kiegyensúlyozott kapcsolat Magyarországgal, a térségi együttműködésre nagy hangsúlyt helyező magyar kormányra ugyanez igaz a Romániával fenntartott viszonyt illetően. Nem mellékes, hogy a magyar–román miniszterelnöki megbeszélések megszervezésében aktív szerepet vállal az RMDSZ, Kelemen Hunor pedig jelen is volt Orbán Viktor és Marcel Ciolacu tárgyalásain.

Az ilyesfajta bizalomépítésnek, érdekközösségnek olyan eredményei is lehetnek, amelyekről nem feltétlenül beszélnek sajtótájékoztatókon. Például az RMDSZ-nek, a magyaroknak is fontos, hogy a közelgő helyhatósági választásokon azokban a városokban, ahol kisebbséget képez a magyarság, mégis magyar nemzetiségű a polgármester, ne jöjjön létre olyan román közös front, szövetkezés, amelynek egyetlen célja az etnikai alapú váltás elérése. A koalíción múlik egy ilyen döntés meghozása olyan városokban, mint Marosvásárhely vagy Szatmárnémeti. Egyelőre úgy tűnik, elmarad a magyarok elleni összefogás. Az sem mellékes, hogy bevetik-e a hatalmi pártok a magyarkártyát, követik-e üzeneteikben, parlamenti kezdeményezéseikben a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) irányvonalát a kampányban.

A magyar–román államközi viszonynak mindig hatása van a bukaresti politikára. Kampányidőszakban különösen. Szerdán Bukarestben egy újabb lépés történt abba az irányba, hogy az AUR egyedül maradjon magyarellenességével az idei választási szuperévben.