A putyinista pápa

Azt nagyjából tudjuk – mert hangosan elmagyarázták nekünk –, hogy az a párt vagy politikus, aki bírál, nem mond szépeket, csóválja a fejét az Európai Unió egyes döntéseivel kapcsolatban vagy kétségbe vonja Ukrajna győzelmi esélyeit Oroszországgal szemben, az putyinista. Kár bonyolítani a politikai üzeneteket, mindegyik oldal biztosra igyekszik menni, ami az érthetőséget illeti. Most ott tartunk, hogy az európai szavazók minimum egyharmada, a liberális fősodrú média szóhasználatával élve,  „putyinista”. Magyarul: változást akar Brüsszelben, s elege van a háborúból. Isten bocsá’, még akkor is örülne a békének, a tűzszünetnek, ha Ukrajna ezáltal közelebb kerülne egy újabb területvesztéshez.

Néhány nappal ezelőtt Dunda György, az ungvári Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója egy drámai, az ukrajnai közösségi médiatérben terjedő videót osztott meg, amelyben a román–ukrán határ közelében, ukrán területen feltartóztatott furgonban 34 hadköteles korú férfit rángatnak ki, s fektetnek a földre a hatóságok. Mint azt a kárpátaljai újságíró írja: egyetlen bűnük, hogy nem akarnak meghalni a háborúban. Megjegyzi azt is, hogy a határ menti Tisza folyóban eddig huszonegyen lelték halálukat menekülés közben, a minap pedig egy határőr próbált a drótkerítésen átmászva Szlovákia felé menekülni. „Ukrajnai alternatív valóság 2024-ben…” – jegyzi meg Dunda György.

A minap a háborúról nyilatkozott a katolikus egyházfő. Az a Ferenc pápa, akit eddig kebelére ölelt a jelenlegi uniós irányvezetéssel elégedett politikai elit, a mainstream média, mivel néhányszor az ő szája ízük szerint nyilatkozott a migránsok, az azonos neműek jogainak ügyében. Most a szentatya egy svájci tévének adott interjúban az mondta: „a tárgyalni szó bátor szó. Amikor látjuk, hogy vereséget szenvedünk, a dolgok nem mennek jól, bátornak kell lenni tárgyalni. Úgy gondolom azonban, hogy az az erősebb, aki átlátja a helyzetet, a népre gondol, él benne a fehér zászló bátorsága és tárgyal”.

És kitört a vihar. Egymásra licitálva bírálják az egyházfő kijelentését a háborúpárti vezetők, s az őket támogató sajtóorgánumok. A Vatikán szóvivője, a támadáscunamira reagálva megismételte a üzenetet azoknak, akik nem értették volna: Ferenc pápa a harcok tárgyalásos úton történő leállításáról beszélt, nem pedig feltétel nélküli megadásról. Ezredszer is beigazolódott: ma a demokratikusnak nevezett euroatlanti térben bűnnek számít békéről, tűzszünetről beszélni az orosz-háború kapcsán. Üldözendő olyan véleményt nyilvánítani, amely nem a háborús szamárvezetőt követi. Nincs bocsánat azoknak, akik ezt az ideológiai játékszabályt nem tartják be. Ferenc pápa sem kivétel ez alól. A katolikus egyházfő mostantól kezdve gyanús. A kérdés már csak az, mikor és miért állt át a „rossz oldalra”. Mert az nem vitás, hogy putyinista.

Fotó: rappler.com

Kapcsolódók

Kimaradt?