Európai ugródeszka az AUR-nak?

Hetvenhat százalékos romániai szavazói kedvet jelez az európai parlamenti (EP) választásokon az Eurobarométer felmérése, ami több mint huszonhat százalékkal nagyobb, mint az öt évvel ezelőtti részvételi arány a uniós képviseletért zajló voksoláson. Nyilvánvalóan hosszú az út a kedvtől a szavazóurnákig, s az is nehéz megállapítani, hogy milyen irányba mozdul el az elkövetkező fél évben az EP-választásokkal kapcsolatos érdeklődés.

Valamit azonban mégiscsak mutat ez a véleménynyilvánítás egy olyan országban, ahol nem bíznak az államfőben, a kormányban, a parlamentben, úgy általában a politikai intézményekben. Nem vagyok egyedül azzal a megállapítással, hogy ez a magas szavazási hajlandóság a romániai emberek érdekeit gyengén vagy egyáltalán nem képviselő bukaresti politikai elitet büntetni kívánók felbukkanása miatt jelent meg a felmérésekben. Az úgynevezett protestvazóknak nem tetszik, hogy Bukarest mindent kritikátlanul elfogad, amit Brüsszelből rátukmálnak (lásd vakcianvásárlási ügy), ahogyan azt is látja: az Európai Unió hivatalos kommunikációja még nyomokban sem tartalmaz átlagembereket érintő problémakezelést.

Románia nincs egyedül ezzel a megközelítéssel. Egy másik felmérés szerint az uniós állampolgárok úgy érzik, nincs ráhatásuk az EU-ra. A Politico portál Európa demokráciaproblémájának nevezte a jelenséget, amelyeket a közvéleménykutatási adatok mutatnak. A Playbook által ismertetett felmérés – amelyet Franciaország, Lengyelország, Horvátország, Olaszország és Svédország – a lap szerint arra utal, hogy „választók úgy érzik, egyre kevesebb beleszólásuk van abba, hogyan működik az egész gépezet, miközben az EU egyre nagyobb hatást gyakorol az életükre”.

Az uniós tagállamokban már láthatók azok a politikai erők, amelyek okosan, taktikusan vagy szerencsésen meglovagolták ezt a hangulatot. Nekünk a Románok Egyesüléséért Szövetség, az AUR jutott erre a szerepre. Elintézhetnénk ezt azzal, hogy mi másra számíthattunk abban az országban, ahol a Corneliu Vadim Tudor majdnem államfő lett, de most egy cseppet komolyabb a helyzet. Az úzvölgyi katonatemetőben rendezett randalírozás egyik főszereplőjeként is ismert George Simion által vezetett AUR félelmetesen jól szervezett hálózattal rendelkezik ott, ahol a többi párt nincs, vagy alig van jelen. A netes világban, a közösségi médiában az AUR-t már lehetetlen utolérni. A mindenféle kétes figurákat magába szippantó formáció a tudatos botránypolitizálás mellett profi kampánymunkát folytat, villámgyorsan reagál minden közéleti témára. Sikeresen építgeti nemzetközi kapcsolatait.

Az már most jól látható, hogy rajtunk, erdélyi magyarokon és Magyarországon kívül senkit nem zavar különösebben az, hogy Simionék magyargyűlölők. Ha tovább erősödnek, ha majd tíz-tizenkét mandátummal lelkesen keblére öleli őket valamelyik frakció az Európai Parlamentben, akkor már nemcsak Marosvásárhelyen fognak együttműködni velük a kormánypártok a magyar polgármester elleni összefogásban, hanem Bukarestben is megnyílik az AUR előtt a koalíciókötés esélye. Ez az első olyan EP-választás Románia uniós csatlakozása óta, amikor komoly belpolitikai tétje lesz megmérettetésnek.

(Nyitókép: Agerpres/EPA)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?