Európa Ursulával és az AUR-ral?

Számunkra, erdélyi magyarok számára a mostani lesz az eddigi legérdekesebb európai parlamenti választás. Úgy is fogalmazhatnánk, végre, izgalmas lehet az a megmérettetés, amely két, tőlünk nagyon távol eső nyugat-európai városban ülésezgető, úgynevezett parlamentről szól.

Miért fontos és izgalmas? Először is olyan politikai mozgások történnek világszerte, amely azok számára is érdekessé teszi a külpolitikát, akik eddig azt sem tudták, ki az amerikai elnök. Háború van a szomszédunkban, ami csak az egyik – drámai – epizódja a nemzetközi erőviszonyok átrendeződésének. Alig van ma olyan történés a befolyásosabb államokban vagy a politikailag instabil régiókban, amely ne lenne összefüggésben az egypólusú világrend lassú, de egyre nyilvánvalóbb megszűnésével.

Negyven országban lesznek idén választások, köztük Oroszországban és az Egyesült Államokban. Európa forrong. A politikai vezetések szintjén ez még nem látszik, a kormányok többsége úgy tesz, mintha Ukrajna győzelme lenne az uniós polgárokat leginkább izgató kérdés. Pedig az Európa-szerte nagy tömegeket megmozgató gazdatüntetések megmutattak valamit abból a párhuzamos világból, amelyet az Európai Unió intézményeinek vezetői ideológiai szemüvegen figyelnek, s néznek le. A júniusi választást ebben a környezetben kell látni. Lesz-e annyi változást akaró képviselő az új uniós parlamentben, amely elbizonytalanítja az Ursula von der Leyent, és a hozzá hasonlókat támogató ideológiai rögeszméseket?

Léphaft Pál rajza

Fontos lesz a nyáreleji választás azért is, mert kiderül mekkora támogatottsága van jelenleg Romániában annak a szélsőjobboldalnak, amely nem csak időnként, kampányszerűen, érdekvezérelten – ahogyan a kormánykoalíció pártjai teszik – hanem nyíltan, büszkén, amolyan félhivatalos programként törekszik arra, hogy az ország határain kívül lássák a magyarokat. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) sovinizmusa mellett olyan üzeneteket is megfogalmaz az Európai Unióval kapcsolatban, amelyekkel akár egyet is lehet érteni. Talán ettől igazán veszélyes az AUR.

Romániának George Simion és társai jutottak a változás hirdetőiként, Hét-nyolc mandátummal ők válhatnak – ha nem is a legerősebb –, de a leghangosabb romániai formációvá az Európai Parlamentben. Magyarként nem lehet másként tekinteni az AUR-ra, mint a sovinizmus legvadabb képviselőjére. Az AUR esetleges kiemelkedő júniusi sikere az őszi választásokra sem ígér semmi biztatót.

Milyen irányba indul el Románia? Egy brüsszeli, strasbourgi „izmosodás” után a politikai fősodorba kerül-e Bukarestben a magyarellenesség? Folytatódik-e Ursula von der Leyenékkel az uniós vezetés pökhendi érzéketlensége a kontinens polgárainak valós problémái iránt? Három unalmasnak nevezhető európai parlamenti választás után, az idei nyárelőn lesz tét és izgalom is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?