Volt, van egy világszerte közkedvelt műsor, amelynek címe Okosabb vagy, mint egy ötödikes? Erre teljes bizonyossággal sem igennel, sem nemmel nem lehet válaszolni, hiszen aki ötven évvel ezelőtt koptatta az általános iskola padjait, sok mindent elfelejtett a tananyagból. De egy valami tévedés nélkül állítható: az ötödikesek több mint felénél ma is okosabb vagyok, s igaz ez az állítás a hetedikesekre, sőt a líceumi végzős osztályok diákjaira is. A legutóbbi PISA-felmérés ugyanis kimutatta, hogy fiataljaink több mint fele funkcionális analfabéta. Az is kiderült, hogy a 2014–2024-es időszakban a funkcionális analfabéták száma közel 500 százalékkal nőtt.

Nem dőlhetünk hátra mi, erdélyi magyarok sem, nem legyinthetünk, hogy az írás-, olvasástudatlanság a Kárpátokon túli régiók elmaradott, rurális vidékeire jellemző, ugyanis mellbe vág a PISA-felmérést elemzők egyik kétségbevonhatatlan következtetése: az elmúlt években drasztikusabban romlott az erdélyi magyar diákok teljesítménye, mint a többségieké.

Ujjunk mögé bújás lenne azt mantrázni, hogy az erdélyi magyar diákok továbbra is a romániai átlag felett teljesítenek, elhallgatni azt, hogy a 2025-ös PISA-felmérés adatai szerint nagyobb mértékben rontottak a korábbi felmérések eredményeikhez képest.

Romániához hasonlóan számos európai országban megfigyelhető a funkcionális analfabetizmus növekedése. A háttérben a klasszikus iskolarendszerek alkalmazkodási válsága húzódik: az oktatási intézmények tehetetlenek a digitális zajjal, a figyelemeltereléssel, a könyvolvasási szokások visszaszorulásával és a családi kommunikáció válságával. A diákok több mint 40 százaléka használja a mesterséges intelligenciát a feladataik megoldásához, a fogalmazások megírásához, miközben alapvető ismereteket nem sajátítanak el

Globális kihívásokra aligha adhatunk adekvát választ jelenlegi iskolarendszerünkben. Az oktatási miniszter is hárít. Elismeri ugyan, hogy Románia teljesítménye gyenge, és ezt köntörfalazás nélkül ki kell mondani, majd kincstári optimizmussal állítja, hogy a jelenlegi feltételek mellett is lehetőség van a jelentős fejlődésre, ha sikerül tisztán látni a valóságot, és türelemmel, következetességgel építkezni.

Ennél konkrétabb javaslatot tett Szász Attila: „Ideje lenne végre egy asztalhoz ültetni a politikusokat, tanárokat, szakszervezeteket, szülőket, diákokat, munkaadókat, kutatókat, szociológusokat, oktatási szakembereket és jövőkutatókat. Hátha nem egy újabb fölösleges bizottság lesz belőle. És nem azt kérdezni tőlük, mit változtassunk jövő szeptemberig vagy a következő választásokig. Hanem azt, hogy milyen fiatalokat szeretnénk, hogy húsz év múlva kilépjenek a romániai iskolából? Mit tudjanak? Hogyan gondolkodjanak? Mire legyenek képesek?”

Lehet ez valóban vezetne valahová, ha nem is vezetne ki az elbutulás tartományából.

De a legfontosabb az, hogy győzzük meg a szülőket, nagyszülőket: mi magunk vagyunk felelősök gyermekeink gyenge teljesítményéért. Nem csak a tanítók, tanárok. Nemcsak a miniszter. Nemcsak az oktatási rendszer. És mi magunk sokat tehetünk ellene. Folytassunk gazdag beszélgetéseket gyermekeinkkel, unokáinkkal már babakortól, meséljünk sokat, színesen, kérdezgetéssel késztessük aktív szókincsük gazdagítására. Óvodás korban játszunk velük tudatos nyelvi játékokat, ismételgessünk ritmikus mondókákat, biztassuk történetmesélésre, szóalkotásra, szókincsfejlesztésre. Iskolás korban ne csak olvasni tanítsuk, hanem beszélni is.

E. D. Hirsch pedagógus figyelmeztet: A szó kincs! Az emberiség jövőjének záloga, hogy fiaink, unokáink ne jussanak oda, hogy „önkifejezés dolgában arra ítéltessenek, hogy malomköveket varrjanak össze, és homokból kötelet fonjanak.”

Ami pedig a magyar diákok teljesítőképességét illeti: Mihai Stephan bukaresti örmény író mondta e sorok írójának még a kilencvenes évek elején: Egy kisebbség akkor maradhat meg, ha fikarcnyival okosabb mint a többség. És sokkal okosabb mint egy mai ötödikes – fűzöm hozzá.

(Nyitókép forrása: kolyokangol.hu)