Vasárnap volt az apák napja. Egy éve az Erdélyi Református Egyházkerület közgyűlése úgy döntött, hogy az anyák napjához hasonlóan, június végén megtartják az apák napját is, felismerve és elismerve a férjek szerepét a gyermeknevelésben. Amikor támogattam a javaslatot, Mark Wahlenberg gondolata ötlött eszembe, amelyet én is fenntartások nélkül hiszek és vallom: „Az apaság életem legfontosabb szerepe. Ha ebben elbukom, elbuktam mindent.”

Bátortalanul indult az apák ünneplése. Nem keltett televíziós marketinghullámot, legtöbb helyen meg is feledkeztek róla, nem szavaltak a templomokban könnyeket fakasztó verseket az apákról, a közösségi médiában sem posztoltak apás-nagyapás fotókat. De néhány gyülekezetben megemlítették a családapák érdemeit, társadalomalakító szerepüket. Fontos kezdet ez, hogy a közbeszéd végre felismerje a jövő attól függ, hogy a társadalom alapsejtjeiben, a családokban sikerül-e megtalálni az egyensúlyt a fiatal nemzedékek nevelésében, anyák és apák tudatosan felvállalják-e a példaadás erkölcsét. Tudatosítják-e az apák azt az attitűdöt, amelyet Umberto Eco fogalmazott meg: „Hiszem, hogy az, amilyen ember végül válik belőlünk, attól függ mit tanulunk apánktól azokban a kósza pillanatokban, amikor éppen nem akar tanítani nekünk semmit.”

Vállalják-e azt, hogy az apaság egy folyamatosan változó, élethosszig tartó utazás, amely nem a tökéletességről, hanem a jelenlétről és a fejlődésről szól. Nemcsak védelmet és iránymutatást jelent, hanem egy olyan különleges kötelék kialakítását is, amelyben a szülő és a gyermek kölcsönösen formálják egymást. Vállalják-e az apró, hétköznapi pillanatokat – a közös játékot, a beszélgetéseket és a mesemondást – amelyek kiépítik a mély, bizalmi kapcsolatot. Megérzik-e azt, hogy a gyerekek nemcsak a szavakból, hanem a tettekből tanulnak: az apa viselkedése, problémamegoldó képessége és nyugalma alapvető mintát nyújt számukra a világról. Felismerik-e, hogy az apa jelenléte biztos alap, amely bátorságot ad a gyermeknek a felfedezéshez és az önállósodáshoz.

Úgy tűnik, hogy a modern kor férfiai a két szélsőséges irányba tartanak. Az apukák ma sokkal többet foglalkoznak a gyerekeikkel, mint akár csak egy nemzedékkel ezelőtt, közben viszont egyre több a gyerekvállalást elutasító férfi. Brad Wilcox szociológus a Free Pressben apák napja alkalmából írt esszéjében megjegyzi, hogy a statisztikák szerint az apák ma négyszer annyi időt töltenek a gyerekeikkel, mint nagyszüleik nemzedéke, miközben a házimunkából is nagyobb részt vállalnak. Ez jó hír, hiszen a gyerekek egészséges fejlődését nagyban elősegíti, ha az apa tevékeny részt vállal a nevelésükben.

Wilcox Derek Thompsont és Aziz Sunderjit idézi: a mai apák „olyan szülőkké válnak, amilyenek apáik soha nem voltak”.

Hogy mi áll a „szuperapák” térnyerésének hátterében? A válasz egy kevéssé tárgyalt társadalmi változásban rejlik: az amerikai házasságok egyre stabilabbá válnak. Az elmúlt évtizedben a válások és az egyedülálló szülők száma annyira visszaesett, hogy az amerikai gyerekek többsége egész gyermekkorát úgy fogja tölteni, hogy apja otthon van vele. A házas apák pedig 13-szor több időt töltenek gyermekeik gondozásával, mint azok az apák, akik nem élnek együtt velük. Mind a gyermekek, mind az apák számára ez a legfontosabb időszak. A jó hírnek van egy sötét oldala is – figyelmeztet Wilcox –: az egyik fő oka annak, hogy a „szuperapák” dominálnak a családokban, az, hogy sokkal kevesebb az apa. A válások és az egyedülálló szülők száma ugyan csökkent, de a házasság és az apaság összességében is visszaszorulóban van.

Az Institute for Family Studies új jelentése szerint a 25 és 45 év közötti amerikai apák aránya 1980-as 66 százalékáról mára mindössze 53 százalékra esett vissza. Ez azt jelenti, hogy rekordszámú, 23 millió férfi – aki éppen a családalapításra legalkalmasabb korban van – gyermektelen, ami több mint kétszerese a 1980-as 10 millió főnek.

Ez mély szakadékot hozott létre az amerikai férfiak között: az egyik oldalon a házas, elkötelezett apák, a másikon pedig a gyermektelenek. A tendencia Kelet-Európában is tetten érhető! A demográfusok előrejelzése szerint a Z generációs férfiak körülbelül egyharmada soha nem fog megházasodni, negyedük pedig soha nem lesz apa.

Wilcox utal arra is, hogy az elmúlt három évtizedben jelentősen nőtt a középosztálybeli, diplomás és keresztény gyerekvállalók aránya. Ami nem is meglepő, hiszen a liberális férfiak alig fele, a konzervatívoknak viszont kétharmada a gyereknevelést tartja az élet egyik legnagyobb örömének. És a számok is őket igazolják: közvélemény-kutatások szerint a gyerektelen férfiak magányosabbak és boldogtalanabbak, mint házasságban élő, gyereket nevelő apák.

Bátortalanul indult az apák napja Erdélyben, de remélem, nagyapaként megélhetem, hogy fiaimnak megható ünnep lesz hamarosan június utolsó vasárnapja, amikor unokáim köszöntik majd őket.

(Nyitókép: Unsplash)