Be kell vallanunk, hogy érthetetlen nekünk is sokszor a Szentlélek kiáradása, működése. Ezért is oly visszafogott pünkösdi ünneplésünk a születés és a feltámadás ünnepéhez képest. Nehezebben idézzük fel a Szentlélek kiáradásának történetében a teremtéstörténetben is olvasható isteni gesztust: „amikor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét, így lett az ember élőlénnyé”. Az első megismételhetetlen, de azóta folyamatos pünkösd óta a Szentlélek lehelete hasonló módon árad belénk és éltet minket, mint amikor Isten a nem élő anyagból élő lényt alkotott. Ez az, ami átélhetővé teszi a pünkösd titkát: a kulcsra zárt ajtók mögött félve élő, hitben és küldetésben elbizonytalanodott tanítványok egyszer csak életre kelnek, kilépnek az addigi rejtekhelyükről az addig rettegett emberi hatalmasságok elé, és hirdetni kezdik Krisztust, a szeretet erejét és parancsát. Cselekszik mindazt, amitől addig féltek.

Noha a harmadik isteni személy mivoltáról valóban nehéz kialakítanunk bármiféle képet magunkban, az mindenképp közelebb visz bennünket a Szentlélek titkához, ha erre az éltető, megelevenítő, bátorságot adó, a zártságból kitörő lélegzetre gondolunk. Nem véletlen, hogy az Apostolok cselekedeteinek tudósítása az első pünkösdről is légmozgással, szélzúgással írja le a Szentlélek kiáradását, rámutat ennek összefüggésére nyelvünkben az egy tőről fakadó lélegzet és lélek kifejezés.

A másik, pünkösdhöz kapcsolódó, sokak által ismert esemény a „nyelvek csodája”. Ennek leírása szintén visszautal a történelem kezdeteire, amikor Bábel tornyának romjainál az emberi hiúságból, kevélységből, önzésből, magamutogatásból kifolyólag egyszer csak összekeveredtek az nyelvek, határok, árkok keletkeztek az emberek között, akiknek meg kellett tapasztalniuk, hogy nem egy nyelvet beszélünk.

A pünkösdi esemény a megértés, az együttműködés helyreállítását fejezi ki: a sokféleség megmarad ugyan, de valahol mégis egyek vagyunk, megértjük egymást, hiába más-más nyelven beszélünk.

Milyen jó volna, ha ma is rá tudnánk bízni magunkat a Szentlélek erejére, amikor nemcsak nyelvileg, de vallásilag, kulturálisan, szociálisan is minduntalan azt tapasztaljuk: egyáltalán nem egy nyelvet beszélünk. Nem férünk el egymástól az Isten teremtette közös lakásunkban, az univerzum végtelenjében bolyongó Földön, letiporjuk a MÁSik embert, gyilkolunk is magunk vélt igazáért, miközben elnyomjuk magunkban Jézus parancsát: szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.

„Akiket pedig Isten Lelke vezérel” – ha nem ez a mi ismertetőjelünk, akkor eltévedünk Új Bábel építőtelepén, és könnyen a félelmek rabságába, a szolgaság lelkének fogságába kerülhetünk.

S noha a Szentlélek kiáradása, a pünkösd lehet a sátoros ünnepek közül, hogy a legnehezebben megfogható, fontos lenne mégis az ismert leírások mögött a lényeget, a félelmek feloldását, az egység és a közösség erejét létünk középpontjába állítani. Valljuk meg, hogy akiket Isten Szentlelke vezérel, azok nem szolgák, hanem szabadok, nem a félelmek megkötözöttjei, hanem hitből fakadó örömmel és békességgel a szívükben a reménységben bővelkedők.

Csíksomlyó ennek a bátorságnak a példája volt a szocializmus idején. Mára a közösségi összetartozás legerősebb megnyilvánulása. Jó utat, áldott megérkezést magyar zarándokok! Áldott pünkösdöt minden jóakaratú embernek!

(Nyitókép: Teutsch Tamás)