„A történelem az emberiség önmagára vonatkozó tudása és önmagára vonatkozó bizonyossága” – írta mintegy válaszként Nietzsche a történelem hasznáról és káráról szóló téziseire Johann Gustav Droysen a Grundriss der Historik című művében. Könyve húsz évvel a magyar forradalom és szabadságharc kitörése után jelent meg, s az 1848–49-es események emlékezete addigra már igazolta Droysen elméletét. A szabadságharc – akkor is, ha a túlerővel szemben nem győzött, nem győzhetett – bizonyosságot kölcsönzött a magyar népnek, hogy kivívta a jövőhöz való jogot azáltal, hogy „mit más népek karddal víttak ki maguknak, azt e nép puszta kézzel, csupán szent lelkesülésének tüze által, egyetértve, elleneit nem legyőzve, de megtérítve, tette magáévá” (Jókai Mór).

De van-e mához szóló üzenete március 15-ének? Félreértelmezhető-e ez az üzenet a dühöngő választási kampány idején? Szakállas kampánybeszédekben bizonyára sokszor és sok helyen elhangzik majd, hogy „a 1848-as forradalom eszméi és célkitűzései ma is fontos tanulságokkal szolgálnak. A forradalom hősei a mai korban is fontos szerepet töltenek be, mert értékeik és tetteik olyan eszméket képviselnek, amelyek ma is relevánsak.” A tavalyelőtt bemutatott, a forradalom hőseit megelevenítő Most vagy soha című film pártállástól függően rajongást vagy éles visszautasítást váltott ki. A választásokra tekintő díszbeszédekben mindkét oldalról elhangozhat, hogy „a márciusi ifjak küzdelme a szabadságért, egyenlőségért és nemzeti függetlenségért példát mutat a jelen generáció számára is.” És ez a mondat is azonnal megosztóvá válik. Lesznek, akik az egyenlőtlenséget kérik számon az ellenségnek tekintett és láttatott ellenfeleken. Mások a nemzeti függetlenség szóösszetételt kérik számon a szuverenistáktól.

Én, aki erdélyi magyarként – a 12. pont szerint – ma is lelki unióban érzem magamat a magyarországi magyarokkal, kétségbeesve kérdezem, hol marad az az egyéni szabadság, hogy ki-ki másként lássa a világot, s véleményéért eszébe ne jusson letorkolni, lejáratni, fenyegetni vagy tettlegesen bántalmazni másokat. (Az meg egyenesen elszomorít, hogy egyesek, akik magyarabbnak hiszik nálam magukat, kétségbe vonják a jogomat, hogy nemzetem jövőjére szavazzak.)

A forradalom központi követelése a szabadság volt. Jókai Mór írta a forradalom hevében: „A sajtószabadságot ne használjuk személyeskedési célokra, legyen előttünk szent és isteni minden, minek neve szabadság. Ezért komolyan megrójuk mindazokat, kik jelen időben, midőn az izgatott kedélyeket a rend és béke eszméire kellene téríteni, a vak lázadás üszkét szórják a nép közé (…), kik a kasztákat egymás elleni irigységre költik...”

A szólás- és gyülekezési szabadság iránti vágy ma is élő. Egy olyan korban, könnyű elferdíteni az információkat, az 1848-as forradalom emlékeztet arra, hogy a szabadság nem magától értetődő. Az egyéni jogok tiszteletben tartása és a felelős közéleti részvétel elengedhetetlen egy egészséges társadalomban. Szörnyülködve látom, hogy hányan vannak, akik mások elhallgattatását, a lázadás üszkét, az irigység szelencéjét szabadítják a magyar társadalomra.

A nemzeti függetlenség a szabadságharc másik fontos üzenete volt. Napjaink globalizált világában 1848 üzenete az, hogy a nemzeti öntudat nem a kirekesztésről, hanem a közös értékekről, még ha csak a legkisebb közös minimum kinyilvánításáról szól. A forradalom eseményei példázzák, hogy egyakarattal, közös célok mentén a legnagyobb kihívások is feloldhatók.

Az 1848-as forradalom öröksége nem pusztán történelmi emlék. Az általa közvetített értékek – szabadság, egyenlőség, testvériség – ma is aktuálisak. A kérdés az: képesek vagyunk-e napjainkban is ezekhez az eszmékhez méltón cselekedni? Képesek vagyunk-e elfogadni, hogy a magyarság erőssége az, hogy nem csupán politikai, hanem mindenekelőtt és mindenek felett kulturális nemzet?

A forradalom üzenete világos: a múlt hősei példáján élve, a jövő formálása a mi felelősségünk. Ha nem szerzünk önmagunkra vonatkozó tudást és önmagunkra vonatkozó bizonyosságot birodalmak rabnépe leszünk.

Hogy ne így legyen, a forradalom évfordulóján nem csupán a történelmet kell ünnepelnünk, hanem meg kell kísérelnünk válaszolni arra a kérdésre, hogy mit jelent számunkra a szabadság, az egyenlőség és az összetartozás?

És ha lehet, fogadjuk meg Jókai szavait: „Az elmúltakért semmi szemrehányás! Március 15-én az egész haza újjászületett, vele együtt minden egyes hazafi. Legyen gondunk a jövőre, ne a múltra.”

(Nyitókép: AI által generált kép/ChatGPT)