Az elmúlt hetek egyik legtöbbet vitatott helyi közéleti témájává vált az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) Erasmus+ projektje és az annak keretében megvalósult karibi mobilitás. A történetet az uh.ro cikke indította el, amely már címében is erős kérdést fogalmazott meg: A roma fiatalok pénzén utazott a Karib-tengerre az UIET vezetősége? A cikket követően a közbeszéd egyik központi kérdésévé vált, hogy ha a projekt kedvezményezettjei között roma, afro-karibi és más hátrányos helyzetű vagy kisebbségi fiatalok is szerepelnek, akkor miért nem roma fiatalok utaztak a Karib-térségbe. Az UIET vezetése szerint ugyanakkor a projekt céljait és a mobilitás résztvevőinek szerepét több ponton félreértették vagy félreértelmezték. A felmerült kérdésekről Tornai Szilárdot, az UIET elnökét kérdeztük.

– Sokan úgy értelmezték az ügyet, hogy roma fiataloknak szánt pénzből utaztak a Karib-térségbe. Mi az igazság?

– Maga az utazás egy Erasmus+ program része volt. A projekt neve Global Rhythms, egy tizenkét hónapos nemzetközi együttműködés, amelynek több programelemet tartalmazó szakmai menetrendje van. A 60 ezer eurós támogatás nem egyetlen utazásra szólt, hanem a teljes projekt költségvetése, amely két partnerszervezet között oszlik meg. A karibi út csak egy része ennek a folyamatnak. Ahogy a partnerintézmény képviselői is jártak Székelyudvarhelyen, úgy mi is részt vettünk egy szakmai tapasztalatcserén Szent Márton-szigetén.

– Mit fedezett pontosan a projekt?

– A repülőjegyeket az UIET a saját projektkeretéből finanszírozta, míg a helyi szállást és étkezést a karibi partnerszervezet biztosította a saját költségvetéséből. Ugyanez történt fordított helyzetben is, amikor ők érkeztek hozzánk. A projekt része emellett több koncert, jam session, mentorprogram, képzés és egyéb nonformális oktatási tevékenység is, amelyek egy része már megvalósult, más része jelenleg is folyamatban van.

– Az ügy központi kérdése mégis az lett: hány roma fiatal utazott ki?

– Egy sem. De azért nem, mert nem ez volt a projekt vállalása. Éppen ezt kifogásolom az ügy sajtóbeli tálalásában. A kérdés eleve abból indult ki, mintha a projekt célja roma fiatalok karibi utaztatása lett volna. Nem ez szerepelt a pályázatban. A mobilitási program résztvevői ifjúsági munkások, mentorok, szervezők és projektkoordinátorok voltak. Azok az emberek utaztak ki, akik a projekt lebonyolításáért felelnek, és akik a pályázatban vállalt szerepköröknek megfelelnek.

– Akkor hogyan kapcsolódnak a roma fiatalok a projekthez?

– A projekt vállalása az, hogy a program kedvezményezettjeinek jelentős része valamilyen hátrányos helyzetű vagy marginalizált közösségből érkezzen. A dokumentációban szerepelnek roma fiatalok, afro-karibi fiatalok, nemzeti kisebbségekhez tartozók, illetve más olyan csoportok is, amelyek valamilyen társadalmi vagy földrajzi hátránnyal élnek. Kérdezték, hogy részt vesznek-e roma fiatalok a projektben. Erre természetesen igennel válaszoltam. Részt vesznek, és a program későbbi szakaszaiban is részt fognak venni, csakhogy bevonásuk a mentorálásokhoz és képzésekhez kapcsolódik, nem pedig a karibi mobilitáshoz. A projekt még jelenleg is fut, szeptemberben zárul.

– A közösségi médiában leginkább a hajókirándulás váltott ki reakciókat. Az a projekt része volt?

– Nem. Az egy szabad délutánon történt program volt, amelyet saját pénzből fizettünk. Pontosan ezért mutattuk be a kifizetési bizonylatot is. A hajóbérlés nem a projekt költségvetéséből történt.

– Mit tart a legnagyobb félreértésnek az egész ügyben?

– Azt, hogy sokan úgy találkoztak a történettel, mintha roma fiataloktól vettünk volna el lehetőségeket vagy támogatást. Ez egyszerűen nem igaz. Mi minden kérdésre válaszoltunk, bemutattuk a pályázat kivonatát, ismertettük a résztvevők szerepköreit, és elmondtuk, hogy a mobilitásban részt vevő személyek pontosan azok voltak, akiknek a projekt szerint ott kellett lenniük.

Tisztában vagyok vele, hogy a rólunk kialakított képet nem lesz könnyű helyreállítani. Kicsit azt érzem, hogy magyarázkodásra kényszerültünk. A félinformációk, a rövidre vágott videórészletek és a hangsúlyos címek alapján sokakban már kialakult egy vélemény, anélkül, hogy teljes egészében megismerték volna a projektet.

– Utólag lát-e hibát az UIET részéről?

– Igen. A kommunikációban biztosan hibáztunk. Valószínűleg többet kellett volna beszélnünk a projekt szakmai részéről, arról, hogy hogyan épül fel egy ilyen Erasmus-program, milyen céljai vannak, és milyen munkát végeznek a résztvevők a háttérben. Ha ez korábban világosabban megjelenik, talán árnyaltabb kép alakul ki a közvéleményben.

– Akadtak hangok, amelyek lemondást követeltek. Mit gondol erről?

– Komolyan vettük a kritikákat, de nem gondolom, hogy bárkinek le kellene mondania. Nem követtünk el semmilyen illegális cselekményt, a projekt még zajlik, a végső értékelést pedig az Európai Bizottság végzi el a szerződésben vállalt feltételek alapján.

– Mennyire viselte meg önöket az ügy?

– Emberileg nehéz volt megélni. Több mint öt éve dolgozunk az UIET-ben különböző ifjúsági programokon, és rossz érzés azt látni, hogy egyetlen ügy alapján sokan az egész szervezet munkáját kérdőjelezik meg. A legnehezebb talán a tehetetlenség érzése volt: amikor úgy érzi az ember, hogy a teljes kép helyett néhány kiragadott részlet alapján alakul ki vélemény róla.

– Az UIET válaszvideójában többször kritizálták az ügyet feldolgozó sajtóanyagokat is.

– A videóban elmondtuk, hogy nem vagyunk tapasztalt politikusok, de ezt nem a politikai munkára értettük, hanem az ilyen, nem feltétlenül korrekt szembesítésekre. Vannak olyan sajtótermékek, amelyek elsősorban a konfliktusos vagy vitára alkalmas elemeket emelik ki, miközben a teljes projektkörnyezet kevésbé jelenik meg. Szerintem sajnálatos, amikor egy történet nem a maga teljességében kerül a nyilvánosság elé, netán azért, hogy hozza a lájkokat, az előfizetőket. Mi végig azt próbáltuk elmagyarázni, hogy ez egy ifjúsági Erasmus+ program, és nem egy roma fiatalok karibi utaztatásáról szóló projekt. Nem a kritikával van problémánk. A sajtónak fontos szerepe van. Azt gondolom, hogy a közvélemény korrekt tájékoztatása mindannyiunk közös érdeke.

– Hogyan tovább?

– Volt, aki még azt is nehezményezte, hogy a válaszvideónkban elmondtuk, hogy az UIET mi mindent tett le az asztalra. Nem dicsekedni akartunk, és nem is várunk köszönetet, csak szemléltetni próbáltuk, hogy mindezek után nem könnyű feldolgozni, hogy megbélyegeznek bennünket, és olyan kontextusba helyezik a szervezetet, amely nem felel meg a valóságnak. Nem vitás, hogy kellemetlen számunkra ez a kialakított helyzet, de úgy gondolom, hogy az UIET fel tud ebből állni. Az élet megy tovább, idén is megszervezzük az Ifi-zónát az Udvarhely Napokra, és dolgozunk a többi programjainkon, mert a fiatalok ezt várják el, tisztújításkor mi erre kaptunk felhatalmazást. Ezt választottuk, ezen az úton megyünk tovább, és a munkánkkal szeretnénk bizonyítani, hogy a programjaink valóban a fiatalokat szolgálják.