Hargita megye: a városközpontokban is egyre gyakrabban felbukkannak a medvék

Hargita megyében az idei évben jelentősen megnőtt a lakott területek közelében észlelt medvék száma, több településen – köztük Székelyudvarhelyen – a riasztások szinte napi rendszerességgel érkeznek.

Székelyudvarhely önkormányzatának sajtószóvivője, Zörgő Noémi az Agerpresnek elmondta: minden évben késő tavasszal és kora nyáron, a párzási időszak idején aktívabbá válnak a medvék, és gyakrabban jelennek meg a város környékén. Az idei évben azonban a RO-ALERT rendszeren keresztül érkező riasztások száma a korábbiaknál jóval magasabb.

Medve a városban. | Korábbi felvétl. Fotó: Veres Nándor/MTI

„Az utóbbi hetekben naponta legalább egyszer megszólalnak a telefonok, de volt olyan nap is, amikor több bejelentés érkezett – például egyszerre a Rózsa utcából és a Reményik Sándor utcából. Minden riasztás után azonnal kivonul az alpolgármester által koordinált beavatkozó csapat. A gond az, hogy mostanában már nemcsak a város peremén, hanem a belvárosban is megjelennek a medvék. A hétvégén például egy medvebocsot láttak a városi könyvtár előtti téren” – nyilatkozta a szóvivő.

Hozzátette: minden esetben a hatályos jogszabályok alapján döntenek, többnyire elűzik az állatokat, de ha egy medve rendszeresen visszatér és veszélyt jelent a lakosságra, az úgynevezett „habitualizált” egyedek esetében az eltávolítás is szóba jöhet. Eddig két ilyen eset történt a városban.

Hét medvét lőttek ki

Maroshévízen szintén nőtt a medvék jelenléte az utóbbi két évben, itt háziállatokat ért támadások is történtek. A polgármester tájékoztatása szerint az elmúlt időszakban több beavatkozásra is sor került: egy áthelyezés, egy altatás, tíz elűzés és öt kilövés történt.

A Hargita Megyei Csendőrség adatai szerint január eleje óta 220 bejelentés érkezett medvék lakott területekhez közeli megjelenéséről, szemben a tavalyi 68 esettel ugyanebben az időszakban. A legtöbb riasztás Székelyudvarhelyről, Zetelakáról, Gyergyószentmiklósról, Korondról és Maroshévízről érkezett.

Az esetek több mint felében szükség volt helyszíni beavatkozásra: 45 alkalommal elűzték az állatokat, hét esetben pedig a hatóságok a kilövés mellett döntöttek. Az év eleje óta összesen 100 RO-ALERT üzenetet küldtek medveészlelés miatt, amelyek 50 külön beavatkozási helyzetet jelentettek, mivel a riasztásokat több nyelven is kiküldik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?