Súlyos statikai gondokat tártak fel a székelyudvarhelyi Orbán Balázs iskolánál
Komoly statikai problémákat tárt fel a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal által megrendelt szakértői vizsgálat az Orbán Balázs Általános Iskola épületénél. A jelentés szerint az épület jelenlegi állapotában még a meglévő tetőszerkezet terhelését sem bírja el, ezért átfogó megerősítési munkálatokra van szükség.
A most elkészült végleges szakvélemény szerint az alapozás megfelelő, viszont a földszinttől felfelé jelentős konszolidálási munkálatok szükségesek – számolt be sajtótájékoztató keretében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere.

A városvezető megosztotta: a szakemberek megállapították, hogy több szerkezeti elem mérete elmarad a szabványokban előírtaktól, ráadásul az 1977 előtti építés miatt az épület nem felel meg a későbbi földrengésvédelmi előírásoknak sem.
Az ügy előzménye, hogy az iskola energetikai felújítása ugyan befejeződött, de a kivitelezés során az ellenmérnök jelezte: az épület statikai biztonságával kapcsolatban problémák merültek fel. Az első vizsgálatok repedéseket mutattak ki a gerendázatban, majd egy részletesebb szakértői elemzés is megerősítette, hogy az épület szerkezeti állapota aggasztó. Már akkor nyilvánvalóvá vált, hogy a 2025–2026-os tanévet nem lehet a felújított épületben elkezdeni, és a városvezetés válságstratégia kidolgozásába kezdett az iskolahálózat átszervezésére.

A város a közeljövőben felméri a szükséges munkálatok költségeit. Ha ezek nem haladják meg a 3 millió lejt, az önkormányzat saját forrásból finanszírozná a beruházást, miközben jogi úton kívánja megállapítani a felelősséget és behajtani a költségeket az érintetteken. Nagyobb összeg esetén pályázati forrás bevonására lesz szükség.
Az iskola helyzete miatt elkerülhetetlenné vált a székelyudvarhelyi iskolahálózat átszervezése is. Az önkormányzat több lehetséges forgatókönyvet dolgozott ki, amelyekről a következő napokban egyeztet az érintett intézmények vezetőivel és a szülői képviselőkkel. A 2026–2027-es tanévre vonatkozó végleges döntést csak ezek után hozzák meg.
CSAK SAJÁT