Az egységes bértörvény kidolgozása és elfogadása mérföldkő az Országos Helyreállítási és Rezilienciaépítési Terv (PNNR) uniós finanszírozásnak terén. Ezt a mérföldkövet máig, augusztus 31-ig, a kijelölt határidőig nem sikerült elérnie az ügyvezető kormánynak. Nem sikerült teljesíteni azt, amit egyébként senki nem kényszerített rá, hanem önként vállalt még 2023-ban. Az egységes bértörvénytervezet elfogadtatása Nicuşor Dan államfő szerint is kudarcot vallott. Kincstári optimizmussal ugyanakkor bejelentette, hogy az elmúlt hónapokban folytatott egyeztetések egy új jogszabálytervezet alapjául szolgálhatnak.

A PNRR-t a pandémiát követő gazdasági fellendülés finanszírozásának rendkívüli eszközeként tervezték. Nem az Európai Unió új gazdasági alkotmányaként, és nem is a tagállamok által az elmúlt évtizedekben elmulasztott reformok kötelező jegyzékeként. A mechanizmus elve viszonylag egyszerű volt: az Európai Unió hitelt vett fel, a tagállamok támogatásokat és hiteleket kaptak, a kifizetéseket pedig a megállapodás szerinti beruházások és reformok megvalósításához kötötték. Ilyen nagyságrendben először fordult elő, hogy az európai pénzeket már nem elsősorban számlákhoz, hanem mérhető eredményekhez – mérföldkövekhez és célokhoz – kötötték. A mérföldköveket és a célokat a tagországok kormányai jelölték ki.

Magától adódik a kérdés: miért tartotta a román kormány szükségesnek, hogy az egységes bértörvényt a kifizetési feltételek közé sorolja? S ha már így döntött, miért halasztotta a reformot az utolsó pillanatig? A harmadik kérdés: mi a jobb Románia számára: hogy saját ostobasága miatt jelentős összeget veszítsen el, vagy hogy elfogadjon egy olyan törvényt, amely nem élvezi a politikai és társadalmi konszenzust, nem oldja meg a rendszer alapvető problémáit, a rendszeren belüli egyenlőtlenségeket?

A reformra szükség volt – vetheti ellen az olvasó. Igen, ez tagadhatatlan, de annak feltételekhez kötése nem volt elkerülhetetlen. A 153/2017-es számú kerettörvénybe foglalt kivételek, a pótlékok, a bírósági ítéletek, a sorozatos módosítások és a különböző szakmai kategóriáknak biztosított eltérő bánásmód olyan rendszert hoztak létre, amelyet nehéz ellenőrizni, és még nehezebb gazdasági érvekkel magyarázni. A reform mellett komoly érvek szólnak: méltányosság, átláthatóság, költségvetési fegyelem, valamint a felelősség, a teljesítmény és a javadalmazás közötti egyértelműbb kapcsolat megjelenítése fölöttébb szükséges lenne.

De mindebből nem következik automatikusan, hogy egy új általános törvény elfogadását feltételként kellett volna szabni a PNRR-ből származó részlet kifizetéséhez. Az európai rendelet nem kötelezte Romániát arra, hogy pontosan az egységes bérrendszerről szóló törvényt ajánlja fel szavahihetőségének és cselekvőkészségének garanciájaként. Románia javasolhatott volna egy szakaszos reformot is: az összes bérjövedelem felmérését, egy egységes nyilvántartás létrehozását, a közszolgálati tisztségek értékelését, a pótlékok átszervezését, költségvetési szimulációkat, kísérleti projekteket, és csak ezt követően az általános jogi keret elfogadását. A kifizetéseket reális és ellenőrizhető szakaszokhoz köthette volna, nem feltétlenül egy, az egész közszektort érintő törvény egy lépésben történő elfogadásához. Ha egy ilyen csomag kellő mértékben megfelelt volna az európai ajánlásoknak, Románia nem veszítette volna el a pénzt.

A PNRR kidolgozását javarészt a Beruházási és Európai Projektek Minisztériumára bízták, és a Florin Cîțu vezette kormány hagyta jóvá anélkül, hogy a dokumentum fontosságának megfelelő politikai és nyilvános vita zajlott volna arról, mit akart valójában Románia elérni a PNRR-vel, és milyen reformokat hajlandó vállalni, tud teljesíteni? Ez a munkamódszer rávilágít a román kormányok gyengeségére és arra, hogy képtelenek stratégiai szinten kezelni a nagy európai projekteket. A reform beépítése a PNRR-be természetesen politikai logikán is alapult. A kormányok gyakran igénybe vesznek külső feltételeket a nehéz reformok végrehajtásához. Az üzenet jól ismert: a változást át kell erőltetnünk a társadalmi ellenálláson is, mert ellenkező esetben elveszítjük az európai forrásokat.

Egy ilyen horgony hasznos lehet. Fegyelmezheti a közigazgatást, határidőket szabhat, és megvédheti a reformot a halogatás kísértésétől. De a külső feltételek nem helyettesíthetik a belső felkészülést. Egy új bértörvény elfogadása előtt legalább négy dolognak kellett volna meglennie: egy teljes körű adatbázisnak, egy költségvetési hatáselemzési modellnek, egy áttekintésnek arról, hogy mely csoportok nyernek és melyek veszítenek, valamint egy olyan politikai megállapodásnak, amely elég szilárd ahhoz, hogy elfogadja, és több éven át támogassa a végrehajtást. A bérrendszerről szóló törvény nem csupán technikai feladat. Ez a törvény pénzt, státuszt és befolyást oszt el újra több százezer alkalmazott között, valamint az állam különböző szervei között. Elkerülhetetlenül nyerteseket és veszteseket hoz létre. Éppen ezért egy ilyen reformot nem lehet egy kifizetési követelés nyomására átszuszakolni a törvényhozáson.

A 420. mérföldkő eredetileg a közszolgálati személyzet bérezésére vonatkozó új jogi keret 2023 második negyedévében történő hatálybalépését írta elő. A törvénynek egységes módszertant kellett volna bevezetnie, tiszteletben kellett volna tartania az „egyenlő munkáért egyenlő bér” elvét, korlátoznia kellett volna a pótlékokat, és egyértelműbben kellett volna összekapcsolnia a javadalmazást a teljesítménnyel. A határidő rég lejárt anélkül, hogy a reformot elfogadták volna.

Az Európai Bizottság 2026. július 13-án, az évekig tartó halogatás után, arra kérte (utasította) a kormányt, hogy rendkívül rövid időn belül ne csak egy új bértörvényt fogadjon el, hanem a bérköltségek visszafogására és ellenőrzésére szolgáló mechanizmust is. A PNRR lezárul. Minden mérföldkövet és beruházást 2026. augusztus 31-ig kell megvalósítani, az utolsó kifizetési kérelmet szeptember 30-ig kell benyújtani, az uniós kifizetéseket pedig 2026. december 31-ig kell teljesíteni. Ebben a szakaszban már nincs valódi hely kísérletekre, jogalkotási késedelmekre vagy elhúzódó társadalmi tárgyalásokra. Egy sietve elfogadott törvényben óhatatlanul hibák, igazságtalanságok és finanszírozhatatlan ígéretek szerepelnek. A kormány az állam egyik legnehezebb reformját pénzügyi feltételhez kötötte, de nem használta ki a határidőből fakadó nyomást arra, hogy időben megkezdje a reformot. Megtartotta a kötelezettséget, de elpazarolta azt az időt, amely alatt a jogszabályt komolyan előkészíthette volna.

Az egységes bértörvény kudarca egyértelműen a román kormány(ok) kudarcát, inkompetenciáját jelzi. Foglaljuk össze: Az Európai Unió nem írt elő Romániának egy konkrét bértörvényt, csak egy elvet rögzített: vállalt reformokat vár, ellenőrizhető eredményekkel, a finanszírozás fejében. Az, hogy ezt a reformot mérföldkővé alakítsák, amely közvetlen hatással van az egész közszférára, a román állam döntése volt, az is, hogy a reform tényleges előkészítését évekig halogassák, míg kifutnak a határidőből. Amikor a kormány rosszul tárgyalja ki saját kötelezettségvállalásait, és azokat a határidőntúlig halogatja, a felelősséget már nem lehet másra hárítani. A PNRR-ben szereplő mérföldkő a politikai csatározás tárgyává vált, a pártok sem merték vállalni a törvény megszavazásáért a felelősséget.

A balkáni politikai stílusnak ára van. A tétlenségért, a szakszerűség hiányáért, a kis stílű csalásokért, a halogatásért előbb-utóbb meg kell fizetni.

(Nyitókép: Pixabay)