Megszólalt a héten a Magyar Kurír katolikus hírportálon Mészáros Ákos és beszámolt arról a kiállításáról, amellyel a Magyar Nemzeti Múzeum az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat elfogadásának kétszázötvenedik évfordulója előtt tisztelegve kívánta bemutatni a magyar emigráció és diaszpóra sokszínű, fordulatokkal teli történetét.

A tárlat olyan inspiráló magyar származású személyiségek örökségét idézi meg, akik maradandó nyomot hagytak az Egyesült Államok történetében és kultúrájában.

„Az amerikai álom soha nem kizárólag egyetlen nemzethez tartozott. Emberek milliói formálták, akik tehetségüket, elszántságukat és örökségüket vitték magukkal az Egyesült Államokba. Köztársaságunk történetének legkorábbi éveitől kezdve a magyarok is fontos szerepet játszottak ebben a történetben.  

Jelen kiállítás ezeket a történeteket kelti életre. Értékes műtárgyakon, személyes történeteken és történelmi dokumentumokon keresztül mutatja be azokat az embereket, akiknek teljesítménye mindkét országot gazdagította. Ilyen személyiség volt Kossuth Lajos, akinek a szabadság melletti kiállása komoly visszhangra talált az amerikaiak körében, hiszen az párhuzamba állítható volt saját szabadságharcunkkal és függetlenségi nyilatkozatunkkal is. Vagy az amerikai Harry Hill Bandholtz vezérőrnagy, akinek a magyar nemzeti kincsek védelmében tanúsított fellépése jól példázza az amerikaiak és a magyarok szuverenitás és kulturális örökség iránti közös tiszteletét.  

Ez a történet ugyanakkor jóval túlmutat a közismert neveken. Megszámlálhatatlanul sok magyar alapított Amerikában vállalkozást, ért el jelentős eredményeket a tudomány és az orvoslás terén, hozott létre művészeti alkotásokat, szolgálta közösségét, és járult hozzá az amerikai társadalom minden területének formálásához. Minden egyes sikerük egy-egy építőköve lett Amerika sikerének.”

Caroline Savage-nak, a budapesti amerikai ügyvivő nagykövetnek abból a beszédéből származik az idézet, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum Az amerikai álom – Magyarok az Egyesült Államokban, 1776–2026 című kiállításának megnyitóján mondott el.

A diplomata köszöntőjében nem véletlenül nevesítette Kossuth mellett Bandholtz tábornokot, amikor Magyarország és az Egyesült Államok közös történelmét méltatta, melyet – mint mondta: „a közös értékek, a kölcsönös tisztelet, és azoknak az embereknek a rendkívüli hozzájárulása alapozott meg, akik lehetőséget láttak az Atlanti-óceán túloldalán, miközben soha nem feledkeztek meg gyökereikről.”

Valójában eleve már a kiállítás helyszíne is adta magát a tábornok említésére, mert az amerikai katona érdeme, hogy a históriánk legfontosabb tárgyi emlékeit begyűjtő és bemutató Nemzeti Múzeum Budapest 1919-es román megszállása után megmaradhatott felbecsülhetetlen értékeinket megőrző nemzeti intézménynek. Ugyanis akkor Bandholtz tábornok az antant katonai misszió amerikai képviselőjeként megakadályozta, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumhoz 14 kamionnal és egy különítmény katonával érkező Şerbescu tábornok a legjelentősebb magyar közgyűjteményt kifossza, majd a műkincseket Romániába szállítsa. A generális Napló nem diplomata módra – Román megszállás Magyarországon című memoárjából tudjuk, hogy ő csupán a lovaglópálcájával felszerelkezve a fosztogatni akaró román katonákat a múzeum épületéből kizavarta, majd az ajtókat a szövetségesek nevében lepecsételtette.

A július végén megnyitott és november elsejéig látogatható, Amerika magyar vonatkozású történelmét, illetve azokat a személyeket, tárgyakat és dokumentumokat elénk táró tárlat, amelyek az újvilágban otthonukra találó neves és névtelen honfitársainkhoz kötődnek nemcsak a címből visszaköszönő, magyarok millióinak az amerikai álmát mutatja be. Arra is tudatosan vállalkozik, hogy az USA szabadság- és egyenlőségeszménye, politikai üzenete és gazdasági példája hogyan hatott a magyar polgári fejlődésre és közgondolkodásra. Továbbá azt is elénk tárja, hogy a magyarság az elmúlt több mint 250 évben miként gazdagította a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség eszméinek történetét, kik is voltak azok a honfitársaink, akik jelentős hatást gyakoroltak az Egyesült Államok és a világ fejlődésére. Az ő történeteik révén szembesülhetünk azzal, hogy a kivándorlás nem csupán az otthon elvesztését jelenti, hanem egyben új lehetőségek, maradandó értékek teremtésének esélye is. Mi több, a bevándorló magyarok nemcsak új hazát találtak, hanem maguk is alakítóivá váltak annak a világnak, amely befogadta őket az elmúlt két és fél évszázadban.

Mindezek késztettek arra, hogy ezúttal Mészáros Ákosnak a Magyar Kurírban minap közreadott, saját fotóival gazdagon illusztrált élménybeszámoló-jellegű megszólalását ismertessem.

A tudósítás indító soraiból már kiderül az alapvető létrehozói megközelítés: a kiállítás két kurátora, Orgona Angelika és Radnóti Klára annak tudatában, hogy a teljes történeti panoráma szemléltetése lehetetlen lenne, meg se kísérelt a teljesség igényével fellépni. Ehelyett kaleidoszkópszerű látásmóddal villantották fel „Magyar Amerika” világának egy-egy meghatározó pillanatát vagy szereplőjét. Hogy ez mennyire sikerült nekik, hadd idézzek előbb a kiállítás múzeumi beharangozójából:

„Mosolyok és könnyek, sikerek és kudarcok, rendkívüli életutak és hétköznapi sorsok sűrűsödnek a műtárgyakban. A tárlaton egymással kelnek párbeszédre a „Szabadság Földjére” igyekvők, a jólét ígéretében bízók és a világhírnévre szomjazók emlékei. A függetlenségi háború magyar huszárjától a „marslakókig”, a szónokló szabadsághőstől a verset író parasztemberig, „Magyar Rozikától” Gábor Zsazsáig számos életút szövi át ezt a különös történetet. Mégis van valami, ami egybefűzi a szertefutó szálakat: a haza iránti kötődés. Mert a szülőföld szeretetéről dalol a színésznő, a honvágytól bús a poéta, hazájáért küzd a szabadságharcos, és az egykori „kitántorgó” magyar álmában újra meg újra hazatér.

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – hallja amerikai kalandozásai legvégén Ábel, és e felismerés nyomán visszatérhet álmai földjére: a Hargitára.” 

A szerencsés székely legényhez hasonlóan voltak, akik végül hazataláltak a szülőföldjükre, és voltak, akiket Amerika örökre magába fogadott.”

A kaleidoszkóp jellegű bemutatással már a múzeumi aulában szembesülünk, ahol egy százéves Ford T-modell köszönti a látogatót. Utána pedig az emeleten, a kupolateremben és két további teremben is, ahol bemutatják Amerika magyar vonatkozású történelmét.

Az előcsarnokban kiállított száz éves gépkocsi remek választás volt – mutat rá a cikkszerző –, mert jól példázza, a magyarok nem csupán tanúi voltak az amerikai álom megszületésének, hanem aktív alakítói is. A meseszépen karbantartott jármű az egyik legmeggyőzőbb bizonyítéka az amerikás magyarok kreativitásnak, hiszen a világ első népautójáról, a Ford T-modellje megalkotójának, Galamb Lajosnak, a Ford Motor Company főkonstruktőr-főmérnökének és igazgatójának a találmányáról van szó, amelyet 1913-tól kezdődően húsz évig gyártottak és közel 15 és fél millió darab készült belőle.

A megkapó első benyomás után következik maga a kiállítás, mely azokról a magyarokról szól, akik „a különböző korszakokban a szebb jövő reményében érkeztek a tengerentúlra, vagy 1849, illetve az 1956-os forradalom után a megtorlás elől menekültek oda, s bemutat olyan magyarokat is, akik e talán kevésbé bürokratikus és gazdagabb országban jobban ki tudták bontakoztatni a tehetségüket, mint itthon.”

Elsőként a legismertebb „amerikás magyarok” egyikének, Kossuth Lajosnak a tengerentúli történetével ismerkedhet meg a látogató, aki 1851. december 6. és 1852. július 14. között bejárta az Egyesült Államok jelentős városait, s több mint ötszáz beszédet tartott, melyekkel aktív szerepvállalásra igyekezett rábírni az Egyesült Államokat, és pénzt akart gyűjteni az újraindítandó magyar szabadságharchoz. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy célját nem érte el, a kormányzati körök elhatárolódtak törekvéseitől, Millard Fillmore elnök – bár rokonszenvezett vele – csak magánemberként fogadta és elzárkózott a szabadságharc támogatásától. Viszont a morális sikere nem maradt el. Ezért fogalmazhat a cikkszerzőnk a következő szavakkal: „Kossuth kultusza azonban egyre inkább terjedt, s az amerikai köztudatban meggyökeresedett a magyar ügy, a szabadságszerető magyar nemzet gondolata.”

Ezt bizonyítandó láthatjuk az egyik tárlóban Kossuth egy Amerikában elhangzott beszédének angol nyelvű kéziratát és New York polgármesterének 1851. december 6-ai üdvözlőbeszéde egy részletét: „Bemutatom Önöknek, polgártársaim, Kossuth Lajost, a magyar függetlenség magasztos képviselőjét, az emberi haladás bajnokát, az egyetemes szabadság ékesszóló hirdetőjét.” Egy másikban pedig a Mississippi amerikai fregatt hajónaplóját 1851-ből, aminek érdekessége, hogy e hadihajó fedélzetén indult el azév szeptemberében Kossuth ötvenöt magyar emigránssal együtt a Dardanelláktól Marseille felé. A hajónapló rögzíti az utasok nevét és az út eseményeit is.

A tárlaton központi szerepet kapott az alapító atyák legtekintélyesebbje, George Washington, aki a függetlenségi háború főparancsnoka, az első elnök volt, alakja pedig a szabadság és a nemzeti önrendelkezés szimbólumává vált. Hozzá kötődően, már csak azért is, mert egyedüli magyarként találkozott vele, kapott helyett a kiállításon egy kékmentés magyar huszár portréja. Ő Kováts Mihály huszár ezredes, az amerikai függetlenségi háború könnyűlovasságának megalapítója, aki Charleston ostrománál életét adta az Egyesült Államok függetlenségéért.

A 20. század neves magyar emigránsai közül mindenekelőtt Bartók Béla és Márai Sándor amerikai éveinek lenyomataival találkozhatnak a látogatók. Előbbiről megtudhatják, hogy elhagyva biztos zeneakadémiai állását és hazáját, 1940-ben feleségével, Pásztory Dittával az Egyesült Államokba utazott. mert a náci hatalom térnyerése aggodalommal töltötte el, egyre sötétebbnek látta Európa, s benne Magyarország jövőjét. Márai pedig, akinek kiállították Remington márkájú írógépét is, Bartókhoz hasonlóan kényszerűségből vállalta az emigrációt, számára a kommunista diktatúra expanziója adta meg a döntő lökést előbb a svájci, aztán az olaszországi bolyongáshoz, végül pedig az amerikai kivándorláshoz.

A kiállításon egy nagyméretű színes nyomat is látható, a Time magazin egykori címlapja, rajta „Az Év Embere: a Magyar Szabadságharcos”. Alatta pedig a tragikus sorsú Kennedy elnök szavai olvashatók: „1956. október 23. egy olyan nap, melyet örökre feljegyeztek a szabad emberek és nemzetek krónikájába. A bátorság, a lelkiismeret és a diadal napja volt. Nem volt még egy olyan nap a történelem kezdete óta, mely világosabban szemléltetné az ember örökké olthatatlan szabadságszomját, legyen bármennyire is csekély esély a sikerre, követeljen az bármennyi áldozatot is.” 

A szovjet tankokkal szembeszálló forradalmár rettenthetetlen alakja a magyar nép szabadságvágyának jelképévé vált. Ennek a címlapfotónak is volt szerepe abban, hogy a forradalom és szabadságharc vérbe fojtása után több tízezer magyar menekült találhatott otthonra Amerikában.

„Amerika azonban nemcsak a menekülő szabadságharcosok új hazája volt” – fogalmaz a cikkíró, aki ezt követően arról szól, hogy a kultúra területén működők is megszenvedték a kommunista diktatúrák évtizedeit. Ennek bizonyítására olvasható a kiállítási tablón a következő magyarázat: „A 20. század történelmi kataklizmái számos magyar művészt kényszerítettek emigrációba. Bár életútjuk és távozásuk okai különböztek, valamennyien veszteségként élték meg a szülőföldtől való elszakadást. A számkivetettség nem csupán hazájuktól fosztotta meg őket, hanem attól a közönségtől is, melynek köreiben művészetük kibontakozhatott. Az emigráns művészeket sorsuk arra kényszerítette, hogy válasszanak szabadság és haza, a lélek e két alapvető szükséglete között.”

Moldován Ákos Magyar Kuríros tárlatvezetésében természetesen helyet kapott az is, hogy az amerikai filmipar története sem írható meg a magyarok nélkül, hisz annak megalapításában és felfuttatásában többen kulcsszerepet töltöttek be a honfitársaink közül.

Zárásképpen, hadd idézzem azt, amit a cikkszerzőnk e szerepvállalás itt kiállított lenyomatai okán kívánt rögzíteni:

„A filmgyártás hőskorában Cukor Adolf (Adolf Zukor) és Fried Vilmos (William Fox) teremtették meg az álomgyár alapjait, nyomukban pedig rendezők, színészek és alkotók egész sora formálta Hollywood történetét. A tudás és a vállalkozó szellem az üzleti életben és a közéletben is utat tört magának. A magyar származású üzletemberek és politikusok jelentős hatással voltak az Egyesült Államok és a világ gazdasági, társadalmi fejlődésére.”

Láthatjuk a tárlaton a Terminátort, Rónaszéki Zoltán újrahasznosított fémből készült szobrát is. A krómozott fémváz vörösen izzó szemeivel a filmtörténet ikonikus figurája lett. Hollywood egyik legsikeresebb producere, Andy Vajna részt vett a Terminátor 3 – A gépek lázadása című film elkészítésében, és meghatározó alakja volt a nemzetközi filmiparnak.”