Egykori tévéhíradós képek tolulnak elém: olaszországi városrészletek, tonnányi szeméttel minden egyes utcasarkon. A szöveg pedig maffiotikus háttérre utalt; pontosabban arra, hogy a „szemétszakma” sztrájkba kezdett, de a színfalak mögött a zsaroláshoz jól értő maffiaközeli csoportok és érdekek működhetnek. Erre a kolozsvári (meg a megyei) önkormányzat joggal mondhatja, hogy túlzás, helyesbítést kér, elnézést vár el, mert mégiscsak meredek dolog, hogy szervezett bűnszövetkezettel említem őket egy lapon. Azonnal leszögezem: egyikük sem bűnös (létezik a felelőtlenségből elkövetett tett is). Szervezettségről meg…, szóval inkább valami semleges témára kellene evezni, mint mondjuk a partra vetett óriáscet tetemének esete, benne jó adag műanyaggal, mely halálát okozta. Ez is szennyezés, de nincs benne város-, meg megyeház legalább. Felelősségét pedig jól fel lehet oldani egy óceánnyi sós vízben. Íme, az ok, amiért mégis a Felek aljára térek vissza a következő bekezdésekben.

Felfokozott várakozás és triumfalista starthelyzet, sajtós körítéssel, ez jellemezte az új hulladékkezelő cég megjelenését az ország továbbra is második legnépesebb városában. Hogy ez végre kemény szereplő a szakmában, gépkocsiparkja meg minden egyebe kellően korszerű és nagy ahhoz, hogy szintet lépjen a szemétszállítás Kolozsváron. És alig telt el pár nap… panaszok száz szám, aggódó civilek egyértelmű fotókat tartalmazó posztjai a közösségi hálókon, sőt ugyanitt egy külön célirányosan, vagy ha akarjuk problémacentrikusan létrehozott fórum.

A szerződő felek, mármint a városi és megyei illetékesek csitítják a közhangulatot, átmeneti zavarra hivatkoznak, kezdeti nehézségekre, meg hárítanak-forma, hogy akkor a cég fizet rögvest, amennyiben… A cég pedig, amelyről azért közben kiderül, hogy kirakták a szűrét néhány fővárosi kerületből, bizonyára nem kapkodja el. Pedig ideje volt a felkészülésre, hiszen tavaly augusztusban nyerte meg azt a licitet, amelynek révén monopolhelyzetbe került a megyeszékhelyen, de Kolozs megye több tucat más településén is. Mindezt tíz esztendőre. Tehát ismétlem, volt majdnem fél esztendő arra, hogy hadrendbe álljon a cég.

Számtalan logikátlan és az életszerűséget meredeken kerülő eljárást javasol az új szemetes vállalat: kézi nyugtát ad ki a lemért szemétről, ha magánházak elől üríti a kukát, a tömbházak esetében átalányt kell törleszteni. Most hirtelen eltekintek attól, hogy még a Supercom érkezése előtt is volt városi tanácsi döntés a szelektív hulladékgyűjtés kötelező jellegéről, színes plakát figyelmeztetett rá a lépcsőházban, de se híre, se hamva a szétválogatott hulladéknak. (Utcanév és tömbházlakás szám a szerkesztőségben.) Nagy a város, bizonyára fokozatosan válik szelektívvé – gondolhatta a türelmes és derűlátó polgár.

Most meg arányosan fogunk perkálni, mármint a termelt hulladék kilóinak függvényében. Üdvözlendő, elvileg méltányos kezdeményezés, csakhogy honnan tudja a magánház tulaja, mikor jönnek a kukáskocsival, és ha tudná, van-e mindig elegendő családtag, hogy bár egyikük otthon strázsáljon és átvegye a nyugtát. Tömbházaknál, lakóközösségeknél meg végképp furcsa a helyzet: például a mi szemetünk jóval nehezebb, mert macskaalom súlyosbítja, de alattunk kis fekete nyuszkót tartanak, az ő alma nyilván könnyebb, alább meg a lépcsőházban van két macskával rendelkező háztartás, ergo nekik még nagyobb a „ballasztjuk”. Miért fizetnénk tehát egyformán, és mit szólhatnak azok a családok, ahol nincs házikedvenc, vagyis plusz kilókban mérhető „hulladékfölösleg”.

Leállok itt az akadékoskodással, de az továbbra sem fér a fejembe, hogy kerek két ötéves tervre kellett megkötni egyetlen, piacot uraló szereplővel ezt a dealt, s a szerződés apró betűs részét még nem is olvastam…