Rövidesen „buletint” kap a kisebbségi törvénytervezet, amely egyben rekorderré is válhat: a román parlamentben iktatott, és el nem fogadott jogi szövegek kategóriájában jó eséllyel párját ritkítja e teljesítménnyel. Nagyon is valószínűnek tűnik, hogy ebben az évben is megmarad tervezetként, mert a koalíciós partnerek a háborús időkre hivatkozva ódzkodnak a szöveg napirendre tűzésétől. Frappánsabban fogalmazva: már megint nem időszerű.

A 18 év kronológiáját átlapozni több mint emlékezetfrissítő gyakorlat: egyben jó alkalom arra is, hogy a többség–kisebbség viszony bizonyosan sajátos honi dinamikáját érzékelhessük. A Szövetség akkor sem tudott egyértelmű alkupozíciót teremteni, amikor nélküle nem (vagy csak vékonyan) lett volna meg a kormányzáshoz szükséges többség a tisztelt házakban, egyéb alkalmakkor pedig már szinte megszokásból javasolta a hatalmi karéjban helyet kapó társaknak a törvénytervezet napirendre tűzését, mint elvi elvárást. Nem az RMDSZ hibája, hogy rendre elsikkadt a döntő pillanat, pontosabban nem kimondottan az övé. A többségi diskurzus továbbra is azt fogja mantrázni, hogy példaértékű itt a minoritások helyzete, és ingyért megint meg lehet csodálni a vitrint, melynek csillogását szerintük nem is fokozná annyira egy újabb törvény, mely e témakörben elfogadtatik.

Meg hát torzulna a kép, ha most görcsösen ragaszkodva egy szövegtervezethez, ennek elfogadásában mérnénk egy politikai szereplő hatékonyságát, méltatlanul háttérbe szorulnának az érdekérvényesítésben elkönyvelt RMDSZ szakaszgyőzelmek. Most például a helyi közösségek szimbólumait fogadják el rendre a kormányüléseken, igaz, ettől még pereskedés tárgya lehet egy megyezászló, vagy egyéb lokális jelkép. Ez utóbbi jelenség utal arra, hogy a megszerzett jog Romániában jobbára csak lízingelhető portéka, főleg ha kisebbségi vonatkozású.

Indokolt ugyanakkor az a visszatérő kritika/figyelmeztetés, miszerint gyakran a meglévő rendelkezések és szabályozások, jogi keretek betartása, azok normakontrollja is hiányos, miért is gondolnánk, hogy egy újabb törvény döntő löketet adna a „magyar ügynek”. Miért is lendülne elitünk újabb rohamra, mikor meglévő pozíciókat nehéz megtartani, netán egynémelyeket el is veszít. Az utóbbi három évtized ugyanis alaposan igazolta, hogy márpedig visszarendeződés van, és kimondottan makacs jelenség e Kárpát–Duna–Fekete tenger övezte térségben. Gondoltuk volna például Funar hanyatlásakor, hogy Vadim Tudor ideje jő el, majd az ő eltűnésekor, hogy Simionok jelennek meg a horizonton?

Még egy apró, de lényeges vonatkozás: 18 esztendő történelmileg nem jelentős tétel – mondjuk II. Erzsébet 70 éves uralkodásához képest –, de nem kizárt, hogy az idő átírta a közeget, és a módosult díszletben közben felnőtt egy generáció, amely 2024-ben első szavazó lesz, földi pályáját pedig épp akkor kezdte, amikor törvényünket javában iktatták a bukaresti parlamentben. Meglehet, frissíteni kell a szövegen, az azóta megjelent új szabványok, szakterminológia diktálta formában. És nem biztos, hogy ez úgynevezett bővített, javított kiadást eredményez. Lehet, hogy karcsúbb, de lényegretörőbb textust. Mely több eséllyel lel utat szakbizottságok labirintusában a plánumbeli szavazáson át a Hivatalos Közlöny felé. Bár, mert volt erre példa már, a kihirdetett és elnöki szignóval ellátott szöveg is módosulhat „véletlenül”, míg nyomtatott formában révbe ér.

(Nyitókép: RMDSZ)