Válaszolt a Halep vérmintáját kivizsgáló bukaresti laboratórium

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által akkreditált romániai doppingellenőrző laboratórium betartja az előírásokat, a nemzetközi szabványok szerint működik – jelentették ki pénteki közleményükben, miután Simona Halep az Antena 3-nak adott interjúban azt mondta, hogy doppingügye Lausanne-i tárgyalásán tudta meg, hogy a bukaresti laboratórium legalább két órán át nem megfelelő hőmérsékleten tárolta a vérmintáját.

A laboratórium emlékeztett arra, hogy a fő feladatuk, a minta átvétele, elemzése és az eredmények jelentése. A WADA előírásai szerint a tesztelésért felelős hatóság ütemtervének megfelelően a minta levételéért illetékes szerv felelőssége azt a laboratóriumba szállítani és ott átadni. A laboratóriumnak nincs ismerete arról, hogy mely sportoló mintáját vizsgálja, mint ahogyan a sportolók biológiai útlevele sem tartozik a hatáskörébe. Arról sem tudtak, hogy a Simona Haleptől levett minta hozzájuk került.

Fotó: Agerpres

Leszögezték ugyanakkor, hogy a minták átvétele és kivizsgálása, az adatokról készült jelentés, továbbá a minták szállítása a WADA-előírásoknak megfelelően történt.

Emlékezetes, hogy amikor Simona Halepet az ITIA tavaly négy évre eltiltotta, akkor a doppingügye mellett a biológiai útlevelében is rendellenességeket találtak. A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) azóta már 9 hónapra csökkentette a teniszklasszisra kirótt szankciót, ezért ismét versenyezhet.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?