Befejeződtek a meghallgatások a Halep-ügyben

Három nap után péntek délután lezárultak a meghallgatások a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) Simona Halep eltiltása ügyében.

Fotó: Agerpres/EPA

A kétszeres Grand Slam-győztes román teniszező, mint ismeretes, a tárgyalás idején nem nyilatkozhatott a sajtónak, és bevallása alapján a meghallgatásról továbbra sem árulhat el részleteket. Azt viszont elárulta a svájci bíróság épülete előtt összegyűlt újságíróknak, hogy ez a meghallgatást lehetőséget kínált arra, hogy védekezzen. „Töretlenül bízok abban, hogy az igazság kiderül, és bebizonyosodik, hogy soha nem állt szándékomban doppingolni, mint ahogyan nem is doppingoltam” – fogalmazott péntek délután Halep a Gsp.ro beszámolója alapján. A tárgyalásról a 32 éves, korábbi női világelső amerikai ügyvédje, Howard L. Jacobs sem árult el sokkal többet, de szerinte az érveiket meghallgatták.

Azt egyelőre ő sem tudta megmondani, hogy a Nemzetközi Sportdöntőbíróság mikor hoz döntést az ügyben. Halep korábbi edzője, Patrick Mouratoglou állítólag a bíróság előtt is felvállalta a felelősséget azért, hogy Halep szerveztében Roxadustat nevű szert mutattak ki, ugyanakkor a konstancait tavaly amiatt is tiltották el, hogy biológiai útlevele ingadozó adatokat mutatott.

A szakértők szerint arra kevés az esély, hogy a CAS felmenti az ügyben, de elképzelhetőnek tartják, hogy a szankciót sikerül csökkenteni és Halep akár még idén visszatérhet a pályára.

Emlékezetes, hogy a 32 éves román teniszező azt követően fordult a svájci testülethez, hogy a Nemzetközi Tenisz Feddhetetlenségi Ügynökség (ITIA) bírósága tavaly ősszel doppingvétség miatt 4 évre eltiltotta. Mivel játékjoga akkor már több mint egy éve fel volt függesztve, a büntetése 2026. október 6-án járna le. A konstancai klasszis mindvégig ártatlannak vallotta magát, így nem csak a CAS-nál fellebbezett, hanem azt a kanadai céget is beperelte, amelyik a Roxadustattal fertőzött étrendkiegészítőt gyártotta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?