Simona Halep: „ez szörnyen csalódást keltő”
Mialatt az Egyesült Államokban zajlik az US Open, az idény utolsó Grand Slam-tornája, Simona Halep újabb rossz hírt kapott doppingügye kapcsán; a 31 éves teniszező hiába várta, hogy végre ítéletet hirdessenek, újabb halasztásról értesítették.
„Ma tudtam meg, hogy ügyemben a döntést, amelyet ezen a héten vártuk, tovább halasztják. Ez szörnyen csalódást keltő, hiszen folyamatosan azt mondtam, hogy mindössze annyit szeretnék, hogy ügyemet elbírálják. Nehéz szavakba öntenem azt az érzelmi terhet, amit ezek a halasztások okoznak” – fogalmazott a korábbi világelső, kétszeres Grand Slam-győztes teniszező az Instagram-oldalán.
Halep doppingügye érthetetlenül hosszúra nyúlik, hiszen emlékezetes, hogy játékjogát tavaly októberben függesztették fel, miután az amerikai nyílt teniszbajnokság alatt levett mintájából a Roxadustat nevű szert mutatták ki a szervezetében. Szakértők azóta már megállapították, hogy a tiltott szer egy szennyezett étrend-kiegészítővel került a szervezetébe. Eredetileg arra számított, hogy a jelenleg zajló US Openen már pályára léphet, de nem, hogy a tengerentúli seregszemle rajtja előtt, de még most sem hoztak ítéletet az ügyében.
Halep emiatt már a női világranglista 1138. helyére sorolt vissza. Már csak tíz pontja maradt, amit a US Open után elveszít. Azt követően már csak szabadkártyával versenyezhet WTA-tornákon, és arra is van megkötés, hogy hány versenyen vehet ily módon részt. A konstancai klasszis egy szezon során mindössze hatszor kaphat szabadkártyát: hármat a főtáblára, hármat pedig a selejtezőkre.
CSAK SAJÁT